- Szabó T. Anna első feladata az volt, hogy vegyen elő egy tárgyat a táskájából, amin keresztül be tudja magát mutatni. Meglepő módon egy nagy adag katicabogár került elő, amelyek nyomán az írónak biológus édesapja jutott eszébe, illetve, hogy eredetileg etológus akart lenni.
- Felmerült, hogy sok párhuzam van Szabó T. Anna és Orvos-Tóth Noémi életében. Például mindkettőjük sorsában nagy földrajzi változást hozott az 1987-es év: Szabó T. Anna Kolozsvárról Magyarországra költözött, Orvos-Tóth Noémi pedig családjával Németországba disszidált.
- Szabó T. Anna elmondta, hogy bár akkor elhagyta a földet, amihez tíz körömmel ragaszkodott, a mai családját ennek köszönheti, valamint azt is, hogy elhagyhatta a „kisannaságot”.
- „Kisanna” ő a családi rendszerben volt. Egyrészt a nagymamájához képest, akit szintén Annának hívtak, másrészt ez volt a neve és státusza legidősebb unokaként Erdély egyik leghíresebb családjában. „Önmagam elfogadtatásának a Kisannaságát jelentette.”
- Nagyapja, Szabó T. Attila fontos nyelvész volt. Bár a 70-es, 80-as évek a magyar nyelv fenyegetettségének időszaka volt, ő mégis elkezdte az Erdélyi-magyar szótörténeti tárat összerakni, és ezzel egy fontos nemzeti feladatot vett magára.
- A Határ című kötet kapcsán szóba került, hogy a nyomhagyás kényszere nagyon erős benne, és hogy még nem békélt meg a családi nyomok követése okozta feszültséggel. Először etológus akart lenni, majomkutató, valószínűleg azért, mert ott találkozott először női példaképekkel. „Ha etológus lettem volna, az apám lánya lettem volna, ha nyelvész, a nagyapám unokája.”
- Édesapja mellett Szabó T. Ádám volt az, aki biztatta a versírásra. Tőle kapta például azt a gyönyörű könyvet, amelybe első verseit írta 12 éves korában.
- Bár a nyomkövetés hagyománya fontos számára, szerinte nagy szükség volt rá, hogy eljöjjön, hogy a konkrét nyomból ki tudjon lépni és így megtalálja magát.
- Kiderült az is, hogy bizonyos szempontból lázadásnak számított a családjábana költőség, mert a nagyapja a költőket nem vette komolyan, bohém embereknek tartotta őket.
- A nagyon és a bocsánat a két leggyakrabban használt szava, de igyekszik figyelni ezekre. „Én még szülés közben is bocsánatot kértem, hogy összevéreztem a lepedőt.”
- A kérdésre, hogy a családjában számára ki jelentett fontos női mintát, a dédnagymamája jutott eszébe, akit sokáig gyűlölt, mert szeretetlennek tartott. Utólag azonban édesanyjával össze tudták rakni, hogy bár olykor kegyetlen és hideg volt a gyerekeivel, de jót akart. „Nem volt meg benne az odafordulás szeretete, ennek a hagyományát édesapám teremtette meg a családban.”
- Szerinte a családjában mindkét ágon nagyon elszánt, keservesen dolgozó nők voltak.
- Egyébként voltak író emberek is a családban, csak ők nem futottak be pályát. Például volt egy Lenka nevű rokonuk, akit boldondnak tartottak és elveszett minden írása. De a nagyapjának is volt egy tehetséges testvére, akinek az életéről majd egyszer szeretne írni. Ő a család feketebárányának számított és sok titok lengi körül.
- Úgy érzi, még nem tart ott az életében, hogy feldolgozza a múltat, mert szeretne először a jövőről gondoskodni. „Nem tudom mások terhét még magamra venni.”
- A családi titkok kapcsán a szégyen témája is előkerült. „A szégyen a kulcsszó a női írásban, ha van olyan, hogy női írás. Erről sokat lehetne beszélni.”
- Viszont nagyon nehéz a megszégyenítéseket nem továbbadni. Számára az anyaság legnagyobb traumája volt ennek a felismerése.
- Példaként a gyerekkori bizonyítványát említette, amit karácsonykor elhozott neki az anyukája. Ez valódi gyomros volt számára, mert jó volt a bizonyítványa, holott úgy emlékezett magára, mint kínlódó, rossz tanulóra. Megrendítő volt az, hogy mit szégyellt. „Ezt a fajta szégyenérzetet, ami az iskolával kapcsolatos, egy az egyben továbbadtam.”
- Szerinte a szégyen és a szorongás közös tőből fakad. A szégyenből következik a szorongás és a szorongásból a szégyen.
- Bár ő maga nem élt falun, de a kisközösségi reflexek dolgoznak benne is. Annak a tudata, hogy ha a skarlátbetű ott van az emberen bármilyen erkölcsi értelemben, akkor pusztulásra ítéltetett. Szerinte izgalmas, hogy az internetes közösség mennyire leképezi a törzs közösségeit, megteremtettük a kis köreinket, ahol egymásra acsaroghatunk.
- A kérdésre, hogy milyen visszatérő mondatok voltak a családjában, Szabó T. Annának ez jutott eszébe: „Szegények vagyunk, de jól élünk.” Utálta ezt a mondatot, pedig minden családi ebéd után elhangzott.
- A szégyen kapcsán szóba került az is, hogy nagyon erős testi-lelki élmény volt számára az első szülése. „Felszabadító volt, hogy ez nem szégyen.”
- Az is kiderült, hogy a veszekedést neki tanulni kellett, mert a családjában nem volt mintája a veszekedésre. „Nagyon nehéz, viszont nagyon hasznos megtanulni veszekedni.”
- A leggyilkosabb dolog szerinte a megsértődés. Meg lehet bántódni, az természetes, de a megsértődés acsargáshoz vezet.
- Náluk a sértődés a családban nagyon erős volt. Gyakori volt a szeretetmegvonás is a sértődés miatt. „Amióta megértettem, hogy miért, hogy ez nem csak a paraszti reflex, hanem a kisebbségtudat reflexe is, azóta könnyebben meg tudom bocsájtani.”
- Orvos-Tóth Noémi szerint olykor generációkon át adódik a szeretetmegvonás. A kitagadás pedig generációkon keresztül tönkre teheti a bizalom és a biztonság élményét. „Ha rosszul lépsz, akkor vége mindennek, ez az üzenete a kitagadásnak, nincs olyan, hogy helyrehozzuk. Amikor az ember elveszíti a megtartó közösségét, akkor onnantól kezdve veszélyben az élete, ezt nem mered kockáztatni.”
- A beszélgetés egy feladattal zárult: Szabó T. Annának képek közül kellett választania. Így került szóba a tánc, amit az író csak úgy emlegetett, hogy „életem rettegése”. Gyerekként ugyanis balettozni tanult, de ügyetlennek érezte magát benne, és még csúfolták is, mert rövid, fiús volt a haja. Azóta fontos számára a hosszúhaj.
Fotó: Valuska Gábor
