Megérkezett magyarul (Rusznyák Csaba fordításában) Laila Lalami Álomhotel című regénye, ami a nem túl távoli jövőben játszódik. A kötet, amit tavaly többek között az NPR, a The New Yorker, a The Washington Post és a Vanity Fair is az év könyvei közé választott, egy nő szabadságért való küzdelméről szól. Sara Hussein egy külföldi konferenciáról tér haza, amikor a repülőtéren letartóztatják, mert a hatalom megfigyelte az álmait, és arra jutott, hogy közvetlen fenyegetést jelent arra, akit a legjobban szeret: a férjére. Az Álomhotel feszültséggel teli disztópia, és egy megrázó emberi történet arról, hogy mit is jelent a szabadság. Olvass bele!
Laila Lalami: Álomhotel (részlet)
A kihallgatószoba hirtelen mintha összement volna. Sara úgy érezte, megérinthetné a falakat. A sokktól kívülről látta magát, és egy pillanatig mintha a teste fölött lebegve figyelte volna a közte és Segura közti szóváltást. Hogyan fordultak ilyen szörnyű irányba a dolgok? Véget kell ennek vetnem, gondolta, ahogy visszatért a testébe. Az izzadság egyenletesen folyt le a hátán, és a derekán, a farmerje fölött összegyűlt.
– Az alvási adatairól van szó – mondta Segura, és újonnan támadt gyanakvással nézett rá. – A fájljában szereplő egyéb figyelmeztetések és a jelen kihallgatásán adott válaszai után ezt nem hagyhatom figyelmen kívül. Attól tartok, kénytelen leszek elrendelni, hogy helyezzék visszatartásba. – Elővett egy bizonyítékos tasakot az alsó fiókból, és nagybetűkkel írni kezdett a címkéjére.
– Várjon egy percet! – emelte fel a kezét Sara. – Csak egy percet. Miről beszél? – A neuroprotézise rögzítette, mikor aludt el, és mikor ébredt fel, de ebből az adatból aligha lehetett érdemi következtetéseket levonni. Mit számított a hatóságoknak, hogy tizenegykor elaludt? Vagy hogy négykor felébredt, hogy megetesse az ikreket? Vagy hogy néha elszundított fél órára az irodája kanapéján? Ez nem tartozott senkire. – Mi köze az alvási adataimnak a bűntettek elkövetéséhez?
– Egyes bejegyzések az erőszak magas kockázatára utalnak.
– Bejegyzések? Úgy érti, az álmaim? – Sara agya pörögni kezdett. Felidézte az implantátum behelyezése napján aláírt beleegyező nyilatkozatokat. Egy szó sem volt bennük arról, hogy az álmait átadják egy harmadik félnek, főleg nem egy kormányzati szervnek. Vagy ha mégis, ezt a részletet értelmezhetetlen jogi szövegezésbe rejtették.
– Igen, Ms. Hussein – válaszolta leereszkedéstől csöpögő hangon Segura. – Az álmai.
Sara egész életében jó alvó volt, gyorsan álomba merült, és nyolc vagy kilenc, néha akár tíz órát töltött el teljesen zavartalanul az ébredésig. Még hosszú repülőutakon, a középső ülésen, igazítható fejtámasz nélkül is mindig tudott szundítani kicsit. A terhesség alatt ez megváltozott. Éjszakánként csak pár órát tudott aludni a fájó háta, a görcsölő, bedagadt lába miatt. Amikor a párnákkal birkózva igyekezett kényelmes pozíciót találni, még a szívverése is felgyorsult.
Amikor Eliasszal hazahozták az ikreket a kórházból, megállapodtak, hogy felváltva etetik őket éjszaka. De Eliasnak volt Dreamsavere, úgyhogy amint lefeküdt, el is aludt, és olyan kisimultan ébredt a négyórás szundijából, mintha nyolc órát aludt volna. Rohadt mázlista. Megetette a babákkal a tejet, amit Sara lefejt, gügyögött nekik, kicserélte a pelenkájukat, és soha nem veszítette el sem a türelmét, sem a humorérzékét. Közben Sara éberen, sajgó mellbimbóval forgolódott, várta a következő etetést, vagy azon aggodalmaskodott, hogy biztos elrontott valamit.
Csak ekkor kezdte megérteni – nem is, megtapasztalni –, mit jelent az alvásmegvonás.
Bármennyi kávét öntött magába, képtelen volt napközben nyitva tartani a szemét, és mindent elfelejtett. A főzőlapra tett vizet. A szárítóba pakolt ruhákat. Hogy hová tette Mona cumiját vagy Mohsin popsikrémjét. Hogy megette-e a szoptatásspecialista által ajánlott görögszénamagokat. Amikor abbahagyta a szoptatást, egy kicsit visszanyerte az energiáját, de a kialvatlanságán ez sem segített.
