A magyar labdarúgás története elválaszthatatlan a nagypolitika eseményeitől

A magyar labdarúgás története elválaszthatatlan a nagypolitika eseményeitől

Miért mutatkozott be Horthy Miklós angol meccsvendégeinek az ország legelső labdarúgójaként? Hogyan zajlott a magyar bajnokság Budapest ostromakor? Miért kellett elégetni két és fél millió postai bélyeget az 1954-es berni vb-döntő utolsó perceiben? Hogy viszonyult Kádár János, a Vasas egykori ifijátékosa a futballhoz? Csillag Péter új kötetéből kiderül - mutatunk egy részletet.

Könyves Magazin | 2020. július 02. |

Sporthasonlattal élve Magyarország 20. századi története minden kétséget kizáróan a kapufák és kényszerítők korszaka volt: választásainkat gyakran a kényszerpálya határozta meg, kiélezett pillanatokban, világháborúk, forradalmak, hatalmi harcok idején pedig többnyire kifelé pattant a labda, csakúgy, mint a labdarúgó-válogatott két legfontosabb mérkőzésén, az 1938-as és az 1954-es világbajnoki döntőn...

Csillag Péter
Kapufák és kényszerítők
Jaffa, 2020, 319 oldal

De vajon miképpen kapcsolódott össze a magyar labdarúgás története a nagypolitika eseményeivel? Mit keresett az ünnepelt csatárcsillag kezében a fegyver a Tanácsköztársaság idején játszott válogatott mérkőzés csapatképén? Milyen bajnokságokat rendeztek az első világháborús orosz hadifogolytáborokban? Miért mutatkozott be Horthy Miklós angol meccsvendégeinek az ország legelső labdarúgójaként? Hogyan zajlott a magyar bajnokság Budapest ostromakor? Miért kellett elégetni két és fél millió postai bélyeget az 1954-es berni vb-döntő utolsó perceiben? Hogy viszonyult Kádár János, a Vasas egykori ifijátékosa a futballhoz? És hogyan nézték a Székelyföldön a magyar válogatott mérkőzéseit a nyolcvanas években?

A futball eleinte észrevétlenül, később egyre látványosabban kísérte a történelem eseményeit, szűrődött be a hétköznapi emberek mellett az ország sorsát alakító politikusok, állami vezetők világába is. Csillag Péter a 20. századi klasszikus magyar írók, költők futballt érintő írásait és tapasztalatait bemutató, Ady stoplisban című kötete után ezúttal a labdarúgás és a magyar történelem kapcsolatát igyekszik feltárni, a nagypolitika gócpontjait, kiemelkedő személyiségeit és sorsfordító eseményeit állítva a középpontba. A hol felemelő, hol szívszorító vagy éppen meghökkentő történeteket olvasva igazat adhatunk a megállapításnak: "A sportba csak ezért nem kell politikát vinni, mert benne van."

Mutatunk egy részletet a könyvből:

ÁLRUHÁS ROMÁN–MAGYAR

Egy majdnem válogatott mérkőzés története 1927-ből


Hivatalosan az 1936. október 4-ei Románia–Magyarország (1:2) volt a két ország válogatottjának első mérkőzése, még ha némely bukaresti statisztika már az 1931-es Magyar amatőr válogatott– Románia-találkozót (4:0) is így tartja számon. A korabeli sajtót böngészve azonban kiderül: kevés híja volt, hogy már 1927 nya- rán összecsapjon egymással a magyar és a román válogatott. Meccset játszottak is – ám a feszült politikai helyzet és a bizalmatlan sportdiplomáciai légkör miatt végül más csapatokkal, más helyszínen és részben más szereplőkkel.

„Olyan hőség van lenn Romániában, hogy a román szövetség bukaresti központja jónak látta a román–magyar profiválogatott mérkőzésnek Bukarestből Aradra való áthelyezését” – jelentette  a Nemzeti Sport erdélyi tudósítója hat nappal a Péter-Pál napra tervezett összecsapás előtt. A helyszínváltoztatás témája a következő napok beszámolóiban is visszaköszönt, az időjárási tényezőről azonban egyre kevesebb szó esett. Aztán a román sportfőhatóság, az Oficiul Naţional Educaţie Fizică (ONEF) június 30-án közzétett hivatalos jelentéséből kiderült: valójában nem a tűző nap miatt ítélték „melegnek” a bukaresti helyszínt. A román futballvezetők gyanakvását a június 12-ei magyar–francia (13:1) mérkőzésről kapott értesülé- sek keltették fel. Olyan hírek jutottak el ugyanis a román fővárosba, hogy az Üllői úton 20 ezer néző előtt rendezett összecsapást a magyar közön- ség irredenta tüntetésre használta fel. Trianon után hét évvel a román politika úgy tartott a magyar irredentizmustól, mint ördög a szenteltvíztől, és a legkisebb esélyét sem akarta megadni annak, hogy egy sportesemény örvén Románia szívében hangot kapjanak a magyar sérelmek. Más kérdés, hogy Bukarestben jelentős számú magyar szurkolótábor jelenlétére aligha számíthattak, így talán csak a presztízs szempontjából volt lényeges a várható magyar siker „távol tartása”.

