Szinte teljesen megtöltöttük a Puskin gyönyörű mozitermét kedd délelőtt, hogy bő másfél órára magunk mögött hagyjuk a hétköznapokat, és együtt kutassunk az írói álmokat dédelgető Ninával (Demeter Villő) nyolc éve elveszített anyukája, Lujza (Lovas Rozi) emléke után. A Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című regényből (itt írtunk róla, itt beleolvashatsz) készült hiánypótló film már több nemzetközi díjat bezsebelt, január 16-tól pedig végre itthon is látható (2023-ban jártunk a forgatáson is).
A sok humorral és empátiával elmesélt történet ott válik izgalmassá, amikor Ninának és öccsének (Hárs Bonca) meg kell osztaniuk az apukájukat (Mátray László) a bohókás és csupaszív Dettivel (Rujder Vivien), aki mindent megtesz, hogy a család részévé váljon, mégsem tudja maradéktalanul pótolni az anya halála után maradt űrt.
A feldolgozás végül az írás által sikerül a kislánynak,
aki a szomszédban lakó Lídiától (Zsurzs Kati) megtanulja, hogy mikor van szükség perspektívaváltásra, és hogyan lehet életre kelteni valakit papír, toll, némi kutatás, na meg persze a képzelet segítségével.
„Tudtunk egymás szemébe nézni”
A szülő elvesztése, a nővé érés ijesztő, de annál jelentősebb tapasztalata, az első tétova szerelem vagy éppen a mozaikcsaláddá alakulás egytől egyig olyan témák, amelyeket komoly kihívás vászonra vinni, de
a most debütáló Demeter Villő kiváló választásnak bizonyult Nina szerepére.
„Zavarba hozza az embert, mert sokszor fegyelmezettebb, tudatosabb volt, mint én” – mondta fiatal kollégájáról Zsurzs Kati a vetítést követő rövid kerekasztal-beszélgetésen. „Fontos volt, hogy végig bízhattunk egymásban, tudtunk egymás szemébe nézni.”
Zsurzs Kati, Demeter Villő és Hárs Bonca
Rujder Vivien szintlépésként gondol erre az alakítására, de elárulta, hogy kezdetben – a karakteréhez hasonlóan – félt, hogy nem lesz szimpatikus a gyerekeknek. Egészen addig, amíg el nem mentek hármasban a Városligetbe:
a forgatáson kívüli programok is közrejátszottak abban, hogy ennyire jól működő és szerethető csapat állt végül össze.
Lakos Nóra rendező szerint mindenkivel gördülékenyen lehetett együtt dolgozni – leszámítva Lídia nagy, vörös macskáját, aki távolról sem volt olyan kedves, mint a család házikedvencét, Albertót felváltva alakító nyulak.
„Komolyan kell vennünk a gyerekeket”
Az állatszereplők kitárgyalása után a jelenlévő alkotók meséltek még arról, hogy miként törekedtek a Nemzeti Filmintézet első „zöldprodukciójaként” a fenntarthatóságra, valamint a megjelenített társadalmi kérdések minél szélesebb körű kommunikációjára, és hogyan találtak rá a tökéletes helyszínekre.
Komolyan kell vennünk a gyerekeket és a problémáikat” – vélte Lakos Nóra.
Reményei szerint a Véletlenül írtam egy könyvet nemcsak segítséget nyújthat a fiataloknak nehéz élethelyzetekben, hanem arra is jó alkalmat biztosít, hogy megismerjék tehetséges színészeinket, közelebb kerüljenek a kultúrához, és a jövőben is nyitottak legyenek rá.
Az alkotókhoz és színészekhez intézett utolsó kérdés az volt, hogy mit vigyen magával a néző, ha kilép a teremből. A szigorú nagynénit alakító Tenki Réka szerint a felismerést, hogy több beszélgetésre van szükség otthon, Zsurzs Kati a gyermeki fantázia határtalanságát emelte ki, Rujder Vivien pedig azt, hogy
a kamaszokban dúló és nemritkán megoldhatatlannak tűnő belső magány talán mégsem leküzdhetetlen.