Mi történik velem? – tűnődött. Úgy járt-kelt, mintha transzban lett volna. A legapróbb, legjelentéktelenebb dolgokon is összekapott Eliasszal. Egyszer ételt rendelt egy pár kilométerre a lakásuktól lévő indiai étteremből, és elfelejtett érte menni, mert azon vitatkozott Eliasszal, ki kérte a Nimble-t, hogy küldjön a címükre tíz palack szénsavas ásványvizet. Egy másik alkalommal letette Mohsint az ágyába, kiment pelenkáért, majd a másik szobában síró Mona elvonta a figyelmét, és teljesen megfeledkezett Mohsinról.
Ez így nem mehetett tovább, egyszerűen nem. Vonakodott a Dreamsaver beszerzésétől, mert tartott a műtéttől, de amikor végül lefoglalta az időpontot, kapott e-mailben egy tájékoztatót, és attól minden aggodalma elpárolgott. Az eredeti eszközt még a 2000-es években tervezték alvási apnoé kezelésére, és egy bonyolult műtéttel helyezték be, ami többnapos lábadozással járt. Akkoriban csak a rendellenesség akut verziójától szenvedők vállalták a kockázatot, akiknek az életét veszélyeztette a légzéskimaradás. Az évek során azonban a műtét biztonságosabbá vált, a lábadozási idő pedig lerövidült. Az implantátum legelső használóin elvégzett longitudinális tanulmányok kimutatták, hogy az alvásuk nem csupán meghosszabbodott, hanem el is mélyült, vagyis hosszabb REM-ciklusokhoz vezetett. Jobban szerepeltek a memóriateszteken, gyorsabban épültek fel sérülésekből és csonttörésekből, és kipihentebbnek, energikusabbnak érezték magukat napközben.
Ezekre az előnyökre aztán felfigyelt Eric Hollins, a Szilícium-völgy orvosi eszközöket gyártó vállalkozója. A csapata kifejlesztette a neuroprotézis egy új, kisebb, olcsóbb, könnyebben implantálható verzióját, amelynek fő előnye a hosszabb REM-ciklusok biztosítása lett. Mélyebb alvást tett lehetővé kevesebb idő alatt. A tájékoztatóban Hollins fehér pizsamában, glóriával a feje körül pózolt, kinyújtott tenyerén egy aprócska implantátumot tartott, amelyet Dreamsavernek nevezett el.
Gondolj bele, mi mindenre volnál képes, ha több időd lenne, mondta.
A Dreamsaver álmatlanságban szenvedő felhasználói ötcsillagos értékeléseket írtak az eszközről, és úgy viselkedtek, mint egy új vallás apostolai, lelkesen terjesztették a jó hírt. A sürgősségin dolgozó nővérektől kezdve a biztonsági őrökig az éjszakai műszakban dolgozók rajongtak az eszközért, mivel fokozódott a produktivitásuk, és csökkent a munkahelyi balesetek száma. Elias már pár éve vett egy Dreamsavert, mert munka után az esti órákban tanfolyamokra járt, és jól jöttek a pluszórák, amiket így nyert. Az eszköz később nagyon hasznosnak bizonyult az ikrek születése után. Ideje volt, hogy Sara is beszerezzen egyet.
A beültetés után két nappal már pihentetően és nyugodtan aludt. Ismét tudott funkcionálni. Nem veszítette el a türelmét, amikor Mona nem hagyta, hogy letegye a kiságyába, vagy amikor Mohsin két perccel a pelenkacsere után bekakilt. A gyerekek fejlődésének minden egyes állomása nem szimplán megkönnyebbülést jelentett, hanem ünneplésre adott alkalmat. Amikor reggel megérkezett a munkahelyére, frissen állt a napi teendők elébe. Este izgatottan várta, hogy játszhasson a gyerekekkel, és beszélgethessen a férjével. A Dreamsaver tényleg drámai hatást gyakorolt az életére – mégpedig teljesen pozitívat.
– Azok csak álmok – mondta Segurának. Felmerült benne, hogy esetleg hallucinál. A szája annyira kiszáradt, hogy nehezére esett nyelni, az éhségtől pedig szédülés kerülgette. – Nem valósak.
– Hogy valósak, vagy sem, azt nem az én hatásköröm eldönteni, Ms. Hussein. Ezen a filozófiai kérdésen majd elrágódhat a szabadidejében. Én csak annyit tudok, hogy szerepelnek a bűnmegelőzési algoritmus által használt kétszáz adatforrás között, és a kockázati pontszáma az elfogadható szint fölé emelkedett miattuk. – Becsúsztatta Sara útlevelét a felcímkézett bizonyítékos tasakba. – Nincs más lehetőségem.
