Agatha Christie, Battle főfelügyelő krimik - konyvesmagazin.hu

Júniusban egymástól függetlenül két sorozat forgatását is bejelentették, melyek Agatha Christie regényeiből készülnek. Az egyik az Éjféltájt, a másik A Hét Számlap rejtélye, és összeköti őket, hogy mindkettőben Battle főfelügyelő nyomoz. Mivel Poirot szürke agysejtjei és Miss Marple retiküljei rendre elhomályosítanak mindenki mást a krimikirálynő univerzumában, ezért úgy gondoltuk, összegyűjtjük, mit írt Christie a ritkábban szerepeltetett Battle-ről.

agatha christie
A Hét Számlap rejtélye
Ford. Kada Júlia, Helikon, 2023, 320 oldal 
-

Poirot ismerőse

Battle főfelügyelő először 1925-ben, a Chimneys titka című regényben bukkant fel. Ezután még négy krimiben nyomozott ő. Bár Agatha Christie nem igazán keverte jellegzetes hőseit, a Nyílt kártyákkal című kötetben Battle a bajszos belga mellett jelenik meg, két másik Poirot-regényben pedig utalnak rá. Azonban csak az Éjféltájtban nyomoz teljesen egyedül, a többi kötetben akad segítője.

Rájátszik a rendőr-sztereotípiára

A főfelügyelő, aki a Scotland Yard munkatársa, nyugodt, józan ésszel gondolkodó figura. Intelligens és sikeres, de ismerve a detektívekkel kapcsolatos előítéleteket, gyakran tetteti magát buta vagy fantáziátlan alaknak azért, hogy előrelendítse a nyomozást. Tévedni nem szokása, specialitásának pediga azok a bűnügyek számítanak, melyek diplomáciával és politikával keverednek.

agatha christie
Éjféltájt
Ford. Fehér Katalin, Helikon, 2023, 288 oldal
-

Nagy és bajszos

A keresztnevét sosem tudjuk meg, de a vezetékneve beszédes, hiszen csatát jelent. Battle jó kiállású, a termete lenyűgöző és erős, az arca pedig szögletes és szinte egyáltalán nem mutat érzelmeket vagy érdeklődést. Agatha Christie úgy jellemzi a sztoicizmusát: olyan, mintha fából faragták volna. Sőt, egyenesen egy régi hadihajó fagerendáiból. Hastingshez képest keveset fecseg. Ám a bajsza még Poirot csodálatát is kivívja.

Családos ember

Poirot-val és Miss Marple-lal ellentétben ő nemcsak házas, hanem feleségével, Maryvel öt gyermekük is van. Az Órák című krimiben feltűnik egy Colin Lamb nevű titkosrendőr, aki az utalás alapján Battle fia. Egy másik történetben pedig szintén a Scotland Yardnál dolgozó unokaöccse, és legkisebb lánya, Sylvia segít neki megoldani a rejtélyt.

Ki játssza?

A Netflixnél készülő Hét Számlap-minisorozatban Martin Freeman játssza majd a főfelügyelőt, ami Christie karakterének külső leírását tekintve, hogy mást ne mondjunk, érdekes választás. Az Éjféltájtból készülő, háromrészes BBC-sorozatban egyelőre nem tudni, ki alakítja a nyomozót, de az biztos, hogy Lady Tresilliant a csodálatos Anjelica Huston játssza.

-

Eddig egyébként csupán egy Battle-regényből, A Hét Számlap rejtélyéből készült egy brit tévéfilm, 1981-ben, abban Harry Andrews játszotta. A Poirot-val közös történetekben általában átnevezték vagy kihagyták a főfelügyelőt, sőt olyan is volt, amiben Miss Marple-lel helyettesítették.

Fotó: Joop van Bilsen / Wikipedia Commons

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Poirot-t alakító színész ered Agatha Christie nyomába egy ötrészes dokumentumfilmben

A korábban Agatha Christie híres nyomozóját, Poirot-t alakító David Suchet egy dokumentumfilm-sorozatban az író 1920-as években, az egykori Brit Birodalom területén tett utazásait dolgozza fel.

...

Az új Agatha Christie sorozatban egy szerelmi háromszög vezet a tragédiához

Battle főfelügyelő, Agatha Christie egy kevébé ismert detektívje nyomoz majd benne.

...

Agatha Christie rajongói egy új, tavaszi novelláskötetnek örülhetnek

A Helikon a krimikirálynő, Agatha Christie évszakhoz illő történeteiből válogatott.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

SZÓRAKOZÁS
...

Odüsszeia-kritika: Nolan megpróbálta a lehetetlent, és részben sikerrel járt

Eltűntek az istenek és elfogytak a szavak.

...

Tarr Béla születésnapja alkalmából levetítik a tévében a Sátántangót – reklám nélkül

A Sátántangó teljes egészében látható lesz most vasárnap.

...

A Family Guy készítője sorozatot forgat a Dungeon Crawler Carl-könyvekből

Izgalmas alapanyag egy sorozathoz.

Listák&könyvek
...

5 regény, ami újrameséli az Odüsszeiát – a kisembertől a bátor nőkig

...

Rémeket rejt a magyar vidék – 5 hátborzongató könyv

...

6 könyv a balatoni történetek rajongóinak

Olvass!
...

„Könnyebb skizofrénnek lenni és halottakkal beszélgetni, mint szembenézni a magánnyal” – Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

Benned is felerősödnek a zajok, ha lehalkul a külvilág? Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

...

Milyen férfi az ilyen? Olvass bele Charles Bukowski újra megjelent novelláskötetébe!

„Senki sem engedhette meg magának, hogy kiszakítsa az egyik nadrágját a térdénél, mert akkor kiderült volna, hogy szegény, és hogy seggfej…”

...

Hol van az otthon? Olvasd el Csepelyi Adirenn novelláját!

Részlet Csepelyi Adrienn Otthonról haza című novelláskötetéből.