Festett üvegablakok, trombitát fújó dundi angyalok, és glóriával övezett szentek arcképe. Arannyal futtatott freskó, lepattogzott színek, hatalmas csarnokok, melyek egyre csak beljebb vonzzanak. Színjáték, és előadás.
A vallás ma nem lelki megnyugvás, sokkal inkább tradíció. Több száz év, ami lenyúl Európa mélyére, és gyökere úgy átszövi, hogy már csak kitépni lehetne, elfeledni sosem. Az indák hatalmas göröngyöket ragadnának magukkal, sebhelyekként kiáltanának az ég felé, helyük kietlen és intő lenne: „Elvesztetted önmagad, feladtad az évezredeket!”
Vérrel áztatott föld és igaz ügyek áldozatai. Felperzselt városok, és éhezők milliói. Nyomorba taszított, majd tudatlanságban tartott emberek, akiket irányítani lehet. Olyanok, akiknek már nem maradt semmi. Kihasznált reménytelenség, elesettek, árván maradt gyermekek. Dőzsölő, vizet prédikáló elit, ami bort vedel és szemellenzőt visel. Hirdet, de nem hall, nem figyel, nem ért, elvekkel nem él.
Lezárt szájak, megbocsájthatatlan tettek, az áldozatok beszélni nem mernek. Néma kiáltás az Isten felé, de Helytartója inkább elrejti, mintsem megszünteti a tetteket.
Felhőn ülnek az angyalok, a Végítélet közeledik, a ceremóniamestert éppen viszik. A dekorációt leverik, ha Buonarroti újra nem festi. Nem festi, majd más elfedi. Építészeti remekművek, kulturális örökségek. Gyönyörködik a szem, és magasztos fuvallatot hoz a szél, ami végig söpör a napban tündöklő termeken. Iratok százai, titkok ezrei, megsárgult pergamen, bőrkötéses könyvekben. Minden tudás egyetlen helyen, egyetlen kézben. Egyért milliók és nem fordítva, miként A könyvben meg van írva.
Kapaszkodó és hit, bizalom és irgalom. Irgalmat a mennyekben, azoknak, akik azt hiszik, büntetés nélkül megtehetik