Sara keze mostanra annyira izzadt, hogy a mobilja kicsúszott belőle, és a padlóra esett. A kijelzőn újabb repedés keletkezett, ezúttal egy másik helyen.
– Ezt nem mondhatja komolyan – tiltakozott, miközben felvette a telefonját, és betette a táskájába. Kétségbeesetten próbálta más irányba terelni a beszélgetést. – Az álmok véletlenszerűek.
– Semmi sem véletlenszerű – válaszolta Segura ijesztő meggyőződéssel. Hát nem tudta Sara, hogy az álmok ablakok a tudatalattihoz? Hogy hazugság vagy mentegetőzés nélkül feltárják a gondolataink és tetteink közti kapcsolatokat? Hogy őszintébben fedik fel félelmeinket, vágyainkat, irigységünket, mint amire önszántunkból valaha hajlandóak lennénk?
Pontosan azért olyan értékesek, mert megmutatkoznak bennük énünk legbelsőbb aspektusai, az elnyomott emlékektől a jövőre vonatkozó tervekig.
– Jó, de akkor sem bűncselekmények.
– De bűncselekményekké válhatnak. Ez az egész lényege. – A Dreamsavert gyártó vállalat felhasználók millióinak adatait gyűjtötte be, egy erre betanított AI-uk pedig mintázatokat keresett bennük, és előrejelzéseket készített belőlük. – Segura megköszörülte a torkát. – A bizonyíték átvizsgálása során megállapítottam, hogy ön azonnali veszélyt jelent, ezért beutalom a Safe-X-hez huszonegy napos megfigyelésre.
– Veszélyt jelentek? – Sara legszívesebben üvöltött volna. – Kire?
– Elias Rosalesre – válaszolta Segura, és ismét vetett egy pillantást a monitorra. – A férjére.
– A férjemre? Ez nevetséges. Szeretem a férjemet. Miért jelentenék veszélyt rá? Ami azt illeti, épp odalent vár r…
– …akkor hát megérti az ügy sürgősségét.
– Miféle sürgősséget? Sosem bántanám.
– Nos, erről meg kell bizonyosodnunk. Ezért kerül visszatartásba, Ms. Hussein.
– Visszatartásba?
– Börtönbe, izolációba, karanténba. Hívja, aminek kívánja.
Moss határőr visszajött a szobába, mintha csak Segura egy láthatatlan gombbal hívta volna be.
– Ms. Hussein – szólalt meg –, jöjjön velem!
Sara egyik férfiról a másikra nézett. Egy kurta pillanatig azon tűnődött, nem valami jól megtervezett szívatás-e az egész, amit ez a kettő a KÉH társalgójában a kamera közvetítését néző kollégáiknak rendezett, de Moss arckifejezése összezúzta ennek a lehetőségnek a reményét – bármilyen megalázó is lett volna.
– Nem tehetik ezt – bökte ki nagy nehezen. Világossá akarta tenni, hogy nem megy Moss-szal sehová, ezért hátradőlt a székében, és karba fonta a kezét. – Beszélni akarok a felettesükkel.
– Én vagyok a felettes – válaszolta Moss halvány mosollyal, kezét a fegyvertokján pihentetve.
Sara ekkor jött rá, hogy rosszul ítélte meg a férfit, és vonásai gyengédsége egyáltalán nem utalt sem együttérzésre, sem a fegyverhasználattól való tartózkodásra.
– Akkor elárulná, mi folyik itt? Miért mondja, hogy visszatartásba vesznek, ha csak 518 a pontszámom?
– Látja, megválaszolta a saját kérdését. A pontszáma a megengedett szint fölött van. Álljon fel, és jöjjön velem! Sok embert kell még eljárás alá vonnunk, és máris késésben vagyunk.
– Most hirtelen sietős a dolguk? – kérdezte Sara, és igyekezett nem felemelni a hangját, de hiába. – Máris több mint egy órát vártam. Nem mozdulok innen, amíg nem intézhetek egy telefonhívást. Beszélnem kell a férjemmel. A poggyászkiadónál vár, és fogalma sincs, hol vagyok. Vagy hívják csak fel maguk. Megmondhatja maguknak, hogy nem jelentek fenyegetést sem rá, sem senki másra. Csak hívják fel! Tisztázzák az egész ügyet most rögtön!
– Van lent egy telefon – válaszolta Moss. – És a férje kapni fog hivatalos értesítést is. Hozza a csomagját, és jöjjön velem!
– Miért nem hívhatja fel innen?
Moss felsóhajtott.
– Kezdhetné jobban is a visszatartási idejét, Ms. Hussein. Mint mondtam, lentről telefonálhat. De ezzel a viselkedéssel nem segít magán. Épp ellenkezőleg. Gondoljon a pontszámára.
Nyitókép: A szerző fotója - Beowulf Sheehan
