Julianne Moore főszereplésével készül az új Atwood-adaptáció

Julianne Moore főszereplésével készül az új Atwood-adaptáció

Egy igazi bosszútörténetet mesél el Margaret Atwood Stone Mattress című novellája, amelyből Julianne Moore és Sandra Oh főszereplésével készül film.

ro | 2022. május 20. |

2011-ben jelent meg a New Yorkerben Margaret Atwood Stone Mattress című novellája, amelyből a Deadline híre szerint film készül az Amazonra. A történet hőse a hatvanas éveiben járó Verna, aki egy hajóúton találkozik azzal a férfival, aki évtizedekkel korábban megerőszakolta, a nő pedig a fejébe veszi, hogy bosszút áll. A novella 2014-ben megjelent az azonos című kötetben is (magyarra még nem fordították le).

A készülő filmben Julianne Moore játssza majd Vernát, de szerepet kapott benne Sandra Oh is, aki a főhős egyik utastársát alakítja majd. A filmet Lynne Ramsay (Beszélnünk kell Kevinről) rendezi. A forgatás várhatóan szeptemberben kezdődik Grönlandon és Izlandon.

Épp pár napja adtunk hírt egy másik novellaadaptációról: a Netflix júniusban mutatja be A pók feje című filmet, amely George Saunders novelláján alapul, amely eredetileg szintén a New Yorkerben jelent meg:

Chris Hemsworth gátlástalan tudóst játszik A pók fejében
Chris Hemsworth gátlástalan tudóst játszik A pók fejében

Június 17-én mutatja be a Netflix A pók feje című filmet, amely George Saunders novelláján alapul. Itt az előzetese.

Tovább olvasok

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Love, Death & Robots: A Netflix megosztott egy epizódot premier előtt

Cikkünkben a teljes részt megnézheted.

...
Szórakozás

Az Északi az a Hamlet, aki nem áll meg tépelődni, hanem lesújt a kardjával

Az Északi brutális: tele ordító férfiakkal, vérrel és zsigerekkel - és persze gyönyörű tájakkal és szuperhangulatos újpogány zenével. Robert Eggers rendező láthatóan élvezte, hogy megcsinálhatta a saját mozgóképre ültetett viking sagáját. A kérdés, hogy elég-e egy jó filmélményhez, ha történelmileg többnyire hiteles.

...
Szórakozás

A Disney új feldolgozást készít a Különleges Úriemberek Szövetségéből

Alan Moore képregénye azt képzeli el, mi lenne, ha Nemo kapitány, Dr. Jekyll és még pár viktoriánus alak összeállna.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Mi lesz, ha kevered Tolkient a magyar népmesékkel?

A Tolkien-féle fantasy és a népmesék hangulata keveredik Magyar Katalin különleges könyvében, a Jeripuszban, melyben a gonosz legyőzése a cél.

...
Gyerekirodalom

Roma mesék a gyerekirodalomban – Mi történt az elmúlt években?

Hogyan jelennek meg a roma mesék, karakterek, hagyományok a gyerekeknek szóló kötetekben? Veszprémi Szilveszter költő, irodalmár négy, a közelmúltban megjelent könyvet vizsgált meg.

...
Gyerekirodalom

Berg Judit két kis dínója a Holdra téved – Olvass bele!

Berg Judit kis dínói visszatérnek, Artúr király udvara után most már Reginával kiegészülve a Holdra utaznak. Hogy hogyan kerültek oda és mit láttak ott, az kiderül a gyerekek kedvenc, időutazó őslényeinek legújabb kalandjaiból! Olvass bele!

Évente több száz új gyerekkönyv jelenik meg a piacon, ekkora választékban pedig még egy rutinos szülő is könnyen elveszítheti olykor a fonalat. Keresd a Bookline Kids apró pecsétjével ellátott cikkeket, és ismerd meg a legszerethetőbb új gyerekkönyveket!

Nógrádi Gábor ifjúsági regényében Jézus képzeletbeli kamaszkora tárul fel

...

Kiss Ottó új gyerekkönyvében egy ovis macibarátságé a főszerep

...

Marék Veronika karácsonyi története valódi mestermese

...

A gyerekek a legfontosabbak a világon! – Maria Montessori tudása ma is érvényes

...
Hírek
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

...
Szórakozás

Nézd meg a Márquez Száz év magányából készült sorozat előzetesét!

...
Gyerekirodalom

Tetszett J.K. Rowling gyerekkönyve? Akkor van egy jó hírünk

...
Hírek

Így képzelte el a 25. századot egy 1771-es francia sci-fi

...
Zöld

Megrendezik az első szépségversenyt az AI-modelleknek, vajon Bíró Ada indul?

...
Zöld

Karikó Katalin eldöntötte, mihez kezd a Nobel-díj mellé kapott pénzzel

...
Szórakozás

Kiderült, mikor érkezik A holló a magyar mozikba

...
Beleolvasó

Meddig lehet kibírni egy hatvan tonnás ámbráscet gyomrában? Olvass bele!

...
Zöld

Diétázol? Ebben a 3 ételben rejtőzhet cukor, pedig nem is számítasz rá