Egy széttöredezett, traumatizált és identitásvesztett valóságban élünk, aminek a hívószavai között mindenképp szerepelnie kell olyan kifejezéseknek, mint a háború, nélkülözés, fogyasztás és kizsákmányolás, de emellett olyanoknak is el kell férnie, mint az olajos narancsliget, a beszélő öltöny vagy a tengerjárás. Mechiat Zina legújabb verseskötetének szótára igen széleskőrű, egyszerre őrzi az álmok világát, a trauma mitológiáját és a felszabadító gyengédséget.
A Bermudák találkozása tilos sok témát dolgoz fel az ökológiai fenntarthatóság kérdéseitől az Európát és Közel-Keletet meghatározó háborúkon át egészen a hétköznapi szorongásokig és félelemig. De ennek ellenére a kötet nem a széttartás, hanem az összetartás és kapcsolódás igényét mutatja fel lírai nyelvén keresztül. A szerzővel az Ünnepi Könyvhéten beszélgettünk a Flair Podcastben, ahol az írás terápiás szerepéről is mesélt.
Mechiat Zina: Bermudák találkozása tilos (részlet)
Love bombing
Prostitúcióra akarnak kényszeríteni
földrészeket, övezeteket, országokat,
birtokba akarják venni a testüket
a beszélő öltönyök.
Hiszen már úgysem szüzek,
gondolják, és különben is,
jobb élete van a kurváknak,
mint a parasztasszonyoknak.
Don’t make your master angry,
mondják a beszélő öltönyök.
Grab ’em by the pussy,
hirdetik a beszélő öltönyök.
You should be thankful,
panaszolják a beszélő öltönyök.
Ez a terület szerintük
random generátorral kapta a nevét.
Az a terület szerintük
random generátorral kapta a határait,
annak a területnek szerintük
nincs történelme.
És óriási hibát követett el mindegyik,
amikor odament,
ahol mindig is volt.
Minek ment oda?
Kérdezik a beszélő öltönyök.
Minek létezik?
Üvöltik a beszélő öltönyök.
Az ő hibájuk!
Tajtékzanak.
Az ő hibájuk!
*
Azután Kelet felé fordulnak, és azt mondják:
A ti hibátok, hogy illatos narancskertet
neveltek házaitok mögött.
A ti hibátok, hogy olajcsapdák fekszenek
talpatok alatt.
A ti hibátok, hogy erőtöket hitben tartjátok,
és a ti hibátok, hogy hitetek bőre barna.
Azután egy másik Kelet felé fordulnak,
és azt mormolják:
engedetlenségetek miatt hullott bomba
kórházaitokra,
akaratosságotok miatt lett drónzaj altatótok,
meg kell nevelnünk benneteket,
hogy megmentsünk titeket.
Ne sikítsatok, úgy gyorsabban vége lesz.
Akkor tűz üt ki egy újabb területen.
Akkor épületek omlanak össze egy másikon.
Akkor belelőnek
az ételosztásra várók tömegébe egy harmadikon.
Az öltönyösök
belesúgnak az asszony fülébe,
aki száraztésztából gyúr kenyeret:
Nincs itt az istened, hogy megvédjen.
Ölbe veszik a gyereket,
aki több puskadörgést hallott, mint atyai szót:
nincs istened, hogy megitasson,
gügyögik neki gőgösen.
Feltűrt ingujjban, kigombolkozva énekelnek
a puska melegétől hevülten,
amit soha nem érintettek,
mégis elsütöttek.
Majd én leszek az istened,
és adok neked értelmet.
Adok neked új nevet,
adok neked betűket,
és adok neked feladatot is.
Megvédelek mindentől,
ami nem illet meg téged.
Ekkor az asszonyok,
a gyerekek,
az országok,
az övezetek
és a földrészek
öltönyös stricik szagától
öklendezve
kiáltanak együtt,
egymásért.
Kezük tenyeret nem,
csak fegyvert talál.
Tengerjárás
37 órát és 12 percet töltöttünk a tengerben.
6 dagályon úsztunk keresztül,
6 apályban pihegtünk.
Ismertük a hold erejét.
Tudjuk,
hogyan mozgatják a bolygók testünk vizeit,
készültünk rá, hogy elárasszuk
a köztünk meghúzódó szigeteket.
Mégis kiheverhetetlen az összefolyás,
felfoghatatlan a szétválás.
Most mindketten
saját testünkbe visszahúzódva szárítkozunk
távoli sziklák peremén.
*
Felettem tűz a nap,
mégis a te bőrödet féltem.
Becsukom a szemem.
Kérem a felhőket,
takarjanak be téged.
A vállamról só és hám keverékét sodrom le.
A feltáruló friss bőr
mohón issza a sugarakat.
Kinyitom a szemem,
belenevetek a napba.
Megköszönöm, hogy betakar.
Fotó: Kállai Márta / Facebook
