Megölt újságíróról és őslakosszakértőről neveztek el két élesztőgombafajt
sa

Megölt újságíróról és őslakosszakértőről neveztek el két élesztőgombafajt

Dom Phillips brit újságíróról és Bruno Pereira brazil őslakosszakértőről kapta a nevét az a két újonnan megismert faj, amit gyógyászati szempontból is ígéretesnek tartanak a kutatók - írja a Guardian nyomán az MTI. Könyvek (és podcast) hírek mellé.

A két új gomba a Spathaspora-fajok négy izolátumából ered az International Journal of Systematic and Evolutionary Microbiology friss számában megjelent tanulmány szerint. Mindkét faj etanollá és xilitté, a természetes édesítők egyikévé tudja átalakítani a d-xilózt, így a cukorbetegek számára vagy a biotechnológia más területein lehetne haszna - mondta Carlos Augusto Rosa, a tanulmány szerzőinek egyike.

Noha az Amazonas esőerdeje a földi fajok akár tíz százalékának is otthont adhat, az ott élő fajok nagy részét még nem fedezték fel,

és az élesztők esetében ez az arány még jelentősebb. A brazíliai régiókban - a kutatócsoport munkaterepén - talált új élesztő-mikroorganizmusok 30-50 százaléka új a tudomány számára.
"Ezért olyan fontos a terület kutatása, valamint Bruno Pereira és Dom Phillips munkája, mellyel a régió élővilágát igyekeztek megóvni" - mutatott rá Rosa. A két új faj elnevezésével a két férfi környezetvédelemért végzett munkája előtt tisztelegnek.

5 könyv, ha a Last of Us mellett gombás agymenést olvasnál
5 könyv, ha a Last of Us mellett gombás agymenést olvasnál

A zombik jól házasodnak a gombákkal, de mi nemcsak biohorrort ajánlunk, hanem pszichedelikus alapművet és egy gombakutató sztár ismertetterjesztő könyvét is.

Tovább olvasok

Phillipset és Pereirát tavaly júniusban ölték meg, amikor a brazíliai Javari-völgyben, a perui határ közelében haladtak lefelé egy folyón. A brit újságíró az Amazonas fenntartható fejlődéséről szóló könyvén dolgozott, Pereira idegenvezetőként és helyi aktivistaként kísérte. Meggyilkolásuk megrendelése és a bűncselekményben való részvétel vádjával négyen ülnek börtönben.

Az egyik élesztőgombát Pará államban, az amazonasi őserdő két különböző helyén gyűjtött rothadó fából nyerték ki. A Spathaspora brunopereirae sp nov nevet ennek a két izolátumnak a jelölésére javasolják. A másik két izolátumot Tocantins államban, az amazonasi esőerdő és a Cerrado régió ökoszisztémája közötti átmeneti régióból nyerték, itt a Spathaspora domphillipsii sp nov nevet javasolják az új fajnak.

Ha a gombákról vagy kifejezetten az élesztőgombák karrierjéről akarsz olvasni az emberi civilizációban, az alábbi könyveket ajánljuk.

BART DÁNIEL
Az arany folyam - A sör életrajza
Corvina, 2022, 280 oldal
-

Bart Dániel a hazai sörkultúra megkerülhetetlen alakja, a Folyékony kenyér blog szerzője, a Főzdefeszt alapítója, aki sokat tett azért, hogy Magyarországon is fellendüljön a kézműves sörök gyártása és fogyasztása. Az arany folyam című könyvében a sör életrajzírójaként a kezdetektől veszi végig a sör történetét a nyugati civilizációban úgy, hogy az ital oldaláról meséli újra a történelmünket. Az első nagy főzdéket üzemeltető suméroktól a söröző birodalmakat lenéző görögökön, a sörben utazó Hanza-kereskedőkön és protestánsokon át a szesztilalom extrém ötleteiig és a craft beer forradalmáig. 

A könyvbe itt beleolvashatsz, itt pedig interjúnkat találod a szerzővel:

Bart Dániel: A Brexitet azok csinálták, akik nem akartak komlózott sört inni
Bart Dániel: A Brexitet azok csinálták, akik nem akartak komlózott sört inni

Bart Dániel a magyar sörforradalom atyja, a Főzdefeszt alapítója. Az arany folyam című könyvében a sör életrajzírójaként meséli újra a történelmünket: söröző sumérok, tiltakozó angolok és Pest-Buda főzdéi. Interjú.

Tovább olvasok


MERLIN SHELDRAKE
Az élet szövedéke - Miként építik fel világunkat és hatnak ránk a gombák
Ford. Sóskuthy György, Park, 2022, 413 oldal
-

Merlin Sheldrake brit biológus és író. A Cambridge-i Egyetemen szerzett PhD fokozatot, disszertációjában a panamai erdők föld alatti gombahálózataival foglalkozott. Díjnyertes könyvében olvashatunk élesztőgombákról, pszichedelikus szerekről, a föld alatt kilométereken át húzódó "erdőhálókról", melyek összekapcsolják a növényeket, sőt rovarokat manipuláló gombákról is. Az élesztőgombákról szóló részbe itt beleolvashatsz:

Tulajdonképpen az élesztők háziasítottak bennünket, és ez csak a kezdet, ha a gombák szemszögéből nézzük a világot
Tulajdonképpen az élesztők háziasítottak bennünket, és ez csak a kezdet, ha a gombák szemszögéből nézzük a világot

Merlin Sheldrake izgalmas, új nézőpontot kínál: a gombák szemszögéből mutatja be a világot. Olvashatunk élesztőgombákról, pszichedelikus szerekről, a föld alatt kilométereken át húzódó "erdőhálókról", melyek összekapcsolják a növényeket, sőt rovarokat manipuláló gombákról is. Olvass bele!

Tovább olvasok

A gombákról, és Sheldrake könyvéről is, Sepsi Lászlóval, a Termőtestek szerzőjével beszélgettünk podcastunkban, aminek apropója a Last of Us volt, és amihez több olyan könyvet is elővettünk, amiben a gombák fontos szereplők:

A Last of Us előtt már begombásodott a (horror)irodalom
A Last of Us előtt már begombásodott a (horror)irodalom

A Last of Us nyomán könyvek segítségével beszélgettünk Sepsi Lászlóval gombákról, irodalomról, pszichedéliáról, hálózatokról, poszthumán metaforákról és gyerekekről. Podcast.

Tovább olvasok