A családunkat nem választhatjuk meg, az adva van - Összekötve Ott Annával

A családunkat nem választhatjuk meg, az adva van - Összekötve Ott Annával

Az Aegon Irodalmi Díjért idén is a tavalyi év legjobb kortárs magyar irodalmi művei versenyeznek. A döntésre ugyan még három hetet várni kell, a ötös jelöltet addig azonban a zsűritagok tolmácsolásában ismerheti meg a közönség, most Ott Anna irodalomszervező mutatja be Barnás Ferenc Életünk végéig című regényét. Korábban beszélgettünk már Lévai Balázzsal Láng Zsolt Bolyai című munkájáráról, Szabados Ági pedig Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetét mutatta be.

Fehér Adrienn | 2020. április 09. |

Barnás Ferenc Másik halál című művével 2013-ban egyszer már elnyerte a díjat. A Kalligram Kiadónál tavaly megjelent Életünk végéig című regénye pedig ismét a döntősök közé került, miután a 2019-es év könyve listánk legjobb tíz kötete közé került. Ott Anna irodalomszervező, a Margó Extra szerkesztő-műsorvezetője, a Margó social media felelőse, az Aegon Irodalmi Díj zsűritagja az Összekötve szerdai műsorában nemcsak Barnás Ferenc keserédes regényét mutatta be, hanem elmesélte azt is, miért lett kedvence a mű, milyen személyes kötődéseket fedezett fel benne, de megtudhattuk azt is, hogyan befolyásolták olvasási szokásait a kényszerűen otthon töltött mindennapok. 

barnás ferenc
Életünk végéig
Kalligram, 2019
  • A karanténban még a szokásosnál is többet, naponta akár négy órát is olvasással tölt. Eleinte nagyon nagy lendülettel kezdte el bepótolni elmaradásait, de ezután hullámvölgybe került: máshol jártak a gondolatai, nem tudott a könyvekre koncentrálni. Most helyreállt az egyensúly, írt egy listát az 500 oldalnál hosszabb könyvekről, amiket el akar olvasni, mint a Varázshegy Thomas Manntól, Franzen Javítások című műve vagy Murakami Haruki legújabb kétkötetes regénye, A kormányzó halála
  • Idén már második alkalommal tagja az Aegon Irodalmi Díj zsűrijének. Míg tavaly a döntéshozók kilétét titokban tartották, ők maguk sem tudtak egymásról, most minden sokkal transzparensebb: a zsűritagok a hozzájuk legközelebb álló könyvet a nyilvánosság előtt is képviselik. A döntéshozatalnál az olvasói szempontokat, az olvasmányélményt tartotta szem előtt. Ezért is ragaszkodott nagyon Barnás Ferenc Életünk végéig című regényéhez, hiszen annak ellenére, hogy a többi jelölt is közel áll hozzá, személyes kedvence mégis ez.

Barnás: "Kalandor voltam, akár a hősöm" - Könyves magazin

Bár Barnás Ferenc második könyve, a Bagatell egy utcazenész mindennapjairól szól, nem kell zeneileg képzettnek lennünk ahhoz, hogy követni tudjuk a regény világát. Ha pedig vesszük a fáradságot, és minden új zenemű említésénél elindítjuk a felvételt a Youtube-on vagy a lemezjátszón, akkor a kötet végére azt is sikerül majd eldöntenünk, hogy egy largo vagy egy andante kíséretében vonulnánk-e szívesebben az oltár felé, és Bach vagy Csajkovszkij melódiáira vajúdnánk-e, ha gyümölcsözőnek bizonyul a házasságunk.