A korábbi fagyos évek után már az is nagy áttörésnek számított, hogy egyáltalán pályára léphetett magyar futballcsapat Románia földjén, 1925-ig ugyanis hivatalos csatornákon alig volt érintkezés a két ország labdarúgása között. Mint arról egy korábbi fejezetben már esett szó, az első világháború után lényegesen megnagyobbodott Romániában Erdély jelentette a futball „éléskamráját”: a fejlett erdélyi futballkultúra áldásait igyekezett kamatoztatni a hátrányban lévő regáti vidék is. A belső aránytalanságokat jelzi, hogy az 1921-ben életre hívott országos román bajnokság első hat kiírását a Temesvári Kinizsi (román nevén Chinezul Timișoara) nyerte meg, és mint a gyulafehérvári nyilatkozat sporthatásait boncolgatva felhívtuk rá a figyelmet, a román válogatott zömét a harmincas évek közepéig erdélyi játékosok adták.

A húszas évek közepén megélénkülő magyar–román futball-kapcsolatokat új szintre emelték Budapest és Temesvár városi válogatottjainak mérkőzései (1926-ban a bánsági csapat 2:0-ra győzött, a magyar fővárosban rendezett visszavágó 1:1-es döntetlent hozott), és mivel Temesvárt nyugodtan tekinthetjük a korszak romániai futballfővárosának, az említett találkozók szinte válogatott mérkőzésekkel értek fel. Az első magyar győzelem azonban továbbra is váratott magára, ezért is figyelhette bizakodva a hazai közvélemény a Keleti pályaudvarról 1927. június 25-én útra kelő magyar professzionista válogatott másnapi temesvári mérkőzését. És talán még inkább a hárommeccses romániai kirándulás második felvonását, a román válogatott ellen vívandó június 29-ei aradi ütközetet (levezetésként Brassó városi csapata elleni mérkőzés szerepelt a programban).

Noha az utazó keretben olyan csillagokat lehetett találni, mint a válogatottságtól az ősszel visszavonuló Orth György, Takács II József vagy Opata Zoltán, az 1926-os profi–amatőr szétválás óta külön kasztot jelentő hivatásosok legjobbjai közül sokan távol maradtak. A bajnokság nyári szünetében kétségtelen nehézséget jelentett a toborzás Máriássy Lajosnak (a korabeli sajtó következetesen szövetségi kapitányként szerepeltette a posztot 1925-ben, majd 1931–1932-ben betöltő szakembert, pedig ez idő tájt Kiss Gyula viselte a tisztséget; Máriássy ekkor a professzionális játékosok kapitánya volt). Így is a magyar fél számított esélyesebbnek Temesváron – a várt diadal azonban elmaradt, 2:2-es döntetlent hozott a mérkőzés. És némi politikai  színezetű  botrányt. Nádler Henrik, a magyar profiválogatott fedezete utóbb a sportlap érdeklődésére igyekezett tompítani a történtek élét:

„Temesvárott is csupán 30–40 politechnikus csinált lármát, az 5000 főnyi közönség azonban egyszeriben elnyomta tapsaival ezt az ellentüntetést. Amikor a meccs végén a politechnikusok pfujolni kezdtek, a kijárat körül felsorakoztak az egyenruhás tisztek, és tapsolva éljeneztek bennünket. Csak az volt furcsa, hogy a meccs után a vasúti pálya alatti alagúton kellett volna autóinknak átmenni a pályaudvar másik oldalán levő szállónkhoz, minthogy azonban a politechnikusok állítólag állást foglaltak az alagútban, hogy tüntessenek ellenünk, ezért a vezetők a pályaudvaron vittek át bennünket haza a szállónkba.”

A temesvári incidens mindenesetre további meghátrálásra késztette a bukaresti döntéshozókat, akik ezután olyannyira kockázatosnak ítélték meg – még Aradon is – Románia reprezentáns csapatának szerepeltetését, hogy végül ellehetetlenítették a mérkőzés megrendezését, legalábbis az eredeti keretek között.

„Eddig nem ütközött meg a két ország hivatalos vá- logatott csapata; a három eddigi mérkőzés Budapest–Temesvár képében jelent meg a hivatalos fórumon, sőt a mai válogatott mérkőzés sem Magyarország és Románia találkozása, amely tehát első lenne ebben a nemben. A politikai viszonyok még nem érettek meg annyira, hogy ilyen hivatalos jellegű mérkőzést köthettek volna le a nagy politikában is járatos és éppen ezért igen óvatos sportvezérek.”

