Egy nyári napon Sándor, a jólszituált ügyvédbojtár elhatározta, hogy 6 esztendős kislányával meglátogatja a már 75. életévében járó édesapját. Pillanatok alatt be is pakoltak a már szinte családtagnak számító kombijukba, s elindultak az apa tóparti szülővárosába.
Mikor megérkeztek, Sándor kislányával a kezében gyermekkori háza felé vette az irányt. A kapuhoz érve megnyomták a csengőt, s kíváncsian várták, vajon ki fogja őket köszönteni – tudniillik a nagypapa elég nagy széltoló volt, s szerette nagy gyakorisággal váltogatni szerelmeseit –, azonban meglepő módon a nagyapa egyedül fogadta családját.
Közös beleegyezéssel eldöntötték, hogy a nagy meleg miatt mártóznak egyet a helyi tóban. Már indultak is volna, mikor Sándor egy váratlan hívást kapott, ami miatt haza kellett rohannia, ezért apjára bízta lányát, s megígérte, hogy a nap végén érte jön.
A tóhoz érve a kislány azonnal a vízbe rohant, majd nagyapja után kiáltott. A lelkileg még fiatal, ám de fizikailag már meggyötört öregember szaladt is volna utána, mikor a jobb térdébe hirtelen belenyílalt a fájdalom, de a szenvedés ellenére is csak arra tudott gondolni, hogy ilyen állapotban hogyan fog majd játszani unokájával; azonban a part mellett, szerencséjére megpillantott egy kis fonott karosszéket.
Több nem is kellett, azonnal odavánszorgott a kicsit rozoga bútorhoz, s azzal botorkált oda a tóhoz. Szépen belehelyezte az állóvízbe, s arról szemlélte a tóban önfeledten játszadozó kislányt.