  • A regény számtalan értelmezési lehetőséget kínál: aparegény, családregény, művészregény, autofikció. A mű ez utóbbiban is nagy hasonlóságot mutat Knausgard Harcom-sorozatával: a történet nagyon szorosan az elbeszélő életéhez kapcsolódik, olyan eseményekkel, elemekkel, szereplőkkel operál, amelyek a szerző személyes életében is jelen vannak. A főszereplő belső folyamatainak közvetítésével pedig betekintést nyerhetünk a férfi belső világába.
  • Nagy jelentősége volt számára, hogy a történetek valóságosak. Közel állnak hozzá a regény helyszínei: Szentendre és Pomáz. Később pedig felismerte, hogy a szereplőkhöz is személyes kötődések, ismeretségek fűzik. Emiatt zavarbaejtő újraértelmezésre kényszerült, miközben úgy érezte, a szereplők történetein keresztül az ismerős család életébe les bele.
  • A regény időben és térben is belülről mutatja meg egy nagycsalád működését, ezáltal pedig megismerhetjük az egyes szereplők és a kisebb családok életét is. A tíz testvér és a nagyon erős akaratú, 93 éves apa bonyolult viszonyrendszere bontakozik ki az  olvasó szeme előtt. Az egyes családok működése is eltérő, a testvérek pedig nagyon különbözőek. A testvéri kötelékek adottak, nem választhatók, a konfliktusok ellenére mégis rettentően erős kapocsként vannak jelen az emberek életében. Az apa szerepe rendkívül meghatározó, a családban mindenki hozzá alakítja a viszonyát. A főszereplővel például évek óta nem beszél, miután egy újságcikkében személyesen kritizálta az apját. Nagy terhet rakott a családra, elvesztésének momentumai mégis nagyon beszédesek. 
  • Az apa és a főszereplő konfliktusát Lil, a férfi barátnője igyekszik helyreállítani. A vele kibontakozó kapcsolat során Sepi nemcsak társra talál, hanem új, friss nézőpontokkal is gazdagodik. Ebben a szerelmi szálban egy nagyon magányos férfi próbál meg kapcsolódni a nála 15 évvel fiatalabb, teljesen más közegből, kiegyensúlyozott háttérből érkező nőhöz. Az idillikus kapcsolat egymás “jól szeretésén”, a korlátok, határok tiszteletben tartásán alapul.
  • Sepivel, a regény főszereplőjével a regény felütésében, az urológián, egy nagyon esendő élethelyzetben találkozunk. Sepi melankolikus alak, de nem kesergő vagy megkeseredett. Folyamatosan reflektálni tud saját állapotára is. Szellemi nyitottsággal áll az élethez: egy plázában biztonsági őrként dolgozik, de közben következő írásait fogalmazza, filozofál, tervez. Ezt az életformát függetlensége megtartása miatt választotta, de évente hónapokat tölt Amerikában is, ahol csak az alkotásnak szenteli magát. 
  • A mű tele van nagy jelenetekkel, de ez egy nagyjából 50 fős család esetében nem is lehetne másképp. A legizgalmasabbak azok az események, ahol a kapcsolatrendszerek a családtagok számára is átértelmeződnek: ilyen például Etelka esküvőjének leírása vagy épp az apa halálának bemutatása is. Olyan regény ez, amely hatalmas szereplőgárdájának szövevényes viszonyaival, az érzelmi hullámvölgyek és egymásba csapó történetek összefűzésével akár a Száz év magány kortárs magyar verziójaként is megállná a helyét.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Az én valóságom egyezik Barnás fikciójával - #olvass Ott Annával

Barnás Ferenc Életünk végéig című regényét először karácsonykor, az év legterheltebb időszakában olvastam, amikor pattanásig feszül mindenkiben a húr a tudattól, hogy eljött az idő, amikor együtt a család, és ha tetszik, ha nem, szeretnünk kell egymást. Mindig nagyon érdekelt a család, az intézmény, a különböző szabályrendszerek, a rutinok, a hagyományok, a mintázatok és a szereposztások.

...
Nagy

„Mire a test porladásnak indul, a lélek már rég szétrohadt” - #olvass Ott Annával

Mindenki csak egy lépcsőfokot tud fejlődni a szüleihez képest - ezt a pszichológusom mondta egyszer. Ez az egy lépcsőfok akár a fél életünkbe is  kerülhet. Háy János A gyerek című regényéről írt Ott Anna.

...
Hírek

Barnás Ferenc regénye egy hatalmas család története [Aegon Irodalmi Díj]

Ott Anna szerint nagyon izgalmasak az Életünk végéigben szereplő ágas-bogas család szabályai és rituáléi, ahogy az is, felnőttként milyen azzal szembesülni, hogy mi számít normálisnak.