Milyen, ha a szerelmi történetben te vagy a gonosz harmadik? – Olvass bele Emily Henry új könyvébe!

Milyen, ha a szerelmi történetben te vagy a gonosz harmadik? – Olvass bele Emily Henry új könyvébe!

Léteznek a Hallmark-szerelmi történeteknek károsultjai? Mi történik a negatív színben bemutatott szereplőkkel, akiket a szerelmesek a nagyvárosban hagynak? Emily Henry megmutatja a romkomok visszáját Könyvek szerelmese című kötetében - most beleolvashatsz!

Könyves Magazin | 2024. november 14. |

Emily Henry kötetében Nora Stephens élete a könyvek körül forog. Elolvasott mindent, ami elolvasható, ő maga viszont egyáltalán nem egy tipikus regényhős. Azaz nem hetyke, pimasz, merész csaj, nem laza, nyugis álomnő, és a legkevésbé sem cukorfalat. Hanem kőkemény irodalmi ügynök, aki legfeljebb az ügyfelei szemében hősnő.

És akinek a vadvirágos réten piknikezés, a jóképű vidéki doki, a deltás pultos vagy más hasonló figurák helyett Charlie Lastrát, a mogorva New York-i könyvszerkesztőt dobta a gép. Igazi cuki találkozás lehetne ez hős és hősnő között, ha nem futottak volna már össze többször New Yorkban, és a megismerkedésük nem lett volna híján mindennemű cukiságnak.

Nora jól tudja, hogy korántsem ideális regényhősnő, és Charlie is tisztában van vele, hogy nem ő a nagybetűs álomférfi. De miután újra és újra egymásba botlanak - a véletlenek olyan összjátéka folytán, amely cselekményszálat minden valamirevaló szerkesztő kukázna -, felfedeznek valamit, ami alapjaiban rengeti meg az önmagukról írt, gondosan megkomponált sztorijukat.

Emily Henry
A könyvek szerelmesei
ford.: Szieberth Ádám, Central Könyvek, 2023, 456 oldal

Emily Henry: A könyvek szerelmesei (részlet) 

ford.: Szieberth Ádám

PROLÓGUS

Ha az olvasás az életed (vagy az én esetemből kiindulva a munkád), egy idő után elég nagy biztonsággal eltalálod, hogy merre tart a sztori. Előbb-utóbb rendeződnek a fejedben a kategóriánként és műfajonként besorolt motívumok, archetípusok és cselekménycsavarok.

A férj a gyilkos.

A „kocka csaj” száznyolcvan fokos fordulatot hajt végre, és kiderül, hogy szemüveg nélkül egy dögös bombázó.

A pasi megkapja a csajt – vagy a másik csaj kapja meg.

Valaki elmagyaráz egy bonyolult természettudományos fogalmat, mire egy másik szereplő: „Ööö, nekem ez kínai!”

A részletek könyvről könyvre változnak, de igazából nincs új a nap alatt.

Vegyük például a „kisvárosi szerelmi történetet”.

Amely úgy néz ki, hogy a cinikus New York-i vagy Los Angeles-i nagymenőt levezénylik egy világvégi porfészekbe, hogy tegyen tönkre, mondjuk, egy családi vállalkozásként működő karácsonyfafarmot, amely útjában van a lelketlen nagyvállalatnak.

De miután nagyvárosi emberünk beállít a kisvárosba, borul a terv.

Ugyanis a karácsonyfafarmot vagy pékséget vagy bármit, amit hősünknek ki kell nyírnia, természetesen egy baromi vonzó tulajnő vezeti, aki, szerencsés módon, még hozzáférhető is udvarlásilag.

Csakhogy hősünknek otthon, a nagyvárosban van párkapcsolata. A partnere egy könyörtelen, gátlástalan némber, aki kitartóan biztatja, hogy tegye csak tönkre pár ember életét az előléptetés fejében. Folyton telefonálgat, és hősünk szavába vágva osztogatja szívtelen, érzéketlen tanácsait a Peloton szobabicaj nyergéből.

Messziről látszik, hogy gonosz, hiszen úgy van hátranyalva természetellenesen szőke haja, mint Sharon Stone-nak az Elemi ösztönben, és rühelli a karácsonyi dekorációt.

De hősünk egyre több időt tölt az elragadó péklánnyal/varrónővel/karácsonyfafarmos csajjal, és gyökeres változáson megy át. Rájön, hogy mi valójában az élet értelme!
És miután eme jóravaló nő odaadó szerelmének hála kicserélődve hazatér, sétálni hívja jégkirálynő partnerét. Mire a csaj eltátja a száját, és valami olyasmit mond, hogy Ebben a Manolo Blahnik cipőben?

Jó lesz, meglátod – feleli a fickó, majd séta közben akár azt is javasolhatja, hogy a csaj nézzen föl a csillagos égboltra.

Tudod, hogy nem lehet! – csattan fel a jégkirálynő. – Most botoxoltak!

Hősünk ekkor döbben rá, hogy a régi életéhez már nem tud visszatérni, és nem is akar. Véget vet hát rideg, örömtelen kapcsolatának, és megkéri újdonsült szerelme kezét. (Randizni ugyan minek?)

