A lány, aki harmincéves korára olyan gazdag lett, hogy bejárhatta a világot

A lány, aki harmincéves korára olyan gazdag lett, hogy bejárhatta a világot

Milyen emberek lettünk a 21. századra? Mi határozza meg a gondolkodásunkat? Mihez kezdünk magunkkal egy korban, amelyben azt sem tudjuk, kik vagyunk?  Ezekre a kérdésekre keresi a választ Tallér Edina regénye, a Lány a város felett. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2021. július 08. |

A regény egy mindenre kíváncsi nő története, aki az Anna nevet kapta a keresztségben, de ő másikat választott magának: Eileithüia. A görög mitológiában Héra és Zeusz lányát hívták így, akinek nem kisebb feladat jutott az istenek között, mint óvni a gyermekeket. A regénybeli Eileithüia a helyét keresi a világban, de nem találja, így felépíti a sajátját, ahol mindenki azt kapja, amire vágyik, vagy amiről azt hiszi, hogy vágyik. A faluban, ahonnan útjára indul, bolondnak tartják a jósnő anyját, aki egyedül neveli, de hozzá fordulnak segítségért, ha nagy a baj. A kislányból fiatal lány lesz, aki maga mögött hagyja a múltját, hogy meghódítsa a világot. És akinek ez különleges, kitartó, emberismerő nőként sikerül is. De ha a lábad előtt hever az egész világ, hogyan tovább? 

Tallér Edina
Lány a város felett
Prae, 2021, 168 oldal
-

Tallér Edina regényében minden gondolat megérint, mert azokra a kérdésekre keresi a választ, amelyeket vagy nap mint nap felteszünk magunknak, vagy amik elől nap mint nap menekülünk, mert az ezekkel való szembenézés nem könnyű. Milyen emberek lettünk a 21. századra? Mi határozza meg a gondolkodásunkat? Mihez kezdünk magunkkal egy korban, amelyben azt sem tudjuk, kik vagyunk? A Lány a város felett című könyv a sors, a hit és a megválaszolandó kérdések regénye.

Tallér Edina: Lány a város felett (részlet)

Bárcsak, mint régen

 

Egy eldugott kis faluban születtem, az utolsó előtti rozoga házban nőttem fel, nem volt apám,  és anyám se nagyon, aztán tessék, most meg hol vagyok! Mondhatni, a világ tetején. Igen. Ilyen magasra jutottam, idáig jutottam a hitem által. Szegény, árva, naiv lányból mivé lettem. Hálásnak kell lennem, bízom a saját teremtőerőmben. Azt csinálok, amit akarok, van pénzem és hatalmam, hallgatnak rám az emberek, királynő vagyok, nagyvárosi nő, ez volt az álmom, és tessék. Ha nem akarnám elmondani, nem is tudná meg senki, honnan származom, bárhonnan jöhetnék. Én már évek óta nem mondom, például, hogy származok. Én származom. És nem eszek, hanem eszem.

Harmincéves koromra olyan gazdag lettem, hogy bejártam a világot, láttam mindent, amit szemmel látni lehet.

Beírtam a keresőbe, hogy a tíz legszebb hely, amit látnod kell, mielőtt meghalsz. Thíra, Plitvicei-tavak, Yellowstone. Végigjártam mind. Megengedhettem magamnak. Kínában láttam emberközelben a Leshani Óriás Buddhát, Peruban inkákat és Machu Picchut, Osakában a Nishinomaru kertet, a Toyokuni szentélyt, voltam Tahitin, Utahban, Szingapúrban, Kambodzsában, Arizonában. Voltam még Buenos Airesben is, és átsétáltam a Langkawi égi hídon Malajziában, a Golden Gate–en és a Capilano függőhídon is. Ez már sokkal több is, mint tíz! Voltam Skóciában, Franciaországban, Görögországban, Kubában. Igen. Mindenhol.

De a falunk a legjobb hely a világon. Add, Istenem, hogy ezt ne felejtsem el! Felírom valahova, ne felejtsem el soha. Oda kell majd visszamenni, ha ez az őrület elmúlik. Odáig kell eljutni, és akkor a helyére kerül minden. Újra fogom kezdeni. Mindjárt indulok.

