Az emberek furán néznek. Francot érdekel, nézzenek csak. Ebben úgyis olyan kurvára jók. Néznek, tanakodnak, úgy tesznek, mintha értenének a dolgokhoz. Aztán vállat vonva közlik, hogy igazából fogalmuk sincs. Kapják be.
Elegem van az emberekből. Főleg az orvosokból. Egész nap fontoskodva mászkálnak körbe a makulátlan, fehér köpenyeikben, miközben halvány lila gőzük sincs a dolgokról. Kurva nagy mázli, hogy hamarosan megszabadulok minden ilyen szarságtól.
Ja, azért egy kicsit elkeserítő. De most mérges akarok lenni, ragaszkodom ahhoz, hogy mérges legyek. Nem akarom végiggondolni, hogy valójában mit kell itt hagynom. A tipikus ’szívbe markoló fájdalom’, amiről mindig beszélnek, azok, akik olyan kurvára értik a világ dolgait. Ezt a faszságot érzem most én is.
Szívás. Ja, igazából ez a legjobb szó rá. Kurva nagy szívás ez az egész.
A víz hideg és ez a kibaszott szék is nyom már. Még nagyobb szívás, hogy egyedül nem is tudok már felkelni innen. A francos műtétek. Azért annyira nem akarok felállni. Csak a kurva halak ne egyenek meg. Az valószínűleg fájdalmasabb halál lenne, mintha csak simán lekapcsolnának a gépekről. Bár ezt sose fogom megtudni. Azért még meghagyom az esélyét, hátha találkozom a túlvilágon valakivel, akit a halak ettek meg. Vagy lekapcsolták a gépekről.