Nekem az elengedésről szólt ez a film leginkább, és arról, hogy a boldogság nemcsak a vissza-visszaidézett múltbeli pillanatokban rejlik, hanem a jövőben is betoppanhat, ha nem félünk előre tekinteni.
Anya csak egy van
A közös kérdezz-felelek után a Puskin kávézójában elcsíptük az anyát megformáló Lovas Rozit néhány kérdés erejéig, aki ugyan csak pár percre tűnik fel a vásznon, mégis mindenki őt próbálja elképzelni, felidézni. „Rengeteg dolog hangzik el erről a nőről, de senki nem tudja pontosan megmondani, hogy milyen volt igazából. Én csak az alapanyagot szolgáltattam:
nem annyira a karakterformáláson volt a hangsúly, inkább az anyához való érzelmi viszonyuláson,
ez adja a valódi mozgatórugóját a filmnek” – mondta. A színésznő számára ez a munka csupán két forgatási napot jelentett, de szoros időbeosztása ellenére – most is éppen próbálnia kellett volna – szívesen részt vesz a film népszerűsítését szolgáló közösségi eseményeken. Nemcsak azért, mert szakmailag és emberileg is fontos számára Lakos Nóra személye, hanem mert nagyon szép és súlyos történethez nyúlt a rendező, amely életkortól függetlenül mindannyiunkat érint.
Lovas Rozi és Lakos Nóra
„Az anya jelenlétéhez, milyenségéhez, elvesztéséhez így vagy úgy, de mindenkinek van valami köze.
Nagyon intim és talán néha eltemetett ügyek kerülnek itt felszínre,
amelyekről fontos beszélni ahhoz, hogy az ember ne érezze magát egyedül, magányosnak, és ne gondoljon megoldhatatlannak bizonyos szituációkat” – fogalmazta meg, hogy szerinte miért érdemes megnézni a filmet. „Egy családban gyakran előfordul, hogy improvizálni kell, és ezek az élethelyzetek adott esetben mély érzelmi nyomokat is hagyhatnak bennünk.
Jó, ha a nehézségeket meg tudjuk osztani egymással:
szerintem minden problémamegoldás kezdete a felismerés, hogy nem vagy egyedül.”
Lovas Rozi már nem először forgat gyerekszínészekkel, akiktől rengeteget tanult az őszinte, nyitott kommunikációról. „Szerencsére ők jó darabig képtelenek hazudni, és az észérvek helyett sokkal inkább a kölcsönös bizalom, az érzések dominálnak a velük való munka során” – mondta.
Nem titok, hogy ő maga is kétgyerekes édesanya,
így beszélgettünk kicsit arról is, hogy náluk a családban milyen szerepet töltenek be a könyvek és a filmek. „A gyerekeknek egyelőre egyáltalán nincs képernyőidejük – nem néznek se tévét, se telefont –, viszont millió könyvünk van, rengeteget mesélünk. A nagyfiam májusban ötéves lesz, a lányom pedig februárban három, most éppen a Findusz-sorozat, a Pipp és Polli, a Boribon és persze a Bogyó és Babóca a kedvenceink, utóbbit hallgatjuk is Pogány Judit előadásában.”
A Véletlenül írtam egy könyvet Lujzája 2024-ben elbúcsúzott a Radnóti Színháztól, a napirendje azonban továbbra is sűrű: a Lengyel Tamással, Molnár Áronnal és férjével, Horváth János Antallal közösen alapított Loupe Színházi Társulás a Titkosszolgák című abszurd vígjáték bemutatójára készül, amely a világunk dezinformációs jelenségeire is sok tekintetben reflektál majd.
Mindeközben a tavaly novemberben mozikba került Futni mentem már elérte az 500 ezer nézőt.
„Szeretem, amikor cizelláltan, mélyrétegekbe ásva lehet megmutatni egy karaktert. Ebben a filmben erre lehetőségem nyílt, arról nem is beszélve, hogy művészileg nagyon motiváló közegben, jó hangulatban dolgozhattam végig” – mondta korábbi alakításáról.
Szerintünk Lakos Nóra alkotásában is benne van a potenciál, hogy hasonlóan nagy siker legyen, és ami még ennél is fontosabb: visszahozza a családokba a közös filmezés örömét.