Ekképpen magyarázta a hátteret a Nemzeti Sport, a részleteket pedig a Sporthírlap beszámolójából ismerjük:

„Az utolsó órában meghiúsult a magyar–román mérkőzés lejátszása. A csapatok már gyülekeztek a pálya öltözőiben, s a játék elkezdésére minden előkészület megtörtént, amikor a legnagyobb meglepetésre közbeléptek a román katonai hatóságok. […] Megjelent a pályán Arad katonai parancsnoka, aki magához kérette a román szövetség vezetőit, és közölte velük, hogy felsőbb rendeletre a válogatott csapatba kijelölt katonajátékosok részvételét nem engedi meg. […] A rendelet öt játékost emelt ki a román válogatottból, köztük a temesváriak legjobbjait, Tänzert, Foglt és Teszlert. Ebben a helyzetben tehát válogatott mérkőzésről többé szó sem lehetett.”

Nádler Henrik beszámolójából tudjuk, hogy az öt katonajátékost le is tartóztatták az öltözőben, mondván, megszegték szolgálati kötelezettségüket, hiszen éppen a román katonaválogatott bukaresti mérkőzésén lenne a helyük. A helyzet drámaiságát hangsúlyozta a kolozsvári Ellenzék című napilap beszámolója, amely szerint a hadügyminisztérium durva rendeletét a pályán kézbesítette egy ezredes Morar román szövetségi kapitánynak, akinek le kellett vetkőztetnie mezbe öltözött katonajátékosait.

„A váratlan akció a közönség körében nagy elégedetlenséget keltett, és ellene hatalmas tüntetést rendeztek, az utána következő kombinált mérkőzés azonban simán, botrány nélkül ment le, és mindkét csapatot lelkes ünneplésben részesítették.”

A beszámolók szerint az előzmények után csak „budapesti kombinált” néven kiálló vendégcsapat gyenge játékkal győzött 3:1-re a Temesvár–Nagyvárad–Arad kombinált erdélyi együttes ellen.  A furcsa mérkőzés történetének külön csavarja volt, hogy hiába tiltották meg a román szerelés viselését Bukarestből, mivel nem volt másik mezgarnitúra kéznél, a rendelkezésre álló erdélyi futballistákból verbuvált hazai vegyes gárda kénytelen volt román címeres dresszben pályára lépni. A következő napokban szárnyra kelt az a hír is, hogy a feszültség következtében Románia minden magyar futballcsapatot kitiltott a területéről, ám ez az információ alaptalannak bizonyult. Mindenesetre az első „majdnem” válogatott meccs aligha segítette elő a futball terén a két ország barátkozását.

Nyitókép: Fortepan

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

A Nobel-díjas Handke a focikapus dilemmájáról elmélkedik

A tavalyi Nobel-díjas Peter Handke könyve a klasszikus bűnügyi írások és a realista próza keveréke, amelyben egy egykori focikapus a tizenegyes kilátástalanságáról mesél. A könyvet Tandori Dezső fordította magyarra.

...
Nagy

Kukorelly Endre: Írás, foci, Dosztojevszkij

...
Nagy

Könyvesblokk: 5+1 könyv a FOCIRÓL!

Hírek
...
Zöld

A fenntartható fesztiválozás a konyhádban kezdődik

...
Hírek

A Rushdie elleni támadás után első lett A sátáni versek az Amazonon

...
Hírek

Komikusból hadvezér, Chaplinből Churchill – újabb Zelenszkij biográfia jelent meg

...
Hírek

Az iráni kormány szerint Rushdie magának köszönheti, ami vele történt

...
Hírek

Rushdie megtámadása után Rowlingot is halálosan megfenyegették

...
Hírek

Rangos kiadvány tárgyalja Kondor Vilmos krimijeit

...
Szórakozás

A lázadásról és a zsenialitásról mesél az Emily Brontë életét bemutató új film

...
Hírek

Varázslatos kiadvány lesz Alan Rickman naplója!

...
Hírek

Könyvesblokk: A Szürke Embertől F. Scott Fitzgerald második könyvéig

...
Hírek

89 éves korában elhunyt Jean-Jacques Sempé, a Kis Nicolas illusztrátora

...
Promóció

Így válasszuk ki az online kaszinót

...
Promóció

Friss mai állások – a böngészés szabadsága

A hét könyve
Kritika
Márquez épp olyan mitikusan lépett ki az életből, ahogyan írt
...
Nagy

A Rushdie elleni támadás messze túlmutat Rushdie-n

Salman Rushdie-t pénteken támadták meg a New York állambeli Chautauqua Intézetben. Már a színpadon volt, és épp a szólásszabadságról beszélt volna egy száműzetésben élő művészeknek szervezett rendezvényen. A Booker-díjas író elleni támadás az egész irodalmi életet sokkolta.