A magyar történelmet rendszerint nagy összefüggések halmazaként ismerjük, ritka, ha egyetlen pontból bomlik ki egy adott ország narratívája. Vámos Miklós új regényében ez a pont Pécs városa, amely az évezredek alatt mindig fontos állomása volt az éppen aktuális népvándorlásoknak. Vámos maradt a klasszikus történetmesélésnél, csak az irányán csavart egyet, így fejezetenként nem előre, hanem a múltba lépegetünk vissza annak érdekében, hogy a Pécs környékén élők (kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül) kifürkésszék végre egy rejtélyes kézirat titkait. A Hattyúk dala a hét könyve.
Nagyjából két éve interjúztunk Vámos Miklóssal, a beszélgetés eredetileg a 2014. decemberi Könyves Magazinban jelent meg (ITT elérhető az online változat). Főleg a Sánta kutyáról beszélgettünk, melyet akkoriban adott ki újra az Európa Könyvkiadó, az interjú végén azonban az író pár szóban elmesélte azt is, hogy min dolgozik:
„Minimum ezer, de lehet, hogy ezerötszáz év története lesz, a jelenből indulunk a múltba, és nem is biztos, hogy regény. Műfajilag az Ezeregyéjszakára hasonlít, igaz, annál azért szorosabb lesz a szerkezete. Lehet, hogy az lesz az alcíme: Ezeregy nappal. A főcímben biztos vagyok: Hattyúk dala. Én ugyanis soha többet ilyen nagy vállalkozásba nem kezdek, mert felőrli erőimet. Mindenesetre egy bizonyos kézirat sorsa tartja össze a cselekményt.
A Voynich-kéziratot a Yale könyvtárában őrzik, és amikor Amerikában voltam, egy napon át nézegettem. Senki nem tudja, hogy miről szól, milyen nyelven íródott. Állandóan hírt kapunk megfejtési kísérletekről, melyek azután megdőlnek. A regényemben egy ilyesfajta kézirat szerepel, melyet esetemben Hattyús kéziratnak hívnak. Az első fejezetben a jelenben vagyunk, majd haladunk vissza a múltba, és el fogunk jutni minimum a honfoglalásig, vagy inkább az avarokig, mert nem hagynám ki Attilát, Isten ostorát. Egy idő után a papírkorszaknak vége, akkor ki fog derülni, hogy más anyagra írták. Még csak fontolgatom, hogyan lesz. Van egy megfejtési tervem, de az olyan vakmerő, hogy inkább el sem árulom.”
A Voynich-kézirat a világ talán legtitokzatosabb dokumentuma, évtizedek óta izgatja az írók, tudósok, történészek fantáziáját. Azért csak évtizedek óta, mert a kéziratot 1912-ben fedezték fel egy kolostorban, az eredetét pedig azóta sem sikerült kifürkészni. Pár hónapja egy spanyol cég engedélyt kapott arra, hogy élethű másolatokat készíthessen az iratról, hátha valaki, akár egy laikus, közelebb jut a megoldáshoz.
Vámos Miklós: Hattyúk dala
Európa Könyvkiadó, 2016, 464 oldal, 4290 HUF
Vámos regényének nem kimondottan a Voynich-kézirat áll a középpontjában, de az ismétlődő leírások alapján akár lehetne az is. Íme, egy jellemző leírás a könyvből:
„Blum pasa szerint a manuscriptum valamikor II. Rudolf császáré volt, hatszáz aranydukátot adott érte, mert azt hitte, Roger Bacon írta. Az ki? Ő is híres alchimista volt, és testvérünk, akinek sikerült a rezet arannyá változtatnia valamilyen porral, bő vízben feloldva… Lehet, hogy éppen ezt csinálják a meztelen leányok a medencékben? Jó, jó, de miért pucéran? – kérdezte az atya. Zsolnay Miklós sóhajtott: Atyám, első nekifutásra ennyi nem elég?”
A kézirattal kapcsolatban több a kérdés, mint a válasz, ami remek lehetőséget ad a későbbi félremagyarázásokra is. A képeken megjelenő meztelen nők az utókor szemében egyszer nimfákat, máskor sírból kikelő emberi lelkeket vagy temetetlen holtakat szimbolizálnak. A kézirat eredete ugyanúgy homályba vész, mint azoké a népeké, amelyek az évszázadok folyamán elözönlik a Kárpát-medencét.
Még több képért katt a Beinecke Könyvtár honlapjára!
