A Mi MICSODA sorozat azokhoz a gyerekekhez szól, akik szívesen indulnak kalandos, képzeletbeli túrákra a tudomány, a technika és a természet világába. Szaklektorok gondoskodnak az ismeretanyag pontosságáról, a szerkesztők pedig arról, hogy ezeket az ismereteket érthető módon adjuk át a gyerekeknek az általános iskolai tudás támogatásaként. Ebben segítenek a nagyszerű fotók és a részletes, színes illusztrációk is.
A sorozat új kötete a Nemzetközi Űrállomást és az űrkutatás történetét mutatja be. A Nemzetközi Űrállomás 28 000 kilométer/órás sebességgel, 400 kilométeres magasságban kering a Föld körül. A legnagyobb objektum, amelyet az ember valaha feljuttatott az űrbe. De hogy került oda, és mivel foglalkoznak ott a bátor asztronauták?
Mi MICSODA – Nemzetközi Űrállomás (részlet)
Evés az űrben
Az emberi űrrepülés kezdetekor az űrhajósok még tubusokból nyomták közvetlenül a szájukba az ételt. Azóta sokat fejlődött az űrkoszt. Az űrgasztronómia ma már önálló tudomány, és sztárszakácsok is részt vesznek benne.
Egyáltalán nem egyszerű
Hogyan csomagolják be az űrhajósok táplálékát? És hogyan marad lehetőleg hosszú ideig eltartható? Ahhoz, hogy az űrhajósokat finom és egészséges ételekkel lássák el az űrállomáson, szakácsok, táplálkozástudományi szakemberek, űrhajózással foglalkozó orvosok, csomagolási szakemberek és űrhajózási mérnökök szoros együttműködésére van szükség. Mivel az ételeknek és italoknak nem szabad ellebegniük a fedélzeten, az ISS-en nincsenek csészék, poharak vagy levesestányérok. Az étkészlet konzervdoboz vagy műanyag zacskó.
Tálalva!
A Nemzetközi Űrállomásnak nincs főzőkonyhája. Az űrhajósok ételeit a Földön készítik el, adagonként csomagolják, és teherszállító űrhajóval küldik az állomásra. A bezacskózott szárított ételekhez hideg vagy meleg vizet kell adni, majd átgyúrni a saját zacskójukban. Van, amit még meg is kell melegíteni a sütő ben, persze zacskóstól. Az innivalók egy részét, például a kávét, a teát vagy a narancslé alapanyagát ugyancsak vízmentes formában, tasakban kapják az űrhajósok. Fogyasztás előtt ezekhez is vizet kell adni. A vizet nagyrészt a szennyvíz újrahasznosításából nyerik, de a teherűrhajók is szállítanak utánpótlást.
Kalcium és rákkoktél
Az űrben különösen fontos a kalcium és a D-vitamin. A kalcium a csont leépülését akadályozza meg, a D-vitamin pedig a napfény hiányát ellensúlyozza. Az űrhajósok kedvence a pulykaszelet, a rákkoktél és a halkonzerv. A napi három főétkezés között snacket, kekszet, dióféléket és édességeket rágcsálnak.
Bors az űrben
A súlytalanság állapotában az ízlelőérzék eltompul. Az űrhajósok ezért jól megfűszerezik az ételeiket borssal, sóval és chilivel. Ám só- és borsszórót hiába keresnénk odafent! A fűszereket folyékony formában tárolják. Különben szétoszlanának a térben, belemennének az űrhajósok szemébe, eltömítenék a levegőszűrőket.
Hú, de tele vagyok!
Az űrhajósok odafent gyorsabban jóllaknak az étellel, mint otthon. Többek között azért, mert a testnedveik másképp oszlanak el, de közrejátszik az is, hogy a súlytalanság körülményei között gyomruk felvándorol a nyelőcsövük közelébe. Valószínűleg a szabadon lebegő emésztőnedvek miatt sem érzik magukat annyira éhesnek és szomjasnak, és hamar eltelnek az étellel.
Ünnepi lakoma
Minden űrhajós étlapján szerepelnek a kedvencei, és az ünnepeken ünnepi étel dukál. Születésnapkor sztárszakácsok ínyencségei kerülnek terítékre: például Szent Jakab-kagyló quinoával vagy saját levében párolt borjúpofa. Az amerikai hálaadás napján természetesen hagyományosan pulyka a menü — az űrbeli szokásoknak megfelelően, kiporciózva.
Űrhajós menü
A legtöbb étel konzerv formájában vagy hűtve-szárítva, műanyag zacskókba csomagolva érkezik az űrállomásra. Nagy részét fogyasztás előtt hideg vagy meleg vízzel kell összerázni. Az evőeszközkészlet része az olló, amellyel az űrhajós kinyitja a zacskókat. A levest szívószállal szürcsöli fel. Az ételt és az evőeszközt mágnescsíkok, tépőzár és gumiszalagok rögzítik a tálcához és az asztalhoz, különben megszöknének.
