A replika több jelentéssel is bír: elsősorban válasz, ami párbeszédet feltételez, a zenében egy dallam megismétlését, a képzőművészetben utánzatot vagy másolatot jelent. Szergej Tyimofejev győzelem és kudarc, öröm és a fájdalom szorongató keverékét megelevenítő költeményeiben az elmúlt évtizedek és a jelenkor egymásra rakodó rétegei, a valóság fikcióvá, a fikció pedig valósággá válik. Csingacsguk, Vadölő és Robin Hood a legközelebbi könyvtárat keresi, gyermekien dörömböl egy rakéta-sorozatvető, a szerelem legpraktikusabb megvallása pedig egy jó hagymás gombaragu. Olykor ugyan elvesznek a körvonalak, máskor azonban le kell porolni a dolgokat, hogy megértsük,
mi a helyük és értelmük a világban.
A ráismerés szavak és dolgok helyzetére Tyimofejev lírájának egyik legfontosabb tapasztalata, ami egyúttal a költészet szakadatlan próbatétele. Hiszen ahogy mondja, „minden egyes új kötet valójában csak egy replika, melyet újabb szerzők újabb megszólalásai követnek”.
Szergej Tyimofejev (1970) Lettországban élő orosz költő, író, médiaművész. Az „Orbita” nevű ismert rigai csoport alapító tagjaként a különböző kreatív műfajok és médiumok, így például a szöveg, zene, videó vagy fotó közötti párbeszéd megteremtését tűzte ki célul. Rendszeres résztvevője nemzetközi költészeti fesztiváloknak, műveit mások mellett angol, német, olasz, svéd és ukrán nyelvre fordították. A Replika a harmadik, Lettországban megjelent verseskötete.
Szergej Tyimofejev: Replika (részletek)
Fordította: Vass Annamária
A korábbi irány
Régi német tengeralattjárók
az első világháború idejéből,
csikorogva és vinnyogva törtetnek előre
a Balti-tenger víztömbjén keresztül.
Torpedóik nehéz homokkal megtöltve,
és folyton tüzelésre készen,
kapitányaik állandóan vizes egyenruhában,
köhögve adják ki a szaggatott parancsot.
Nem tértek vissza saját kikötőikbe,
birodalmuk pedig rozsdás papírnak bizonyult.
A császár arcképe magában beszél
a tiszti étkezdében, de senki sem figyel már rá.
A matrózok leveleket írnak, kártyáznak,
anekdotákat mesélnek a nevelőnőkről
és a fuvarosokról, amíg meggörnyedt
Krupp-acél hajótestek viszik őket
az üdülőtelepek, szigetek, halászhajók,
világítótornyok és hullámtörők mellett. Hajóznak,
folyton csak hajóznak, a tengertől elválaszthatatlanok,
annak sós, közömbös vizétől. És a hajócsavarok, melyek szántják
a mélyvízi éjszakát, soha nem állnak meg,
míg célt nem érnek – míg be nem mérik az irányt,
és nem találkoznak egyszer csak Éj anyánkkal, a Mélységek
mélységével, a szakadozott szélű fekete felhővel,
melyet úgy száz éve észleltek először
ezen a szélességi körön.
Téged dicsőíteni
Amikor a világ összes régi bakancsából
új Tádzs Mahalt építenek,
és ez az ötven körüli pincérnő,
aki a kisportolt testű diákokat stíröli,
kimegy egy cigire a talponálló elé,
és amikor egy lány, aki három éve megszállottan anorexiás,
ráharap az ez idő alatti első hamburgerére,
és az ember, aki csütörtökönként bendzsózik,
beül a behemót nagy tragacs autójába és elhajt
a horizonton túlra, vagy csak oda a legközelebbi benzinkútra,
dicsérni foglak, dicsérni fogom hosszú gyapjúruháidat
és brossaidat, amikben azok a nagy ovális kövek vannak,
mert nincs is annál jobb, mint mikor
felvillannak ezek az alakok, porosodnak ezek a lépcsőfokok,
és még azok is, akik fenyőágakat gyűjtenek
a sírkoszorúkra, letörlik arcukról az izzadságot és mosolyognak.
Szerelem
Surának nagyon nehéz gyerekkora volt,
és most hatalmas összegeket költ orvosokra,
de van, amiből az orvosok sem tudják kigyógyítani,
a rengeteg allergiájából – tej,
marhahús, hal, gomba, banán… és hagyma.
A férje – Pása, grafikus, aki idén
szinte egyáltalán nem rajzolt, mert
pénzt kellett keresnie, hogy eltartsa a családját, de a stúdió,
amelynek rigából dolgozik, keveset fizet neki,
miközben rendesen leterhelik, mivel jó szakember,
és bármit meg tud rajzolni, amit csak kell. Így
párhuzamosan más megrendeléseket is el kell vállalnia, ezért
mostanában szinte folyton a gép előtt ül, Sura meg tanul
és a szakdolgozat védésére készül, de szeretne
örömet okozni Pásának és főzni valami finomat, és
elhatározta, hogy hagymás rókagombát készít neki,
mert Pása imádja a hagymát, ők viszont általában,
vagyis hogy lényegében szinte nem esznek hagymát, merthogy
Sura allergiás rá. Sura elmegy tehát a boltba, és vesz
egy csomag újhagymát, aztán maszkot húz, és
speciális dugót nyom az orrába, zöld darabokat szel,
felforrósítja a serpenyőt, lepirítja a hagymát, miközben végig
a maszkon keresztül lélegzik, hozzáadja a gombát, összepirítja
az egészet. Aztán lekapcsolja a lángot alatta, tányérra szedi
a krumplit és a rókagombát,
majd kimegy a lakásból, és amint kilép az ajtón,
leveszi a maszkot, kiveszi az orrdugót és lemegy
sétálni. Öt perc múlva ír Pásának facebookon:
„Na milyen?” „Nagyon fincsiii! Köszi!” – ír
vissza Pása. Aztán sokáig szellőzteti a konyhát és a
lakást, hogy Sura nyugodtan visszajöhessen,
és folytathassa, amit korábban csinált, a dolgát,
többek között ezt a nagyon fontos dolgot –
az együttélést, örömet okozni egymásnak, főzni
egymásnak egy kis hagymás rókagombát,
amikor ez teljesen lehetetlen.