A történet mindenesetre a jelenből indít: két szír testvér a polgárháború borzalmai elől menekülve és a szétbombázott Aleppót maga mögött hagyva egy lélekvesztőn ér partot Európában, ám hamarosan szem elől tévesztik egymást. A fivérek egyike Németországba menne, számára Pécs csak egy kényszerű megálló ezen az úton. Itt, egy pottyantós budiban kerül a kezei közé a kézirat néhány lapja, a pucér nők látványától viszont megijed és igyekszik gyorsan megszabadulni tőlük. Omár mit sem sejt arról, hogy mit ábrázolhatnak a lapok, és nem is törekszik a megértésükre. Ellentétben a többi szereplővel, akik szakmai ambíciótól, tudásvágytól fűtve, kíváncsiságtól hajtva, vagy akár személyes okokból hosszú órákat töltenek a rejtélyes ábrák és zsinórírás megfejtésével. A Hattyúk dala legfontosabb szervezőelve a kézirat, melynek eredetére több verziót is felkínál Vámos, lényegében az olvasóra bízva, válassza ki a neki legszimpatikusabbat. A történet elején még Hattyús kéziratként emlegetett szöveg a benne szereplő madarakról kapja a nevét, és bár a regény legelején a Hattyú személynévként is jelentkezik, később ez kikopik a történetből.
A cselekmény előrehaladtával visszafelé haladunk az időben, közben megelevenednek az ország, és azon belül is Pécs történelmének, kultúrtörténetének, művészetének, építészetének fontos személyiségei, helyet kapnak legendái (tudták például, hogy a törökök úgy tartották, Platón sírhelye Pécsen van?), illetve felvillannak azok a mozzanatok, történelmi események, amelyek máig hatóan megszabták a város fejlődését. Így tekintve a Hattyúk dala eredettörténet, melyben az ismeretlen, fehér hézagokat az írói fantázia töltögeti fel, és ad nevet-arcot mindazoknak a mestereknek és ismeretleneknek, akik ott hagyták a kézlenyomatukat a városon. Korszaktól függetlenül az egész cselekményre jellemző egyfajta bizonytalanság, ami alapvetően nem a kézirat fiktív történetére, sokkal inkább saját történelmünkre (itt: főként csaták, idegen támadások, megszállások, országrészre szakadások, stb.) vezethető vissza. Ez a bizonytalanság leginkább a női szereplők esetében feltűnő, akiknek a férfiak társadalmában nagyon korlátozott a cselekvési terük, gyakran válnak szexuális erőszak áldozatává, vagy dolgoztatják őket rabszolgaként. Narrátorként ugyanakkor ők is szerepet kapnak, ezáltal pedig teljesen új perspektívából villantják fel egy-egy történelmi esemény hátterét vagy mozgatóját.
Kapcsolódó cikk:
Vámos Miklós egy rejtélyes kézirat titkait fürkészi új regényében - részlet
A Hattyúk dalát nehéz lenne regényként definiálni, sokkal inkább lazán összefüggő novellák összessége. Történetvezetése nem lineáris, és bár vannak olyan elbeszélések, amelyek szorosabban kapcsolódnak egymáshoz (ezek közé tartoznak például a Zsolnayakkal kapcsolatos történetszálak), mások egyáltalán nem illeszthetők össze. A szerteágazó történetek között – a kéziraton túl – a random felbukkanó vándormotívumok (pajzs alakú anyajegy/kelés, hat ujj, lábnyom alakú folt, stb.) teremthetnek egyfajta kapcsot, de ezek annyira távoliak, hogy betudhatók szimplán a véletlennek is. A szöveg olvashatóságát az időben való visszalépegetés nehezíti, a történetek egymásból következése nem automatikus. Valószínűleg nem véletlenül írta Vámos a kötet fülszövegében, hogy „miután elolvasta az ember a nyomtatás sorrendjében, talán érdemes elolvasni még egyszer, a végétől indulva, fejezetenként hátrálva előre”. Lehet benne valami.
Miután mind a harminckét történetben a kézirat titkait próbálják kifürkészni a karakterek (vagy legalábbis felvillan valami a dokumentum eredetéről, még ha az egy mágikus, vagy a történelem ködébe vesző magyarázat is), az írásbeliség, az olvasni tudás, a tudásvágy a Hattyúk dala legmarkánsabb három toposza. („Az olvasás nem létkérdés. Gondolják széles körben azok, akik nem tudják, miről van szó.”) Minden egyes fejezet elején egy-egy hosszabb idézet található, melyek szerzőjét és címét Vámos Miklós a kötet legvégén adja meg. Az itt található forrásjegyzékben a szerző 32, megfogalmazása szerint nélkülözhetetlen művet sorol fel (benne olyan klasszikusokkal, mint a József és testvérei, a Száz év magány vagy az Isteni színjáték, és persze helyet kapott rajta a Biblia, a Korán, az Ómagyar Mária-siralom), ami kicsit olyan, mint egy szubjektív bestof-lista. Ha már elegünk van a rejtélyes kéziratokból, simán lehet innen is válogatni.