Sohasem kellett volna elhagynom az otthonomat.

Nem volt ott senkim, csak anyám meg a titkos barátom. Anya meghalt, a barátom eltűnt.  Sokak szerint nem is létezett, csak én találtam ki. Egyszer, gyerekkoromban az egyik tanárom még pszichológushoz is elküldött miatta, de hiába. Tudom, amit tudok. Képes vagyok különbséget tenni képzelet és valóság között. Képzeletbeli barát. Előfordul ilyesmi a gyerekeknél, kitalálnak maguknak valakit, hogy legyen privát szférájuk, belső világuk, menekülési útvonaluk, valami, ami csak az övék, saját irányítású világ, saját teremtésű lényekkel.

 

– Ki ez a bácsi a képen, Anna? – kérdezte Edit néni, az énektanárom, másodikban, amikor az volt a feladat, hogy mindenki rajzolja le a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal képeit.

– A Pánsípos Ember. Ő az én barátom – válaszoltam Edit néninek. – Kinn él az erdőben, titokban, csak én ismerem az utat a házához.

– Akkor ő egy képzeletbeli lény?

– Dehogy! Ő a barátom!

– Egy szakállas, zord bácsi a képzeletbeli barátod? Édesem! – mosolygott rám Edit néni, és megsimogatta a buksimat. – Nem válaszoltam semmit, de nem azért, mert elbizonytalanodtam, hanem mert éreztem, hogy ez nem is kérdés volt. – És hogyan kapcsolódik ez a bácsi a feladathoz? – kérdezte Edit néni.

– Hát úgy, hogy minden madár társat választ – feleltem, és elment a kedvem az egésztől. Soha többé nem rajzoltam semmit, csak kockákat meg almákat. Meg egyszer egy házat.

Létezett a barátom, persze, hogy létezett, egészen sokáig együtt voltunk, de miután Edit néni így viselkedett, soha senkinek nem meséltem róla. Anyám vajon tudta?

Edit néninek én voltam a kedvenc tanítványa, és nagyon sajnált.

Egyszer meghallottam a szünetben, miket beszél a hátam mögött egy másik tanárral.

– Sajnálom ezt a szegény kislányt – mondta –, kicsit ketyós. Szerintem az anyja sem normális, és így neveli őt is.

 – Tényleg elég fura az anyja. Valami jósnő.

Miközben beszélt, eljátszotta anyámat. Illetve azt, ahogyan ő elképzeli anyámat, amikor varázsol. Nem is varázsolt anyu soha, Isten súgta neki, mit kell tenni. Mindegy, nem esett rosszul, mert nagyon bénán utánozta. Edit néni felnevetett.

– Van cégtáblája is – mondta.

– Igen, láttam, tényleg van! – válaszolta a másik tanár. – Ott van a kapujukban! Olyan a cégtáblája, mint Mekk mester házán a cégér – folytatta, és nevetett. – Ki van írva, hogy tisztánlátó, tisztánérző, gyógyító. Ez a falu, komolyan mondom, olyan, mintha a Twin Peakset kereszteznénk a salemi boszorkányokkal.

Felkacagtak, majd néhány másodperc múlva Edit néni összeszedte magát, és nagyon szomorú arckifejezéssel folytatta.

– Tényleg sajnálom ezt a kislányt! Ilyen körülmények között kell felnőnie, hogy az anyja ebben az állapotban van. Teletömi mindenféle baromságokkal a gyerek fejét, sőt lehet, hogy még iszik is. Szegény kislány. Az apja is milyen! Állítólag az meg egy hajléktalan cigány. Azt pletykálják, hogy az erdőben lakik, van, amikor a gyerek is kinn alszik vele. Borzalom! Ezt a szegény kislányt csak az eső, a szél meg a nap neveli.

           

 Utálom azt a szót, hogy szegény.

