December 10-én különleges közösségi kezdeményezéssel tisztelegnek Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja előtt, ugyanis egész Budapestet bejáró platós teherautóról fognak szólni a szerző művei. Minden megállónál bárki becsatlakozhat, hogy egy-egy felolvasással és akár rövid üzenettel tisztelegjen az író előtt. Hogy hogyan is kell elképzelnünk a NobelMobilt, arról a projekt szakmai koordinátorát, Miklusicsák Alizt kérdeztük.

Bárki beszállhat a teherautóba

A NobelMobil 2025 egy platós teherautó, amely december 10-én reggel 6-től másnap hajnal 5-ig 13 különböző állomáson áll majd meg. A megállók között haladva Krasznahorkai saját felolvasásában lesznek hallhatók a Mindig Homérosznak és a Háborús architektúra egyes részletei, a megállókban pedig 1-1 órán keresztül bárki felszállhat majd a platós teherautóra, hogy egy kétperces részletet felolvasson A magyar nemzet biztonsága című regényből, és akár felírja a nevét és egy rövid üzenetet a könyv margójára.

Krasznahorkai László
A magyar nemzet biztonsága
Magvető Kiadó, 2025, 176 oldal

Miklusicsák megosztotta velünk, hogy a projekt célja, hogy a mindennapi, civil emberek is méltó módon megünnepelhessék a szerző rangos elismerését:

Azt szerettük volna megvalósítani, hogy bárki részt tudjon venni ebben az ünneplésben. Nem akartuk ezt egy színházban vagy egy elegáns teremben elhelyezni, mert van olyan, hogy a civilek egy része be sem jut ilyen helyekre.”

Egy különleges ajándék a szerzőnek

A projekt ötlete még egy baráti beszélgetésen fogalmazódott meg november elején, Miklusicsák pedig azóta is minden nap ennek a megvalósításán dolgozik. Hamar felmerült, hogy felkeresi a Magvető Kiadót, amely sinte azonnal beállt a kezdeményezés mögé, hiszen úgy érezték, hogy méltó az író munkásságához és szellemiségéhez.

Miklusicsák arról is beszámolt, hogy már most nagyon elégedett a projekttel, ugyanis a november eleji meghirdetéstől kezdőden rendszeresen kapnak e-maileket olyanoktól, akik részt szeretnének venni az eseményen.

A felolvasásokról felvétel készül, amit aztán egy filmbe szerkesztenek a szervezők. Így a teljes A magyar nemzet biztonsága elhangzik majd a budapestiek felolvasásában.

A felvételt és az üzenetekkel teli könyvet utólag Krasznahorkainak adják, mint egy különleges, méltó ajándékot Budapest lakóitól.

Egy hajléktalanszállótól indul

A teherautó összesen 13 megállót fog érinteni szerte Budapesten. A projekt koordinátora arra is kitért, hogy néhány helyszínben már a legelején biztosak voltak: ilyen például a Dankó utca (ahol a Magvető Kiadó található), illetve a Természettudományi Múzeum és a csepeli Vízművek lakótelep. Utóbbi kettő az új Krasznahorkai-regény főszereplőjének munka- és lakóhelye.

A többi helyszín úgy állt össze, hogy támogatókat kerestek az esemény megvalósításához, a felhívásra pedig sokan csatlakoztak. A NobelMobil többek között megáll majd a Goethe Intézet, a Hadik Kávéház, a Magyar Telekom Székház és a Néprajzi Múzeum előtt is.

Az első megálló a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézet hajléktalanszállója lesz, amihez egy érdekes történet kapcsolódik, tudtuk meg.

Ezen a hajléktalanszállón működik a Logosz Irodalmi Csoport, akik amikor megtudták, hogy Krasznahorkai elnyerte a Nobel-díjat, felolvasással és beszélgetéssel ünnepeltek. Ezért is tűnt nyilvánvalónak, hogy az ott lakók kezdhetnék a felolvasást a teherautón”

– mondta Miklusicsák.

Hogy fog kinézni és hogyan lehet csatlakozni?

A teherautó könnyen felismerhető lesz, ugyanis mindkét oldalán egy-egy Krasznahorkai portré lesz látható. A teherautó platója egy szobabelsőt fog ábrázolni, lesz benne egy asztal, amin a könyv található, egy forgófotel és egy mikrofon. Bárki, aki részt kíván venni, annak csak el kell látogatnia egy megállóba. Minden állomáson egy órát fog várakozni az autó, így bőven lesz lehetősége mindenkinek a felolvasásra.

A megállók teljes listája elérhető a NobelMobil weboldalán.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Nobel-díjátadó napján Budapesten teherautóból fognak szólni a Krasznahorkai-szövegek

A NobelMobil 2025 hamarosan útra kel, mutatjuk miről is van szó.

...

Így számolt be Krasznahorkai Nobel-beszédéről a világ egyik legnagyobb hírügynöksége

Komor világnézet, maró humor, apokaliptikus mondatok – írják. 

...

Nézd meg moziban Krasznahorkai és Tarr Béla filmjeit!

A hétvégén a szerzőpáros filmjei újra megtekinthetőek lesznek.

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

...

Krasznahorkai László átvette a Nobel-díjat

...

40 éves a Sátántangó: „Az érdekelt, hogy miért ennyire szomorú mindenki a környezetemben”

...

Így számolt be Krasznahorkai Nobel-beszédéről a világ egyik legnagyobb hírügynöksége

Hírek
...

A Heated Rivalry sztárja fogja játszani az új Carley Fortune-adaptáció főszerepét

...

Kijött az előzetes a Bret Easton Ellis felnövéstörténetéből készült adaptációhoz

...

Színházi előadás készül Biró Zsombor Aurél regényéből

...

Orbán János Dénes szerint lincshangulat uralkodik: visszavásárolná a műveit a KMTG-től

...

10 éves az It Ends With Us: Colleen Hoover jótékonykodással ünnepel

...

Nagy Ervin feljelentést tett Orbán János Dénes ügyében

Kiemeltek
...

Kik nyerik a 2026-os Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (2. rész)

Bemutatjuk a Mastercard-Alkotótárs jelentkezőit.

...

Nádas Péter: Ezen az egész végeérhetetlen képtelenségen nevettünk, ami akkor az életünket be akarta keríteni

Hogyan találkozott először Nádas Péter és Esterházy Péter? Visszaemlékezés.

...

Lovasi András: Nem akarok sem fiatalos, sem trendi lenni, az érvényességet keresem

Interjú Lovasi Andrással fontos magyar szavakról, kormányváltásról, Kossuth-díjról, öregedésről.