És ez az a pont, amikor azon kapod magad, hogy üvöltözöl a könyvvel, mondván: Nem is ismered a csajt! Mi a második keresztneve, basszus? Libby, a hugicád pedig lepisszeg, és úgy vágja a fejedhez a popcornt, hogy föl sem néz a ráncos borítójú könyvtári könyvéből.

És ezért kések most el a munkaebédről.

Azért kések el, mert ez az én életem. Ez a motívum szab irányt a napjaimnak, erre az archetípusra rakódik rá mindaz, ami történik velem.

Én vagyok a nagyvárosi ember. De nem az, amelyik összejön a dögös farmerrel. Hanem a másik.

A merev, karót nyelt, agyonmanikűrözött irodalmi ügynök, aki a Peloton nyergében olvassa a kéziratot, míg be nem kúszik a szöveg helyére a békés, derűs tengerpartot ábrázoló képernyővédő.

Igen, én vagyok az, akit dobnak.

Nemcsak olvastam tehát a fent idézett sztorit, hanem át is éltem, méghozzá épp elégszer ahhoz, hogy tudjam: most is ez történik velem.

Most, amikor telómat a fülemre szorítva szlalomozom Közép-Manhattanben a zsúfolt járdán, a késő délutáni csúcsban.

Még nem mondta ki, de már égnek áll a tarkómon a szőr, és liftezik a gyomrom. Pedig még csak terelgeti a társalgást a rajzfilmbe illő szakadékba pottyanás felé.

Úgy volt, hogy Grant két hétig lesz Texasban. Épp csak nyélbe üti az üzletet a cégük és a felvásárolni kívánt, San Antonio melletti butikhotel között, és már jön is. De mivel már kétszer volt részem üzleti út utáni szakításban, úgy fogadtam a kiruccanás hírét, mintha Grant azt közölte volna, hogy beállt haditengerésznek, és reggel indul a hajó.

Libby próbált meggyőzni, hogy túlreagálom a dolgot, de nem lepődtem meg, amikor Grant három egymást követő este nem hívott, majd a következő két estén rövidre fogta a beszélgetést. Akkor már tudtam, hogy ennek vége.

És három napja, pár órával a visszaút előtt, megtörtént a dolog.

Kiderült, hogy vis maior folytán tovább kell San Antonióban maradnia, mint tervezte. Ugyanis kilyukadt a vakbele.

Elvileg vehettem volna gyorsan egy repülőjegyet, és rohanhattam volna a kórházba. Csakhogy épp küszöbön állt egy nagy üzlet, így a telómra kellett tapadnom, méghozzá sziklaszilárd wifikapcsolat mellett. Az ügyfelem nagyon számított rám, mert ez volt az ő nagy-nagy, sorsfordító dobása. Meg aztán Grant kifejtette, hogy a vakbélműtét rutineljárás, avagy, hogy szó szerint idézzem, „nem nagy ügy”.

Itthon maradtam hát, és a lelkem mélyén tudtam, hogy ezzel átengedtem Grantet a kisvárosi románcok isteneinek.

Rájuk bíztam, hogy tegyék vele azt, amihez a legjobban értenek.

Most pedig, három nappal később, gyakorlatilag sprintelek a Good Luck tűsarkúban, hogy ne késsek túl sokat a munkaebédről, és közben görcsösen markolom a telómat. Grant hangja úgy rezonál bennem, mintha azt hallanám, hogy szöget ver a kapcsolatunk koporsójába.

– Még egyszer.

Ezt kérdésnek szántam, de parancsnak hangzott.

Grant sóhajt egy nagyot.

– Nem jövök vissza, Nora. Az elmúlt hét sok mindent megváltoztatott. Főleg engem – teszi hozzá egy kis kuncogással.

Nagyot dobban, vagy inkább puffan az én rideg, nagyvárosi szívem.

– Pék a csaj? – kérdezem.

Grant kihagy egy ütemet.

– Hogy?

– Pék a csaj? – ismétlem, mintha ez egy tök normális, észszerű, alkalomhoz illő kérdés lenne. Mármint ahhoz az alkalomhoz, amikor telefonon rúg ki a pasid.

– Aki miatt elhagysz – magyarázom.

Grant hallgat egy sort, majd beadja a derekát.

– A hoteltulajdonos házaspár lánya. Úgy döntöttek, hogy nem adják el a szállodát. Én pedig itt maradok, és segítek nekik.

Nem tehetek róla, de muszáj röhögnöm. Mindig is így reagáltam a rossz hírekre. Lehet, hogy ezért osztották rám a saját életemben a főgonosznő szerepét, de mi mást tehetnék? Rogyjak le a zsúfolt járdára, és olvadjak könnytócsává? Az mire lenne jó?

Az étterem előtt megállok, és finoman megnyomkodom a szememet.

– Tehát, csak hogy értsem, most az van, hogy lemondasz a fantasztikus munkádról, a fantasztikus kéglidről, meg rólam, és Texasba költözöl? És mindezt egy nő miatt teszed, akinek a szakmai önéletrajza annyiból áll, hogy ő „a hoteltulajdonos házaspár lánya”?

