Neumann János szörny, angyal, félisten és Messi a tudósok között
Sándor Anna

Neumann János szörny, angyal, félisten és Messi a tudósok között

zöld neumann_jános benjamín_labatut matematika mesterséges_intelligencia open_books maniac

„Mindannyian kisgyermekek voltunk a kialakult helyzethez képest, nevezetesen, hogy hirtelen olyasmivel volt dolgunk, amivel az ember megrengethette a világot” – idézi a holland származású, chilei Benjamín Labatut Neumann Jánost MANIAC című életrajzi regényében, amelyet a Telekom székházban mutattak be. Az szerzővel Al Ghaoui Hesna beszélgetett Neumann extrém zsenialitásáról, a matematika fogairól, a tudomány beépített, titkos kódjáról, és arról is, hogy Labatutot nem érdekli az Oppenheimer.

Benjamín Labatut
MANIAC
Ford. Mesterházi Mónika, Open Books, 2023, 396 oldal
-

„Neumann Jánost a maga idejében – Einstein mellett – a kor legokosabb emberének tartották” – kezdte megnyitó beszédét Holló Márta, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója, és hangsúlyozta, hogy napjaink informatikai háttere nem jöhetett volna létre az idén 120 éve született Neumann munkássága nélkül. A tudóst már 17 évesen felfedezték, és kiemelkedő matematikusként tartották számon. Nemcsak az elméleti matematika foglalkoztatta, hanem mindennek a gyakorlati hasznosítása is. Eredményei hatottak a közgazdaságtudományra, a hadtudományra, de még a pszichológiára is, mondta Holló, majd beszédét egy Neumann-idézettel zárta: „Az emberek csak azért nem hiszik el, hogy a matematika egyszerű, mert nem veszik észre, hogy az élet mennyire bonyolult.”

Benjamín Labatut 1980-ban született Rotterdamban, gyermekkorában élt Argentínában, Peruban és Chilében is. Többszörösen kitüntetett szerző, 2021-ben Nemzetközi Booker-díjra is jelölték a szintén kiemelkedő tudósokról (Fritz Haber, Alexander Grothendieck, Werner Heisenberg, Erwin Schrödinger) szóló, When We Cease to Understand the World című regényéért, amit abban az évben Barack Obama is felvett a kedvenc olvasmányai közé. A 2023-as MANIAC Neumann János életén és munkásságán keresztül bemutatja a korszellemet, a tudományos és morális szempontok ütközését. A kötetben kórusként szólalnak meg a nézőpontfejezetekben Neumann ismerősei, kollégái, hozzátartozói, az ő elbeszélésükből rajzolódik ki a tudós ellentmondásos portréja. A regényt egy tisztán non-fiction fejezetekből álló rész zárja, amiben Labatut beszámol a mesterséges intelligencia fejlődéséről a DeepMind és az AlphaGo történetén keresztül.

A beszélgetés egy feladvánnyal indult, Al Ghaoui Hesna arra volt kíváncsi, vajon a közönség soraiban ül-e olyan, aki tudja, miért MANIAC a regény címe. A megfejtés kettős, hiszen egyfelől természetesen utal a mániákus tudós őstípusára, másfelől a Neumann tervezte első számítógép nevének kezdőbetűiből áll össze (Mathematical Analyzer Numerical Integrator and Automatic Computer Model). 

Ahogy az hamarosan kiderült, Neumannhoz hasonlóan a regény szerzője, Labatut is bővelkedik a meglepetésekben. A szerző mindjárt a bemutató elején kijelentette, hogy mivel befejezte és megjelent, már nem foglalkoztatja a könyve vagy akár Neumann életének magyar helyszínei, azt ugyanakkor többször megerősítette, hogy

a tudós a maga nemében páratlan zseni volt, akinek a szelleme máig eleven a technológiánkban. 

Neumann nevével először Adam Curtis egyik dokumentumfilmjében találkozott, amiben többször is feltűnik a tudós, mint „a technológia egy kisebb istene vagy démona”, viszont külön vele nem foglalkoznak. Labatut kérdésére a rendező ezt azzal indokolta, hogy Neumann egyszerűen „túl bonyolult és túl absztrakt” ahhoz, hogy ezek között a keretek között jól megragadható legyen. Szintén hatott rá George Dyson Turing's Cathedral című munkája, ami a cím ellenére leginkább Neumannról szól, és amiben szerepel egy idézet a Nobel-díjas Wigner Jenő Páltól: „Only he was fully awake.” Labatutot az foglalkoztatta, mit jelent ez az ébredés a tudományban – arról viszont meggyőződött, hogy olyan ember, tudós, mint Neumann, csak egy van a milliárdból.

