A Falaink a másság megélése és a másságra adott válaszok és alternatívák mellett azt mutatja meg, hogy valóságérzékelésünk relativitása és annak felfedezése, megélése milyen felelősséggel jár.
Légrádi Gergely: Falaink (részlet)
Ameddig apa velünk volt, vele tanultam. Hiába akartam anyával, nem lehetett. Apa azt mondta, megtanít tanulni. Én megtanítalak. Ezt ismételte. Meg azt, hogy megtanítalak tanulni. Nem értem, miért kell megtanulni tanulni. A leckét kell megcsinálni, és kész. De apa nem engedett. Ha rossz jegyet hoztam haza, azt mondta, meg kell tanulnod tanulni. Ha nem volt kész a lecke, azt mondta, meg kell tanulnod tanulni. Aztán a legtöbbször azzal folytatta, hogy a kéregetőnek nem pénzt kell adni, hanem munkát. Hiába mondta el százszor, nem értem, miért. Hogy jönnek ide a kéregetők? A leckéhez meg a tanuláshoz. És mi a baj a pénzzel? Én kapok zsebpénzt. Nekem se kellene kapnom? De azért ezt is megtanultam. A kéregtőnek nem pénzt kell adni, hanem munkát.
Apa a legtöbbször dühös volt.
A rossz jegyekre volt dühös. A házi feladatra meg a tanító nénik üzeneteire. Mindenre, ami velem történt. A rosszra volt mérges. Rám, mert én vagyok a rossz. Ezt is megtanultam. Akkor is én voltam a rossz. Apa dühösen mondta, mit kell tennem. Amikor befejezte, megkérdezte, megértettem-e. Azt feleltem, hogy igen. Tényleg megértettem?, mindig ezzel folytatta. Erre is azt válaszoltam, hogy igen. Szerencsére apának ennyi elég volt. Hosszan a szemembe nézett, majd felállt, és elment. Ellenőrizte a szemem mélyén, hogy tényleg megértettem-e. Egyszer, amikor anya meg apa nem látta, megnéztem a szemem. Azt, hogy apa mit látott benne. A tükör előtt. Ott van a szememben, hogy meg kell tanulnom tanulni? A kéregetők? Meg az, hogy mit kell adni nekik? De én csak a szememet láttam, a fehérjében a vékony piros cérnákat, meg a közepén köröket, benne mindenféle rajzokkal. Apa biztos tudott olvasni a szememből. Miután olvasott belőle, a legtöbb este elment. Úgy, ahogy volt, dühösen. Kiment az ajtón, és sokáig nem jött vissza. Anya csukta be utána. Nem tudom, hova ment.
Anya szomorú volt ilyenkor.
Biztos azért, mert apa elment amiatt, amit a szememben látott. Akkor lett szebb anya arca, ha apa hazaért. Olyankor csak anya beszélt. Lehet vacsorázni. Ki kér szörpöt? A kivasalt ruhák a szekrényben. A lecke is elkészült. Finom meleg az étel. Tessék jönni az asztalhoz. Ilyeneket mondott, mindegyiket megjegyeztem. És közben mosolygott. Apa nem mosolygott, csak leült és tévét nézett. Nem válaszolt anyának. Nekem apa elé kellett állnom. Anya kérte. És meg kellett mutatnom a táskámat. A másnapra berámolt iskolatáskát behúzott cipzárral. Hiába mondtam anyának, hogy ne, ragaszkodott hozzá. Apát akkor már nem érdekelte se a táskám, se én.. Ment a tévé. Se a táskára nem nézett, se a szemembe. Nem volt már dühös. Anya örült neki. Aztán ketten vacsoráztunk az asztalnál. Apa a tévé előtt evett. A tévét nézte, hosszan, sokáig. Biztosan olvasott belőle.
