Könyvklónokkal próbálják megfejteni a világ legtitokzatosabb kéziratának titkait

.konyvesblog. | 2016. augusztus 24. |

(Kép forrása)

A világ egyik legtitokzatosabb dokumentuma a Voynich-kézirat, melyet 1912-ben találtak meg egy olasz kolostorban. A kézirat nagy valószínűséggel a 15. században íródott, az ismeretlen írásjelekkel teleírt és különleges rajzokkal illusztrált kötet tartalmát eddig azonban hiába próbálták megfejteni. Egy kisebb spanyol cég ugyanakkor most lehetőséget kapott a kézirat sokszorosítására. A Siloe nevű vállalkozás fakszimilék készítésével foglalkozik, és megvette a jogot arra, hogy 898 darab másolatot készítsen a páratlan dokumentumról.

A kézirat:

- Nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről kapta.
- Egy 2009-es radiokarbon kormeghatározás szerint a 15. század elején írták, 1420 körül.
- Az oldalszámozás szerint negyvenkét lap hiányzik belőle.
- A szöveg jól láthatóan balról jobbra íródott, nincs egyértelmű központozás. A szöveg több mint 170 ezer különálló írásjelből áll, nagy részük egy vagy két egyszerű tollvonással íródott.
- A feltételezett szerzők között emlegetik például Leonardo da Vincit, a matematikus és asztrológus John Dee-t, az alkimista Edward Kelley-t, de magát Voynichot is meggyanúsították már azzal, hogy ő készítette a kéziratot.
- Növényi, asztrológiai jellegű és alkímiára utaló illusztrációk is találhatók benne.
- A kézirat jelenleg a Yale Egyetemen, a Beinecke Könyvtárban található.

Forrás: Wikipedia

A cég azt ígéri, hogy a kéziratok egészen pontos mását készítik majd el, ami azt jelenti, hogy minden paca, lyuk, vagy papírszakadás látható lesz a kézirat-klónokon. A másolatokat 7-8 ezer eurós áron lehet majd megvásárolni, a Yale pedig (ahol amúgy az eredeti dokumentumot őrzik) abban bízik, hogy ezzel újabb lendületet kap a kódfejtés.  

A Voynich-kéziratról egy korábbi interjúnkban Vámos Miklós is mesélt, aki akkor még a Hattyúk dala című - a tervek szerint idén ősszel megjelenő - regényén dolgozott:

Minimum ezer, de lehet, hogy ezerötszáz év története lesz, a jelenből indulunk a múltba, és nem is biztos, hogy regény. Műfajilag az Ezeregyéjszakára hasonlít, igaz, annál azért szorosabb lesz a szerkezete. Lehet, hogy az lesz az alcíme: Ezeregy nappal. A főcímben biztos vagyok: Hattyúk dala. Én ugyanis soha többet ilyen nagy vállalkozásba nem kezdek, mert felőrli erőimet. Mindenesetre egy bizonyos kézirat sorsa tartja össze a cselekményt.

A Voynich-kéziratot a Yale könyvtárában őrzik, és amikor Amerikában voltam, egy napon át nézegettem. Senki nem tudja, hogy miről szól, milyen nyelven íródott. Állandóan hírt kapunk megfejtési kísérletekről, melyek azután megdőlnek. A regényemben egy ilyesfajta kézirat szerepel, melyet esetemben Hattyús kéziratnak hívnak. Az első fejezetben a jelenben vagyunk, majd haladunk vissza a múltba, és el fogunk jutni minimum a honfoglalásig, vagy inkább az avarokig, mert nem hagynám ki Attilát, Isten ostorát. Egy idő után a papírkorszaknak vége, akkor ki fog derülni, hogy más anyagra írták. Még csak fontolgatom, hogyan lesz. Van egy megfejtési tervem, de az olyan vakmerő, hogy inkább el sem árulom.

Forrás: Daily Mail

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.