Milyen is lesz a 2025. május 8-án megválaszott új pápa, XIV. Leó? Eszméiben követi elődjét, folytatja megkezdett reformjait? Hogyan viszonyul a nők szerepvállalásához az egyházban? Vagy az azonos nemű párok kapcsolatához? Mi az álláspontja a papok által elkövetett szexuális visszaélések kezeléséről? Mindezekre a kérdésekre megpróbál válaszolni ebben a gyorsan, de nagy szakmai tájékozottsággal és alapossággal megírt portrékönyvben Rónay Tamás író, újságíró. A kötet szerzője elismert Vatikán-szakértő. XIV. Leó a negyedik pápa, akiről monográfiát írt – méghozzá a megválasztása utáni tíz napban.
Rónay Tamás: A remény pápája (részlet)
Egyértelmű állásfoglalás, keserű tapasztalatok
Az újságírók védelmezője
Nem könnyű ugyan néhány hét után megmondani, hogy egy pápa mivel írja majd be magát a történelembe, XIV. Leó eddigi megnyilatkozásai alapján azonban megkíséreljük modellezni, milyen pápa is lehet majd, melyek lesznek a legfőbb prioritásai, hogyan vélekedik az egyházról és a világról, a családot érintő kérdésekről, a melegek helyzetéről. Hogyan fogadják őt az egyre elmélyülő ideológiai harc által sújtott Egyesült Államokban, milyen külpolitikát folytathat, és elődjével szemben megnevezi-e Vlagyimir Putyint Ukrajna elleni agresszorként, továbbá miként tekint az éghajlatváltozásra.
Első megnyilatkozásaiból máris kiviláglik, hogy XIV. Leó nemcsak a világ lelkiismerete, hanem az emberi jogok őre is kíván lenni.
Erre következtethetünk első nyilvános audienciája alapján, amit 2025. május 12-én, hétfőn tartott a Vatikánba akkreditált több ezer újságíró számára. Ebben is Ferenc pápát követte, hiszen elődje szintén már pontifikátusának kezdetén beszélt a médiamunkások előtt.
Angol és olasz nyelven elhangzott beszédében már megcsillogtatta humorát, amiről az őt jól ismerők is beszéltek. „Azt mondják, nem túlzottan nagy dolog, ha a hallgatóság tagjai egy beszéd elején tapsolnak… Ám ha még a végén is ébren vannak, és még akkor is tapsolni akarnak, na, azt külön köszönöm!”
Az evangéliumból a nyolc boldogságról szóló részt felidézve közölte, ez a rész a médiamunkásoknak is szól. „Mindannyiunkat arra hív, hogy másfajta kommunikációt folytassunk, olyat, amely nem minden áron keresi a konszenzust, nem használ agresszív szavakat, nem veszi át a versengés modelljét, sosem választja el az igazság keresését attól a szeretettől, amellyel alázatosan keresnünk kell azt.”
Utalt arra, hogy a kommunikáció is hozzájárulhat a békéhez.
Ha emberként viszonyulunk másokhoz, és amennyiben méltóképpen, tiszteletet mutatva kommunikálunk velük, az a társadalmi megbékélés alapjául is szolgálhat. „A béke mindannyiunkkal kezdődik: azzal, ahogyan másokra nézünk, ahogyan másokat hallgatunk, ahogyan másokról beszélünk; és ebben az értelemben alapvető fontosságú az, ahogyan kommunikálunk: nemet kell mondanunk a szavak és képek háborújára, el kell utasítanunk a háború paradigmáját.”
Mint később megjegyezte: „Napjainkban az egyik legfontosabb kihívás egy olyan kommunikáció előmozdítása, amely képes arra, hogy kivezessen bennünket a »bábeli toronyból«, amelyben néha tengődünk, kivezessen a szeretetlen, gyakran ideológiai vagy pártos beszédmódok zűrzavarából. Ezért fontos a szolgálatotok annak fényében, hogy milyen szavakat használtok, és milyen stílusban kommunikáltok.”
Emlékeztetett arra, hogy a kommunikáció „nem csupán információk átadása, hanem egy kultúrának, a párbeszéd és a konfrontáció tereként szolgáló emberi és digitális környezeteknek a megteremtése. A technológiai fejlődést tekintve pedig ez a küldetés még szükségesebbé válik.” Ismét utalt tehát a pár beszéd fontosságára, amint első pápai beszédében is tette.