Kész a vacsora, szólok felé. Nem nézek rá, de hallom, azonnal felkel. Úgy látszik, éhes. Moss kezet, kérlek. Értetlenkedik, hogy miért kell újra. Emlékeztetem a kövekre, meg a falapra, amit akkurátusan visszarámolt az iskolatáskába. Pedig próbáltam rávenni, hogy máshova dugja el a lapokat és máshol építgessen titkos rekeszeket. Egyáltalán, viselkedjen már úgy, mint az osztálytársai. Mégis, melyik kis barátod tart követeket az iskolatáskájában?, vonom kérdőre. Hajthatatlan marad. Az oda kell és kész. De miért?, faggatom tovább. Mert ott jó, zárja le a maga részéről a beszélgetést. Rendben, de akkor is moss kezet, ki tudja, milyen állat pisilte le ezeket a köveket. Igen, azokat a köveket, amelyeket újra megfogdostál, amikor visszasüllyesztetted a táskádba. Látom, ez betalált. A kezét nézi, elgondolkodik, talán azon, hogy megszagolja-e, ellenőrizze, hogy ez a pisi dolog érdemi veszélyt jelenthet-e, vagy csak kitaláltam, hogy rávegyem a kézmosásra. Aztán mégse emeli a kezét az orrához, helyette elindul a fürdőszoba felé. Inkább kezet mos, és eltűnik a szemem elől, nehogy veszélybe kerüljenek a kövei. Már a levest eszi, amikor váratlanul visszatér a témához.
Mert ott nem keresik, fogja rövidre.
Miért, máshol már keresték?, viszem tovább a beszélgetést. Megtalálták, adja meg magát. A köveket? Nem, a titkos részt. Hol találták meg? A padban. Az iskolapadba tetted? Oda. Hát igen, ott nem nehéz ráakadni. És, ki találta meg? A Kriszti. De nem szedte szét, ugye? Megpróbálta, de megláttam. Ne is mondd tovább, sejtem mi történt. Miközben tálalok, magától elmeséli, hogy a Kriszti sírt, a tanító nénik meg kirámoltatták és kitisztíttatták vele a padot, majd a köveket neki kellett kivinnie a kertbe, a többiek sorfala között, majd egyenként eldobnia, az osztálytársai szeme láttára. És közben azt kellett ismételnie hangosan, hogy többet ilyet nem csinálok. A lapokat még padnál a nadrágjába gyűrte, így mindenki azt hitte, csak egy barikádot akart építeni. Aztán még aznap, később kiszökött az udvarra, és a köveket egyenként begyűjtötte a táskájába. Akkor akadt rá a falapra. Elmondása szerint azóta is többször ellenőrzik a padját, a matekdobozát, de még a tornazsákját is. De csak büdös zoknit találtak benne, közli kuncogva. Majd büszke, győzedelmes képpel hozzáteszi, hogy a sok hülyének eszébe sem jut az iskolatáskájára gyanakodni. Hát ezért, teszi hozzá nyomatékkal.
Nem szeretek sokat enni. Nem tudom, mikor fájdul meg újra. Ha megfájdul, és tele van a hasam, akkor még rosszabb. A kórházban azt mondta az egyik nővér, hogy ez a görcs. Ronda neve van. A neve pont olyan, mint amit csinál velem. Jobb keveset enni. Inkább az éhség, mint a görcs tele hassal. Anya jól főz. Mindennek jó szaga van körülötte. Esténként van meleg kaja. Anya nem szól rám, mennyit egyek, ott is hagyhatom. Amíg apa velünk volt, nem hagyhattam ott. Anya nem engedte apa miatt. Még akkor sem, ha apa a tévé előtt ült, és nem is látta volna. Igyekszem keveset venni, pedig finom, és szeretem a tésztát. Mindegy mi van rajta. Most tejföl és sajt. Máskor paradicsom. Volt már olyan is, hogy spenót vagy valami más zöld. Az se rossz, de a tejfölös sajtos jobb. Meg a sima vajas, amire másfajta sajtot reszel anya. Keményet és olyan büdösfélét. Azt úgy csinálja, hogy miután leszűri, a lábosban keveri a lereszelt sajttal. És még rámelegít, azért olyan jó. Talán kicsit oda is égeti. Nem lesz fekete, csak az íze lesz finomabb az odaégetéstől. A sajt büdöse is elmegy közben. Ezért sem szeretek fogat mosni. Elviszi a jó ízt a számból, pedig én sokáig tudom érezni a finomat. Egészen lefekvésig, a fogmosásig. Sőt, reggelig is érezném, ha nem kellene fogat mosni. Ami azért is rossz, mert anya megmossa újra. Miután befejeztem, újra kell kezdeni. Azt mondja, nem figyelek oda, és nem jól mosom. Pedig én odafigyelek, és jól mosom, csak már nem nézek oda. Fogmosás közben arra gondolok, milyen jó lesz, ha végre folytatjuk az olvasást. Azt a könyvet, ami épp soron van.