A másik tanár azt válaszolta, szerinte nem kell velem foglalkozni, hagyjanak a fenébe, reménytelen eset vagyok, olyan, mint a többi ilyen. Azt mondta, még szarabb lenne nekem, ha elvennének anyámtól. Nincs anyámmal semmi baj, kicsit fura, de legalább etet, itat, még szeret is engem, mondta a tanár.

Elvagyunk mi ketten, nem kell bennünket félteni, annyi csak, hogy szegények vagyunk, és anyám kicsit zakkant, majd ha felnövök, én is az leszek. Inkább az a baj, folytatta a tanár, hogy az erdőben alszom egy félkegyelművel. Nem szabadna a kislányt a közelébe engedni. Ezt mondta! Komolyan ezt mondta. És az előbb még ő emlegette a salemi boszorkányokat! Aztán hozzáfűzte, majdcsak felnövök valahogy, hiszen a többi hozzám hasonló is felnő valahogy.

Kik a hozzám hasonlók? Azt nem mondta. Biztos azok, akiket szintén az eső, a szél meg a nap nevel. 

Edit néni a fejét csóválta és tovább sajnált. Öreg volt, mint a többi tanár. A tanárok öregnek születnek, így gondoltam akkor, de ezt csak a harag hitette el velem. Ma már tudom, biztos vannak fiatal tanárok is, de én nem találkoztam olyanokkal, sajnos, csak ezekkel. Edit néni alacsony volt, öreg, szürke hajú, laposmellű, nagyseggű.

Picsás. Én neveztem el így, és lassan mindenki így emlegette a háta mögött, mert nagyon illett rá. Az összes gyerek így hívta. A füle hallatára is így emlegettük, csak olyankor rövidítettük a nevét. P.

Engem te így ne sajnálj! Szegényezz le másokat! Picsás!

 

Azt mondják, csak egy bolond, hajléktalan cigány volt a Pánsípos Ember, ha egyáltalán létezett. Én neveztem el így, még kislánykoromban, az igazi nevét nem tudom, azért lett ez a neve, mert hatalmas, szép, és szerintem varázsló. Olyan, mint egy isten. Mindenkinek kell egy isten, nekem ő kellett. A hátam mögött azt mondták a faluban, hogy én sem vagyok normális. Az egész családom fura és bolond, egytől egyig gyagyás mindenki, tudom én, ezt gondolják. Mindig volt, aki visszamondta.

Tök hülyeség egymás háta mögött pofázni, úgyis megtudja az ember.

Hadd mondják, nem érdekelt, csak egy kicsit rosszulesett. Biztos örülnek majd, ha meghalok. Hálátlanok. Bezzeg, ha meg baj volt, vagy valami kellett, valaki beteg volt, akkor segítségért könyörögtek anyámnak, aztán meg nekem. Gyógyítsuk meg őket, mondjunk imát, főzzünk teát, rakjunk borogatást, de persze pénzük, az nincs, csináljuk ingyen, nem kerül az semmibe, ott terem a gyógyír benn a vadonban, benn az erdőben.

Persze, ott, hogy rohadjál meg, akkor szedd le magadnak, ha ennyire ingyen van, aztán tanuld meg magadnak, hogy melyik mire való! Tanuld meg magadnak, száz évig! Gyógyuljál egyedül! Jajgassál magadnak üres imákat!

Pofátlanok. Ezt csinálták anyámmal. Kihasználták. A háta mögött mondtak rá fűt–fát, ha baj volt, akkor meg azonnal hozzá rohantak. Persze, fizetni, azt nem. Hát velem ezt nem csinálják, az biztos! Már kislánykoromban megfogadtam, hogy velem ezt nem lehet csinálni! Én gazdag leszek, hatalmas, híres, okos és szép. Sosem halok meg. Halhatatlan leszek.

És így is lett! Még nem voltam negyven, amikor a Föld összes urát ismertem. A tenyeremből ettek mind. Steve Jobs, Elon Musk, LeBron James, Greta Thunberg, Kim Dzsong Un, Donald Trump, Putyin, Dzsingisz kán! Minden nagy embert ismertem.