Ebből az okból választotta Labatut a kórusszerű elbeszélői technikát is, hiszen úgy véli, hogy aki ennyire nagy, azt nem lehet egyetlen szemszögből bemutatni, „azzal lekicsinyítenéd”, mondta. Ugyanakkor elárulta azt is, hogy némiképp idegesíti, hogy regényt írt, mert nem szereti, nem is olvassa a regényeket. Visszatérve a nézőpontfejezetekre, Neumann az író számára felidézte az elefánt és a vakok példázatát arról, hogy a különböző részmegismerésekből rajzolódhat csak ki a valóság. Szerinte Neumann olyan volt, mint egy szörny, egy angyal vagy egy félisten, majd a beszélgetés későbbi pontján Messihez is hasonlította: 

a tudományos pályán senki sem tudott úgy játszani, mint ő, és senki sem tudja, hogy csinálta.

A „kórus” kapcsán Al Ghaoui Hesna megjegyezte, hogy a regényben a nőknek van saját hangja, a férfiak feladata mintha inkább a tények átadása és történelmi háttér árnyalása lenne. Labatut egyetértett, majd elmondta azt is, hogy bizonyos pontokon kicsit hajlítania kellett az életrajzi tényeken, hogy képes legyen irodalmivá tenni Neumann életét. Szerinte a tudós üstökösként hasított, gazdag és tehetséges volt, hiányoztak nála a megpróbáltatások, kihívások, így íróként egyes részleteket fel kellett nagyítani a drámaiság érdekében – a tudományos tényeken viszont Labatut semmit sem változtatott. Később kiemelték a kórusból Neumann anyjának a hangját, aki ugyan szereti a fiát, de idegen is neki, ami Labatut szerint arról szól, hogy az anya megérzi, hogy a fia csodagyerek, ám azt is tudja, hogy semmi sem veszélyesebb egy csodagyereknél. 

Neumann korszakos zseni volt, film készül az életéből
Neumann korszakos zseni volt, film készül az életéből

A legpompásabb emberi elme című film a világhírű matematikus felfedezéseit és kontinenseken átívelő pályafutását mutatja be lánya, tudóstársai és tanítványai visszaemlékezésein keresztül. Könyvek hírek mellé.

Tovább olvasok

A regényhez folytatott kutatás Labatut számára a könnyebbik része volt a munkának, inkább azt tartja nehéznek, amikor ki kell választani, mi nem fér bele a kötetbe, és mit kell „feláldozni”. Bár már írt nagy formátumú tudósokról, Labatut a matematika univerzumáról elmondta, úgy érezte magát, mint egy régész, akinek kanállal kell kiásnia teljes civilizációkat, amikről pedig tudja, hogy ott rejtőznek a földben. Ugyanakkor szerinte 

a matematika veszélyes, élő tudomány, „fogai vannak” és „pszichológiailag radioaktív”, ezért sem véletlen az őrület és a matematika kapcsolata.

Labatut szerint alapvető tény, hogy Neumann nélkül nem tartanánk ott technológiailag, ahol most. Volt ugyan már előtte is számítógép, gyorsabb is, mégis az övét másolta végül mindenki, nem véletlenül. A tudós felelősségét firtató kérdésre viszont az író elmondta, hogy reméli, nem lesz még egy olyan elme, mint ő. A mesterséges intelligencia kapcsán kifejtette, hogy a gépek csak igen-nem gondolkodásra képesek, mi emberek azonban bonyolult ellentmondásokban és következetlenül gondolkodunk – ám ez a szövevényesség és gazdagság adja az irodalom szívét is. Labatut törekszik is arra, hogy a könyveiben meghaladja a jó-rossz típusú, felszínes és ítélkező megközelítéseket. A zsenik történetéből ugyanakkor szerinte nem tanultunk semmit. Azt hisszük, a tudomány a világ megértéséről szól, és ez persze jelentős benne, viszont Labatut szerint a tudománynak van egy beépített programja, mégpedig, hogy újra és újra elvisz a végtelen mélység határáig. Onnan pedig 

csak akkor tudunk visszalépni, miután belepillantottunk a sötétségbe, és megláttunk magunkból valami újat, amit addig nem sejtettünk.

Labatut ezek mellett a beszélgetés egyes pontjain mesélt arról, hogy először jár Magyarországon, amiről nem is tudta, hol van pontosan („ó, Ukrajna itt van a szomszédban!”), és teljesen lenyűgözi a nyelv, amihez hasonlóval korábban soha nem találkozott, pedig nemzetközi iskolába járt, ahol mindenféle nyelvet hallott. Elmondta, hogy egyáltalán nem hisz a párbeszédben, szerinte amikor ezzel próbálkozunk, az emberek csak azt hallják meg, ami passzol a saját elképzeléseikhez, illetve mindenki megpróbál a többieknél hangosabban kiabálni – szerinte a meggyőzés hatékony módszere a csábítás. Végezetül pedig kifejtette, hogy semmennyire sem érdekli az Oppenheimer-film, és nem akarja, hogy megfilmesítsék a könyveit, mert a film teljesen más eszközökkel dolgozik, mint az irodalom. „Ha egy könyv megfilmesíthető, azt jelenti, hogy nem lett elég jól megírva.”