– Fontosabb dolgok is vannak az életben, mint a pénz és a fényes karrier, Nora – köp szemen Grant.

Én meg újfent elröhögöm magam, majd így szólok:

– Nem tudom eldönteni, hogy komolyan beszélsz-e.

Grant egy milliárdos szállodamogul fia. Az, hogy „ezüstkanállal a szájában született”, nagyon enyhe kifejezés. Alighanem a seggét is aranyfüsttel bevont klotyópapírral törölte.

Grant számára puszta formalitás volt az egyetem meg a gyakornoki munka, sőt, még rendes nadrágot is csak a forma kedvéért vesz föl, basszus! Hiszen nem ennek köszönheti a pozícióját, hanem a vegytiszta, leplezetlen nepotizmusnak.

Bízvást kijelenthetem tehát, hogy az utolsó mondatához pofa kellett. Rinocéroszbőrrel vastagon, vagy hogy stílszerű legyek, gazdagon bevont pofa.

Ezt nyilván hangosan is kimondtam, mert Grant kérdőre von:

– Ez meg mit jelentsen?

Bekukucskálok az étterem ablakán, majd a telefonra pillantok. Elkéstem, pedig nem szoktam. Most sem az volt a terv, hogy ez lesz a rólam alkotott első benyomás.

– Grant, te egy harmincnégy éves trónörökös vagy. Nálunk, többieknél viszont szorosan összefügg a munka és a táplálékhoz jutás.

– Látod? – csap le Grant. – Ezzel a szemlélettel számoltam le egyszer s mindenkorra. Te néha olyan rideg tudsz lenni, Nora. Chastityvel azt tervezzük, hogy…

Nem áll szándékomban maró gúnnyal reagálni, de a név hallatán kiszakad belőlem egy rikácsoló kacaj. Ugyanis az a helyzet, hogy ha valami botrányosan szar dolog történik velem, kilépek a testemből. Magamon kívülről figyelem, ahogy történnek ezek a dolgok, és az jár a fejemben, hogy: Tényleg? Ilyen sorsot szán nekem az univerzum? Ilyen durván az orromra koppint?

Most éppen úgy, hogy a pasimat egy olyan nő karjaiba tereli, akinek a neve azt jelenti, hogy „az ép szűzhártya megőrzésének képessége”. Ez azért tényleg elég vicces, nem?
Grant bosszúsan belefújtat a telefonba.

– Ők jó emberek, Nora. Ők a föld sója. És én is ilyen ember akarok lenni. Nora, ne csinálj úgy, mintha fölzaklatna…

– Mi az, hogy ne csináljak úgy?

– Soha nem volt szükséged rám…

– Hát persze hogy nem szorulok rád!

Kemény munkával építettem föl az életemet, amely úgy, ahogy van, a sajátom. Azaz senki sem húzhatja ki alólam a dugót, hogy beszippantson az örvény, és elnyeljen valami kozmikus lefolyó.

– Még csak nem is aludtál nálam soha… – mondja Grant.

– Az én matracom objektíve jobb!

A matracvásárlást kilenc és fél havi kutatómunka előzte meg. Mi sem természetesebb, mint hogy pasit is nagyjából így választok, és mégis az a vége, ami.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Jennifer Lopez adaptálja Emily Henry romantikus sikerkönyvét

A Netflix Emily Henry 2023-as romantikus regényét választotta egy minisorozathoz, amelyet Jennifer Lopez Nuyorican nevű produkciós cége készít.

...
Beleolvasó

Emily Henry hősei nem akarják észrevenni, mennyire vágynak egymásra – Olvass bele a könyvbe!

Emily Henry a romantikus regények királynője, legújabb kötete is fájdalommal, boldogsággal és szerelemmel van tele. Most elolvashatsz belőle egy részletet.

...
Szórakozás

Ezt a 8 romantikus könyvet szerezd be, ha tetszett az It Ends With Us

A magyar mozikban csütörtöktől látható a Blake Lively főszereplésével készült It Ends With Us – Velünk véget ér című film. Mutatunk 8 könyvet, amit érdemes elolvasnod, ha tetszett Colleen Hoover regénye.

Olvass!
...
Beleolvasó

„Nincs párkapcsolatom, és nem is akarok addig, amíg anyu él” – Olvass bele Bibók Bea Ellopott felnőttkor című kötetébe!

Bibók Bea újabb gondolatébresztő könyvvel jelentkezett.

...
Beleolvasó

„Halott létedre kurva jó formában vagy” – Lorrie Moore könyve kimondhatóvá teszi az öngyilkosságot

Az Otthontalan vagyok, ha nem ez az otthonom bátor könyv, olvass bele!

...
Beleolvasó

Lengyel marad az ember, ha a háború után Amerikába emigrál? – Olvass bele Hanna Krall legújabb kötetébe!

A lengyel riportirodalom kiemelkedő alkotójának legújabb kötete őszintén beszél autizmusról, traumáról és emigrálásról.