A kicsiny emberek csak jönnek–mennek, de én maradok.

Hát ezért utáltam falun élni, még mindig ott lehetnék és gyógyítanék, ha az emberek nem lennének ilyen hálátlanok.

Meg fukarok. Pénz nélkül ki tud élni? Anyám sem tudott pénz nélkül élni. Ha lett volna pénze, talán még ma is élne. Elvihettem volna orvoshoz. Mindegy, nem panaszkodom, már rég nem érdekel. Mindenhol jó nekem. Mindig is a mi családunk gyógyított a faluban, csak hálátlanok az emberek, ez nem változik soha. Orvos nem is volt. Ha az kellett már, akkor kijött a mentő vagy a hullaszállító. Az én anyáim gyógyították a falu népét száz éve. Megérdemelték az emberek, ami történt. Én nem leszek soha többé szegény, az biztos!

Azt reméltem, hogy majd egyszer én is gyógyító leszek. De aztán rájöttem, ebben már nem hisz senki, a csodákért vannak oda, nem a gyógyításért. Ez a kettő kell nekik. Gyógyszer és varázslat. Csak a fehér vagy színes kis pirulák meg bűvészmutatványok, ez kell nekik. Csiribí, csiribá, csiribá, csiribú. Ebben hisznek. Van bűvészbolt meg trafik is, megveheted a jóskártyákat, mindegyikre rá van írva, melyik mit jelent, jár hozzá használati utasítás is. Tök egyszerű, és imádják, és elhiszik, és megveszik az emberek. Jelgyógyászok, okkultizmusszakértők, gonosz erők elűzői, rejtett dimenziók feltárói, szerelmi kötések oldói, időutazók, tisztánlátók, médiumok, varázslók. Tele velük a padlás.

Én csak összegyűjtöttem mindent, amit tudtak, és megalkottam a hibátlan rendszert.

Mire betöltöttem a negyvenet, ezzel lett tele a város. Minden város. Így jutottam el én is a világ legnagyobb embereihez.

Amit anyám, nagyanyám meg a többi nő tudott a családból, az nem kellett az embereknek falun sem. Nem gyógyulni akartak, hanem másra hárítani a felelősséget. Azt akarják, mások dolgozzanak helyettük, mások szabadítsák meg őket a fájdalomtól, betegségtől, a jövő teremtésétől. Időben észrevettem, hogy ebben kell segíteni nekik. És segítettem is. Nélkülem nem is tudom, hol lennének.    

Mindig is tudtam, hogy felnőttként sikeres és gazdag városi nő leszek, és tessék. Megcsináltam. Épp elég ok, hogy utáljanak a faluban. Utálnak is, biztos. Örülnek majd, ha meghalok. Tudom, érzem, nem baj. 

Régebben, ha néha visszamentem, összesúgtak a hátam mögött, na, megjött a bolond nő a városból, egy büdös kurva, abból van ennyi pénze.

 Susmusolnak, duruzsolnak, gúny van a hangjukban, meg irigység. Lebolondoznak vagy lekurváznak.

Ha nem tudják, ki vagy, nem értenek, nem ismernek, akkor ezt csinálják az emberek. Mindig. Mindegy, hol vagy, és mikor vagy, az emberek mindig ezt csinálják azokkal, akiket nem értenek, sosem változnak.

Tizenhat voltam, amikor anya meghalt, a barátom pedig eltűnt. Szinte egyszerre hagytak itt. Minek maradtam volna? Emlékezni, hogy nincsenek?

Nincs ott már senkim, nem oda tartozom. Pedig visszamennék, ott maradnék, ott maradtam volna. A kis falusi ház üres, nem megy a közelébe senki, el van kerítve, csak távolról bámulhatja meg az épületet az, akit érdekel, hol nőttem fel.