Jó anyát hallgatni.
Van úgy, hogy olvasás közben csak anya hangja van. Mindegy mit olvas,hol tartunk, és melyik szereplő beszél. Csak hallgatom. Ha újra együtt akarok olvasni vele, szólok anyának, és megkérem, mutassa meg, hol tartunk. Ilyenkor a mutatóujját arra a szóra helyezi, ahol megálltunk. Bólintok, és akkor folytatja, egészen a fejezet végéig. Néha még tovább, ha nem fáradt. Van úgy, hogy segíteni kell neki, mert félreolvas. Egy szót vagy csak egy betűt. Máskor átugrik valamit. Mindig kiszúrom. Már nem lepődik meg, csak megáll, visszatolat és elolvassa a rontást, most már jól. Ha vége az olvasásnak, jön az alvás. Az alvásra is gondolok, miközben anya mossa a fogamat. Oldalt és elől le-föl, ahogy én nem csinálom. Érzem, ahogy csinálja, még ha nem is látom. Anya azt mondja, hogy én összevissza mosom. És nem mindenhol. Pedig dörzsölöm, ahogy tudom. Mindig elismétli, hogy a nyelvemet meg az ínyemet is meg kell sikálni, mert ott is vannak bacilusok. És lepedék. Anya így mondja. Lepedék. Ha kinyitnám, látnám, hol bújik meg a lepedék. Ezt hajtogatja. Fehér lepedék. De én nem nyitom ki, mert az olvasásra várok, meg az alvásra. Mindkettőt nagyon szeretem. Ezért hunyom le a szemem fogmosás közben. Meg azért, mert ha kinyitnám, nem a lepedéket látnám, ami úgyis elbújt, hanem a szemem. Nem akarom látni a szemem. Apa jut róla eszembe meg minden, ami benne van. A kéregetők meg a tanulás meg az, hogy elment. Aludni az egyik legjobb. Anya hangja után jön. Amikor alszom, akkor minden jó. Olyankor soha nem fáj. És álmodni is szeretek.
Na, álmodni azt jól tudok!
Gyere, mossuk meg újra, lépek mellé. Próbál kislisszolni, de elkapom. Nem szereti a fogmosást, és ez meglátszik a fogain. Hiába magyarázom, hogy kell. Nem vesz róla tudomást, inkább kizár mindent. Bármit mutatok, bármit kérek. Engem is kizár. Lehunyja a szemét, és így adja a tudtomra, felesleges, amit csinálok. Sőt, nem is létezik. Nem baj. Én akkor is elmondom, hogy kell csinálnia. Előbb-utóbb csak megjegyzi. Kész vagy, mehetünk olvasni. Nem kell kétszer mondanom, azonnal eltűnik a szemem elől. Mire a szobájába érek, már a helyén ül. Az olvasóhelyen. Mindig ugyanúgy. Lekuporodok mellé, ahogy minden este. Ha csak egy kicsit is máshogy ülök vagy máshogy tartom a könyvet, rám szól. Mintha úgy másképpen hangzana a történet. Kezembe adja a könyvet, és megmutatja, honnan folytassam. Nem kell könyvjelző, kivétel nélkül mindig tudja, hol hagytuk abba előző este. Miközben olvasok, kihagyás nélkül követi a szemével, hol tartok. Szóról szóra jön velem, és ha tévesztek, akár csak egy névelőt, rám szól. Ha egyszerűbb a hiba, akkor kijavít, ha bonyolultabb a szó, akkor rám hagyja a korrekciót. Nem meri ő csinálni.
