A napernyő ütemes rázkódására riadt fel álmából, majd elégedetten nyugtázta, hogy, csak a nyári szellő játszadozik pajkosan körbelengve a hűsvizű medencét. A mindenét, bealudtam!- villant át elméjén, miközben az oldalára fordult kényelmes nyugágyában és tekintetét a közelben ülő kisfiára vetette, aki nagy buzgón egy mobiltelefont nyomkodott.
-Megint elcsented a mobilomat!- szólt az anya éles hangon.
A kisfiú huncut mosollyal arcán nézet fel, azután felpattant a helyéről és odaszaladt az anyjához, akinek az orra elé tartotta a mobiltelefont.
-A bácsit miért zárták karanténba, és a többi bácsin miért nincsen maszk?- tette fel a kérdést.
-Hmm, biztosan egy régebbi kép.-hangzott a bizonytalan válasz, majd meggyőző magyarázat következett:-A bácsi pedig nem karanténban van, hanem golyóálló üveg mögött, s a többi bácsi   vigyáz rá, nehogy bántsa valaki.
-A többi bácsit nem védi semmi, őket lelőhetik?-jött a következő kérdés. 
-Az a bácsi nagyon fontos ember, azért vigyáznak rá annyira.-
-De anya, nem azt mondtad, hogy minden ember egyforma?
-Na, jó, még nem kaptam választ arra, miért csented el a mobilomat.
-De anya, én mikor kapok végre telefont, már az összes barátomnak van.
-Mert még kicsi vagy, különben se jó, ha mindig azon lóg az ember.
-De anya, neked kettő is van.
-Én viszont, most elkaplak és beleváglak a vízbe!- fogta menekülőre az anya, majd odalépett, felkapta és magához szorította gyermekét.