 

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Knausgård a saját családja és Hitler történetét írta meg egy kötetben

A Harcok című hatodik kötettel zárul Karl Ove Knausgård egyedülálló önéletrajzi regényfolyama, amelyben a szerző nemcsak a saját családjáról, de Hitlerről, Paul Celanról és Leonardo da Vinciről is ír. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Kosztolányi fordította Mussolini első életrajzát

Margherita Sarfatti olasz újságíró Mussolini egyik szeretője volt. Könyvében - amelyet Kosztolányi Dezső fordított magyarra - egy közeli ismerős bennfentességével rajzolta meg a későbbi olasz fasiszta diktátor pályaívét születésétől a hatalomra jutásáig. 

...
Beleolvasó

Fehér Renátó: Fejadag & #foodporn (A hévízi hajószakács)

Felébred-e a gasztroszövegek olvasásakor az éhségérzet? Többek közt ez is kiderül A hévízi hajószakács című gasztroantológiából, amelybe kortárs írók írták meg (l)étélményeiket. Olvass bele!

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

A Dűne nem találja a mértéket, de eléri, hogy látni akarjuk a folytatást

Dennis Villeneuve feladta a leckét a nézőknek, legyen szó A Dűne univerzumának rajongóiról, a Frank Herbertet nem olvasó mozilátogatókról, vagy akár a rendező munkásságának követőiről.

...
Nagy

Az utolsó párbaj didaktikus tanmesébe fojt egy középkori botrányt

Két francia nemes úr esett egymásnak a bosszú és a becsület nevében királyi külsőségek közepette az 1300-as évek végén, miközben lángokban állt az ország. Küzdelmük épp a lényeget takarta ki: egy nő becsületén esett foltot. Eric Jager történelmi könyvéből Ridley Scott készített nagyszabású mozifilmet.

...
Szórakozás

Daniel Craig lezárta az egyik legsikeresebb Bond-korszakot

A 25. James Bond-film egyben lezárása is az elmúlt 15 évnek. Daniel Craig búcsúzik a legendás filmszereptől, amely az utóbbi időben összenőtt vele. A most a mozikba került 007 Nincs idő meghalni vízválasztó a franchise történetében. Ennek megfelelően a filmesek kuriózummal készültek. Spoilermentesek leszünk!

...
Szórakozás

Pazar látvánnyal és elaprózott cselekménnyel indul Asimov Alapítványának adaptációja

Isaac Asimov örökérvényű sci-fi klasszikusából, az Alapítványból az Apple TV Plus jóvoltából végre sorozat készült. Hogy méltó-e az alapjául szolgáló könyvekhez, az még a jövő zenéje. A tévésorozat látványvilágára két epizód után nem lehet panasz.

...
Szórakozás

Störr kapitány megtanulja: a szerelem nem birtokviszony

A feleségem története nagyívű, pazar látványvilágú film, ami a féltékenység mellett a férfivilágról és az európaiságról is beszél.

...
Szórakozás

Szabó Magda történelmi drámájától nem idegen a humor sem

A Kelet és Nyugat határán élő népeknek mindig el kell dönteniük, melyik irányba húznak. Ennek a bizonytalanságnak a gyökereiről szól Szabó Magda Az a szép, fényes nap című drámája, amelyet a Vörösmarty Színház tűzött műsorára. A Vajk, azaz István király megkereszteléséről szóló darab most az eSzínház Fesztiválon látható.

A hét könyve
Kritika
A hírszerzés világa csodálatos, csak emberek mennek benne tönkre
...
Podcast

Nádas Péter a Rákosi-villáról, gyilkosságról és az első novellájáról

Nádas Péter 1962 karácsonyán fejezte be első elbeszélését, A Bibliát. A szöveg először 1965-ben jelent meg az Új Írásban. Nádas Péterrel diktatúráról, az alkotói folyamat indulásáról, erőszakról, Rákosi villájáról és egy megbánt elbeszélői nézőpontról beszélgettünk.

...

Nádas Péter a Rákosi-villáról, gyilkosságról és az első novellájáról

...

Margó, Jennifer Teege, A feleségem története [10 perc Könyves]

...

Závada Péter átiratában Rómeó első szerelme a drog [Kötelező]

...

A mansfieldi kastélyban Austen nem félt egy unortodox hősnőt a középpontba tenni [Az Austen-projekt]