Nehezen megy neki az odafigyelés.
A koncentráció, a fókuszálás, ahogy a papírokon áll. Minden értékelés kiemeli, hogy figyelemzavaros. Ami hülyeség, mert ami érdekli, abban ugyan nincs semmiféle zavar, meg koncentráció-vesztés. De nincs ám, sőt, amit szeret és akar csinálni, abban túlteng az odafigyelés, ráadásul a külvilág teljes kizárásával. Szelektív figyelemzavar. Az van neki. Jól kiválasztja, hogy mi zavarja, és utána akkurátusan ügyel, hogy ne figyeljen rá. Az olvasást is szereti, igaz, csak akkor, ha más olvas fel, és neki elég elképzelni a történetet. És persze ellenőrizni, hogy hibátlan-e a felolvasás. Amikor pedig végeztünk, egy jó éjszakát-ra még futja tőle, miközben befordul a fal felé, aztán többet nem szól. Szinte azonnal elalszik. Én sem beszélek már hozzá, hagyom mélyre zuhanni. Érdekes, soha nem beszélgetünk arról, amit olvastunk. Se este, se reggel. Nincs kérdése, vagy ha van, nem osztja meg velem. Remélem, érti a történeteket.
Szia, apa, már vártalak. Jó, hogy megjöttél végre. Klassz a bejárás, mi? A legvégén a faajtóval meg a zárral. Képzeld, én készítettem. Rajtunk kívül senki ki nem tudja, merre van az ajtó. Tudod, miért? Mert elrejtettem: nem látszik a nagy kövektől. És nem jönnek rá, hogy a cipzárral kell kezdeni. Azt is úgy, hogy a titkos tüskét meg kell nyomni. Ez a trükk. Utána nyílik a cipzár, és jöhet a zár, aztán már mozdul is az ajtó. Ne félj, más nem jöhet ide. Csak anyának és neked adtam kulcsot. Ha akarsz, itt nézhetsz tévét. Van sör is. Az a sötét színű, amit szoktál inni. Neked is külön szobád van, tele mindennel, amit szeretsz. A barátaidat is felhívhatod. Nekik nem tudok kulcsot adni, meg a cipzárról sem tudhatnak, de ha jönnek, beengedem őket. Van egy rész, ahol majd be kell kötnöm a szemüket. Máshogy nem megy. Nem baj, ugye? De ahogy bezáródott mögöttük az ajtó, már szabadok. Szóval nem kell elmenned semmiért. Anya is örülni fog, ha maradsz. Megmutassam a szobáját? Mármint anyáét. Klassz lett. Van benne rajztábla, meg gyorsétel készítő. Nem mekdonáldsz, meg köföcö vagy ilyesmi. Nem ám. Hanem ami baromi gyorsan elkészíti a kaját. Amit csak szeretnél. Mondjuk rakott krumplit. Két perc, és kész. Vagy a mákosrétest, olyan sok mákkal, hogy nem is látszik a tésztája. Az is két perc. Vagy annyi se. Csak főzeléket nem csinál.
Képzeld, apa, megtanultam tanulni. Emiatt van ez az egész. Minden, amit itt látsz.
Meg az is, hogy nagyon jól focizok már. Megfogadtam a tanácsodat, ezért van most már minden így. Elhiszed? Ha nem, nézd meg a szememben. Gyere közelebb és járj utána magad. Tessék, nézz bele, jó mélyen! Amilyen sokáig csak akarsz. Na, most már elhiszed? Annyira megtanultam tanulni, hogy többet tanulnom sem kell. Elengedtek a tanító nénik. Ági néni meg is dicsért érte. Lecke sincs már többé. De azért focizni még bemehetek a suliba, ha akarok. Vagy ha nincsenek elegen két csapathoz. Istibizi! Ezt is megnézheted a szememben, ha akarod. Szóval, akarod? Apa, most meg hová mész? Megvan itt minden. Nem látod? Valamit elfelejtettem? Gyere, körbeviszlek. Meg se nézted a szobádat. Van benn csocsó is. Kérlek, legalább a kulcsot vidd magaddal!
