Megjelent Az ördög Pradát visel 2 előzetese – 20 év után így festenek a szereplők!

Megjelent Az ördög Pradát visel 2 előzetese – 20 év után így festenek a szereplők!

Újabb részletek derültek ki Az ördög Pradát visel folytatásáről egy frissen megjelent előzetesből, amiben Miranda látszólag teljesen elfelejti az első rész tartalmát. 

sza | 2026. február 02. |

Február 2-án, a 68. Grammy-gála keretében bemutatták Az ördög Pradát visel folytatásának első előzetesét. A Lauren Weisberger azonos című könyvéből készült első film még 2006-ban készült el, a két évtizeddel későbbi folytatást pedig tavaly májusban jelentették be. Szinte minden fontos színész visszatér az eredeti szerepéhez, korábban az új részben látható ikonikus ruhákról is mutattunk képeket.

Lauren Weisberger
Az ördög Pradát visel
Ford. F. Nagy Piroska, Gabo, 2014, 480 oldal. 

A folytatás kiindulópontja egy érdekes megoldás: Miranda Priestley (Meryl Streep), az első részből is ismert ikonikus Runway divatmagazin főszerkesztője annyira hatalmas a maga szakmájában, hogy szinte semmire sem emlékszik az első rész történéseiből.

Így mintha újra 2006-ban lennénk, Andrea Sachs-nek (Anne Hathaway) újra be kell bizonyítania, hogy jól ért a divathoz, az újságíráshoz, és pont akkora életművész, mint maga Priestley.

A 20 év távlatot viszont mégis megérezni, Andrea visszatérése most egy sokkal magabiztosabb pozíciót jelent. Természetesen Emily Blunt és Stanley Tucci is visszatérnek saját szerepükhöz, de a látványos és extravagáns ruhákról sem kell lemondanunk, már a trailerben is bőven van belőlük.

Lauren Weisberger korábban A bosszú Pradát visel címen folytatta az eredeti könyvet, ami részben megalapozhatta a filmes folytatást, viszont sok minden máshogy történik majd, mint a könyvben. Ez a film az egyike a sok adaptációnak, amit 2026-ban nézni fogunk, ezeket egy listában össze is szedtük korábban.

Mostanra pedig az is kiderült, hogy Az ördög Pradát visel 2 május 1-én jelenik meg.

(IndieWire)

Fotó: Youtube

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Majdnem mindenki visszatér Az ördög Pradát visel 2-ben

Vajon hogy alakult Andy Sacks (Hathaway) karrierje miután túlélte Mirandát?

...

Ilyen ruhában feszít Anne Hathaway Az ördög Pradát visel folytatásában

Meryl Streep és Anne Hathaway is megmutatta, milyen ruhákat viselnek majd a folytatásban.

...

Az ördög Pradát visel és még két könyv Anna Wintour lemondásához

Mutatjuk, mit olvass, ha érdekel a divatvilág! 

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet. 

SZÓRAKOZÁS
...

Jacob Elordi a Föld egyik utolsó túlélője Ridley Scott posztapokaliptikus filmjében

Kijött a Ridley Scott-féle Kutya csillagkép előzetese.

...

Miért lett a kamaszokról és felelőtlenségről szóló Eufóriából egy cowboyos hittérítés?

Hogyan lehetett egy menő és társadalmilag érzékeny sorozatot ennyire elrontani? Mi köze van a vallásnak az öntörvényű gyilkoláshoz? Kritika. 

...

5 évadosra nyúlhatna a Hét királyság lovagja, és ez még csak Egg gyerekkoráról szólna

Ira Parker, a showrunner összesen 15 évadról álmodozik.

Hírek
...

„Korunk legnagyobb regénye” – 40 éve jelent meg Nádas Péter nagy műve, az Emlékiratok könyve

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

...

Tompa Andrea, Terék Anna és Patat Bence is ott lesz a FISZ-táborban

...

Idris Elba: Nem mindenki örülne egy fekete James Bondnak

Listák&könyvek
...

10 izgalmas nonfiction kötet a valóságunkról – könyvajánló az Ünnepi Könyvhéthez

...

12 kötet, amit ne hagyj ki az Ünnepi Könyvhéten, ha szereted a verseket

...

Morcos csukák és kínos rímek: 7 gyerekkönyv, amit ne hagyj ki a Könyvhéten!