Fotó: Pereszlényi Erika
Összeálltak a legjobb slammerek, hogy csapatban is megmérkőzzenek. Az eddigiekkel ellentétben kevesebb volt a nyelvileg különlegesen megmunkált szöveg, helyette sztoriztak, viccelődtek, de leginkább a színház felé tolták el a slammelést. A Trafóban rendezték az I. Országos Team Slam Poetry bajnokságot, amit a Dream Time nyert meg nem érdemtelenül: rím, előadás, sztori járt együtt humorral és rapbetéttel.
A slam poetry sikere vitathatatlan, nincs nap Budapesten, hogy ne találjunk egy költői estet valahol a Kazinczy utca vonzáskörzetében. A tavalyi Országos Slam Poetry Bajnokságot Süveg Márk Saiid nyerte, aki Antwerpenben nemcsak képviselte a még fiatal, de már látható szubkultúrát, hanem a nagyon szép ötödik helyet érte el. A slam poetry népszerűsége nemcsak az ún. undergroundban lett népszerű, hanem az ún. mainstreamben is: nincs kiállítás-, étterem- vagy bármimegnyitó slam nélkül. Ha jó és szórakoztató kulturális produkció kell, akkor mostanában a slam jut eszébe sokaknak. Ha valamiből túl sok van, az egy ideig jó, egy ponton túl már nem.
A már megkülönböztethetetlenül sok slam-est között ezért szükséges olykor-olykor kiemelkedő rendezvényeket is szervezni. A Slam Poetry Budapest csapata évek óta a semmiből építi a műfajt, komoly kis intézményrendszert felmutatva már. A sok kis fellépés és hakni között nagyszabású, remek esteket is szerveznek.
A második helyezett Mondday
A Tafóban telt ház előtt március 2-án slamcsapatok mérkőztek meg, amivel egyfelől egy eddig itthon kevésbé ismert alműfaj alapjait tették le, másfelől az itthon nagyon nyelvi-szófacsaró alapú slamet teljesen új kontextusba helyezték. A slamben a szöveg és az előadás egyaránt fontos, de az egyéni versenyeken és esteken valahogy mindig a legütősebb szövegeket díjazták itthon. A csapatslam igazi színház volt: megtervezett koreográfiával, jelmezekkel és történetekkel. Még az is belefért, hogy az egykori Fidesz-alapító Molnár Péter szinte megvallja bűneit Színész Bob provokálására.
A három órás pazar este hozott gyenge, diákszínjátszásra is alig alkalmas előadást, több közepeset és néhány kiválót. Meglepetésemre az este alatt nem a szövegek nyelvisége és minősége kapott hangsúlyt, hanem az elbeszélés módja. Pont ezért például két jobban megírt szöveg veszett majdnem a feledésbe. Az egyik Simon Márton és Kemény Zsófi előadása volt. Simon a 18 éves énjéhez, Kemény Zsófi a 28 éves énjéhez szólt. A párhuzamos én-problémák jól működtek egymás mellett.
A másik a Csion csapat volt, amiben egy Magyar Nemzet-újságíró, Pion István és egy népszabadságos, Csider István ütköztették azt, ami közös és ami különböző gondolkodásukban (teljes szöveg itt):
Pion:
És a mélyszegénység az, hogy a kínaiak elől
az egész éves rizstermés után eleszed a pálcikákat is.
Valamint abban, hogy szerintünk
Rákosiról óvodát elnevezni, az karaktergyilkosság.
Csider
És a karaktergyilkosság az, hogy a modoros besúgói jelentést
az optimálisra húzod, mon chéri.
És abban is egyet értünk,
hogy az új kokárda, az a székely zászló.
A sok-sok különös fellépés között volt újrajátszott Star Wars élő fénykardozással (The Slampire Strikes Back), volt zorrós-olaszos operett (Ladik Kati és Szkárosi Endre), a közönséget labdákkal dobáló gyerekkosaras jelenet (Szinteség). Egy nagyon aktuális, szépen és szomorúan politizáló szöveg is akadt a szegedi Standard Hiba előadásában: arról beszélt az egyik, miért gyenge itt maradni az országban, a másik arról, miért gyenge elmenni. Ha van szöveg, amit gyorsan meg kell osztani, akkor ez az.
A végső győzelmet elhozó Dream Time csapat Madách Imre Az ember tragédiáját is megidézve Ádám és Éva történetéből hozott össze egy kompakt négyperces előadást. A csapatot az évek óta nagyszerű Indiana és a mellé meglepetésemre nagyon ügyesen felnövő Tolnai Eszter alkotta, akik mellé videón még bejelentkezett Ponza (Fixi4).
Itt a győztes előadásról készült videó:
A második helyre a Mondday klasszikus varieté előadása került: az egyik srác alsónadrágban és atlétában, a másik pulóverben és melegítőben állt. Ahogy elkezdték mondani a szövegüket, kicserélték a ruháikat (Itt a szövegük). A harmadikra a Müller Péter Sziámi köré szerveződő Risico Factory futott be.
A slam jó úton jár, már nem kell magyarázkodni, hogy ez mi. Ha ez megtörténik, akkor nem lesznek látványos, de talán az adott szinten felesleges viták az irodalmi folyóiratokban. Lassan eljött a magyar slamtörténet új időszaka, amikor nagyon szigorúan és önkritikusan a minőségre kell irányítani a figyelmet. Az biztos, hogy a csapatslam nagyon jó és hálás dolog, igazi showműsor.
