Krasznahorkai László átvette a Nobel-díjat

Szerda délután Stockholmban átadták az idei Nobel-díjakat. Hogy hogyan zajlik egy ilyen gálaest, azt ebben a cikkünkben szedtük össze, itt pedig érdekességeket gyűjtöttünk a díj történetéből. Krasznahorkai László a Nobel-beszédét vasárnap mondta el, de a tényleges díjátadóra most kerül sor.

A hétvégén az író arról beszélt, hogy „a remény nálam végleg kifogyott”, majd az újfajta, szárnyukat vesztett angyalokról, az emberi méltóságról és a lázadásról értekezett, részletek itt

„Egy ritka erő”

Astrid Söderbergh Widding, a Nobel Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitóbeszédében az irodalmi Nobel-díjról szólva hangsúlyozta: „olyan írói pályát ismerünk el, amelyben a melankólia és az apokalipszis uralja a képet, de ahol a művészet és teremtés ereje, bármilyen felfoghatatlan is, még mindig túlléphet a sötét és erőszakos erőkön”.

A díjátadó gálán a magyar Nobel-díjas szerzőt a Svéd Akadémia tagja, Anders Olsson svéd író, irodalomkritikus, az irodalmi Nobel-díjről döntő bizottság elnöke méltatta.

A Krasznahorkai László magyar írónak ítélt díj egy ritka erőt ismer el a kortárs irodalomban.

1985-ben megjelent debütáló műve, a Sátántangó, szenzációt keltett. Érzékletesen mutat meg benne egy csüggedt lelkekből álló közösséget egy elhagyatott termelőszövetkezetben a kommunizmus bukása előtti időkből. A nyomor és a tehetetlenség uralkodik, mígnem két kopottas alak váratlanul megjelenik, mint a remény vagy az utolsó ítélet hírnökei; lehetetlen eldönteni, melyik. Csalárd színlelésük szinte mindenkit teljesen megtévesztenek” – kezdte Olsson a méltatást.

Ezután végig vette a szerző életművét, szót ejtett Az ellenállás melankóliájáról és a Herscht 07769 című regényről is, megjegyezve, hogy a sötét abszurd és a burleszk humor jellemzi őket. Anders Olsson kiemelte: Krasznahorkai László nagysága íróként az, hogy

sikeresen ötvözte az illúziómentes, az ember által létrehozott rendek törékenységén átlátó művészi személetet az irodalom erejébe vetett rendíthetetlen hittel.

Krasznahorkai László az irodalmi Nobel-díjat látnoki erejű életművéért kapta, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét. A világ legrangosabb kitüntetését XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a díjazottaknak a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián.

-


 © The Nobel Foundation 2025, © Nobel Prize Outreach

Nyitókép forrása: © Nobel Prize Outreach. Photo: Anna Svanberg 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Így néz ki a Krasznahorkai Lászlót ünneplő NobelMobil, ami már javában járja a várost

Bárki szabadon csatlakozhat a felolvasáshoz!

...

Mi történik a Nobel-díj átadóján?

Mit és miből esznek a vendégek? Egyáltalán ki mehet a gálára és mit kell viselnie?

...

Krasznahorkai-év indul az ELTE-n

Jövő év december 10-ig minden Krasznahorkairól fog szólni. 

2026 egyik „kihagyhatatlan könyve” azt vizsgálja, meddig terjed egy író szabadsága

2026 egyik „kihagyhatatlan könyve” azt vizsgálja, meddig terjed egy író szabadsága

Új sorozatunkban olyan szerzőket mutatunk be, akikre érdemes figyelni. 

Szerzőink

Ruff Orsolya
Ruff Orsolya

„Anya egy szörnyeteg volt, de az én szörnyetegem” [A nő hétszer]

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Rékai Anett: Valójában borzasztó nehéz megfogalmazni, mit érzünk

Hírek
...

Cenzúrázhatták Nádasdy Ádám XIII. kerületi emléktábláját

...

Ki a valódi gonosz? Hosszú előzetest kapott Stephen King Carrie-je

...

Ekkor búcsúznak Nádas Pétertől

...

Beton.Hofi, Co Lee és Pogány Induló dalszövegei is megjelennek egy új antológiában

...

Krasznahorkai László a legrangosabb német kitüntetésben részesült

...

Ingyenes mentorprogramot hirdet a Magyar Műfordítók Egyesülete