20 évvel az eredeti megjelenése után folytatást kap Az ördög Pradát visel, a film várhatóan 2026. május 1-én jelenik meg. A mára már klasszikussá vált, divatot bemutató film Lauren Weisberger 2003-as, azonos című regényéből készült, ami azóta szintén két újabb résszel egészült ki az évek alatt.
Ráadásul az eredeti színészekkel készülhet a folytatás. Még tavaly merült fel, hogy Emily Blunt és Meryl Streep visszatérhetnek a karakterükhöz, viszont egyelőre ezt még egyikük sem erősítette meg, Anne Hathaway esetleges visszatéréséről sem lehet semmi biztosat tudni.
Ezzel szemben Stanley Tucci még tavaly októberben azt nyilatkozta az E! News-nak, hogy „bármelyik pillanatban visszatérne”.
A folytatásról egyelőre nem tudni többet, a történetről is egyelőre csak találgatni lehet. Lauren Weisberger még 2013-ban kiadta az eredeti regény folytatását A bosszú Pradát visel címen, ami 10 évvel később veszi fel a fonalat. 2018-ban egy harmadik kötettel bővítette a könyvsorozatot A feleségek című regénnyel. Az első regényhez Weisberger a saját élményeit használt fel, ugyanis a könyv megírása előtt a Vouge-nál dolgozott Anna Wintour asszisztenseként.
Az eredeti film összesen 326 millió dolláros bevételt hozott, több rangos díjat és nevezést kapott, Meryl Streep 2007-ben szerepével elnyerte a Golden Globe-ot. A történet alapjául szolgáló könyv sem panaszkodhat: 37 nyelvre fordították le, több hónapig volt a New York Times bestseller listájának élén, és musical is készült belőle.
(eonline)