Ami azonban különösen fontos elem volt beszédében, az a bebörtönzött újságírók mellett való kiállása.
„Hadd hangsúlyozzam, hogy az egyház szolidáris azokkal az újságírókkal, akiket bebörtönöztek azért, mert megpróbálták elmondani az igazságot, és ezekkel a szavakkal kérem ezeknek az újságíróknak a szabadon bocsátását. Az egyház azoknak az embereknek a bátorságát ismeri el ezekben a tanúkban – gondolok itt azokra, akik életüket veszélyeztetve is beszámolnak a háborúkról –, akik védik az emberi méltóságot, az igazságosságot és a népek tájékoztatáshoz való jogát, mert csak a tájékozott népek tudnak szabad döntéseket hozni.”
Alighanem Leó pápa is olvasta a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) szervezet legutóbbi jelentését, amely szerint 2024-ben rekordszámú médiamunkást gyilkoltak meg a világban. Legalább százhuszonnégy újságíró vesztette életét 2024-ben, összesen tizennyolc országban. Ez amiatt is aggályos, mert ez a legmagasabb szám azóta, hogy a Bizottság több mint három évtizede elkezdte a munkavégzésük miatt elhunyt (megölt) újságírók nyilvántartását – közölte a CPJ.
A korábbi negatív rekordot 2007-ben jegyezték fel, amikor száztizenhárom újságíró vesztette életét, közülük majdnem minden második az iraki háború következtében.
Ugyanakkor az előző évben sem volt rózsás a helyzet. Ugyanezen szervezet összegzése szerint 2023-ban összesen háromszázhuszonegy riporter volt rács mögött, ami a második legmagasabb szám volt azóta, hogy 1992-ben elkezdték nyilvánosságra hozni az első adatokat. Kínában volt a legrosszabb a helyzet, ahol negyvennégy újságírót börtönöztek be, majd a polgárháború által sújtott Mianmar és Oroszország következett a sorban. A jelentés szerint a bebörtönzött újságírók több mint hatvanöt százaléka szembesül államellenes vádakkal, például hamis hírek terjesztésével és terrorizmussal, megtorlásként kritikus tudósításaiért.
Leó pápa a bebörtönzött újságírók melletti kiállásával szintén elődje nyomdokaiba lépett. 2025 januárjában Ferenc a kommunikáció világnapján elmondott beszédében szintén a börtönbe vetett médiamunkások szabadon engedését követelte, majd felhívást tett közzé:
„Csak azért börtönözték be őket, mert hűségesek voltak a hivatásukhoz, megpróbálták elmondani, amit láttak. Sokan vannak!
Ebben a szent évben arra kérem azokat, akiknek hatalmuk van erre, hogy engedjenek szabadon minden igazságtalanul bebörtönzött újságírót. Legyen nyitva számukra is egy ajtó, amelyen keresztül visszatérhetnek a szabadságba, mert az újságírók szabadsága mindannyiunk szabadságát növeli.”
Leó beszédében közvetve a világ egyes országait is felelőssé tette az újságírókkal szembeni rossz bánás módért. „A bebörtönzött újságírók szenvedése kérdőre vonja a nemzetek és a nemzetközi közösség lelkiismeretét, és mindannyiunkat arra szólít fel, hogy védjük meg a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság értékét” – mozgósított az amerikai származású, a sajtószabadságot talán emiatt is kiemelten kezelő egyházfő.
Leó – ebben is Ferenc példáját követve – köszönetet mondott az újságíróknak azért, hogy folyamatosan hírt adnak a vatikáni eseményekről.
„Köszönöm, kedves barátaim, hogy szolgáljátok az igazságot. Azért voltatok Rómában ezekben a hetekben, hogy beszámoljatok az egyházról, annak sokszínűségéről és egységéről. Figyelemmel kísértétek a nagyhét szertartásait; közvetítettétek a Ferenc pápa halála miatti gyászt, ámde ő a húsvét fényében távozott tőlünk. Ugyanez a húsvéti hit vezetett be bennünket a konklávé szellemébe, mely különösen fárasztó napokat jelentett számotokra; és ez alkalommal is sikerült beszámolnotok Krisztus szeretetének szépségéről, amely mindannyiunkat egyesít, és egyetlen néppé tesz, melyet a Jó Pásztor vezet.”
