Az ugye megvan, hogy az Antwerpenben december közepén megrendezett európai Poetry Slam bajnokságon az Akkezdet Phiaiból ismert Süveg Márk aka Saiid képviselte kis hazánkat?! A tizenhét versenyző közül az első kilenc közé jutott, a második forduló után pedig a 6. helyen végzett. Az Open Mic estekről és flashmobról már beszámoltunk, itt és most a versenyről írunk, december 27-én a Mika Tivadari SPB Klubban pedig videóval tarkított élménybeszámolót is tartunk Saiidal.

Ott vesszük fel a ritmust, ahol a múltkor elengedtük. Csütörtökön tehát megérkeztünk, akkorra és péntek estére is szerveztek Open Mic estet, péntekre közös írást és flash mobot is. Szombaton, a verseny napján sem volt 'szabad foglalkozás' az országos bajnokoknak. Délelőtt a teljesen kezdők és haladó slammerek részére, éppen az - előző este ezt önkéntesen vállaló, másnap európai SLAM költő bajnokká váló - spanyol Dani Orviz harmadmagával tartott workshopot, délután pedig olyan témákat feszegettek, mint workshopok szervezése iskolákban, börtönben, illetve hogy van-e szükség európai SLAM szervezetre. Személy szerint én szervezőként adtam volna kimenőt a versenyzőknek, de aki akarta, így is kivonhatta magát a programok alól – így tett többek között Saiid is. A közeli bevásárlóközpontban az emberek közt sétálva gyakorolta szövegeit – mint mesélte, alig néztek rá furcsán, míg itthon legtöbben meghökkennének egy sétáló, verselő férfin. A vacsora előtt még egyszer elmondta szövegeit a hostel szobában, mértem az időt, minden rendben lesz. Fél hét körül együtt indultunk a DE Studióba.

Visszaszámlálás

A helyet talán a budapesti Merlinhez tudnám hasonlítani. Belépve egy hall fogad minket, ahol lehet cigarettázni (!), egy ajtóval beljebb bárpult, néhány ülőhely, majd áthaladva a kör alakú tánctermen bejutunk a színházterembe, ahol kb. 200 fő fér el a felfelé emelkedő lépcsőzetes, párnákkal kényelmesített nézőtéren. A színpad rendezői bal oldalán dj-pult, jobb oldalán a számlálóbiztos asztala laptoppal, papírokkal, hátul nagy vászon. A kivetített fordítást fentről vezérelték, minden versenyzőnek olyan irányította a tempót, aki ismerte a nyelvet és a szöveget. Szóval a hellyel semmi baj nem volt, minden szervezettnek látszott. Mindegyik slammer máshogy vezette le a feszültséget: volt, ki a mikrofon előtt hang nélkül próbált, más fel-alá járkált, volt, ki csöndben ült, a legtöbben a back stage-ben iszogattak.

Meglepetések

Az, hogy késve kezdődött, nem meglepő. Ezt követően azonban sorra kaptuk fel a fejünket a bakikra. Hadd tegyem hozzá, hogy NEM, nem arról van szó, hogy odamentünk és alig vártuk, hogy legyen mit kritizálnunk. De az októberi magyar SLAM Bajnokság után, ahol a Kiégő Izzók személyre szabottan vetített, s mutatta az időt, az Amoeba zenekar minden fellépő után egyből zenélt egy kicsit, a közönség a pontozások előtti visszaszámlálásokkal be volt vonva, a nézők figyelmét folyamatosan fent próbálták tartani a konferansziék... szóval voltak elvárásaink egy európai szintű szervezéssel kapcsolatban. Az estet egy helyi tehetségkutatóból ismert műsorvezető lány és egy – mint utólag kiderült – slam poetry-ben jártas fiú vezette.

Ha előbbi a sminkelés és hajigazítás helyett inkább az est menetét vette volna át, az átkötéseket pedig kigondolta volna, valószínűleg pörgősebben zajlik az esemény. Felteszem, nagy szerepe volt ebben annak, hogy angolul kellett konferálniuk, így nem sikerült improvizálniuk, a fiúnak talán egyszer volt egy vicces átkötése, ezt leszámítva felolvasták azt, amit kinyomtattak nekik - azt is döcögősen, mert sokszor egymásra nézve várták, hogy megszólaljon a másik. A dj nem zenélt a fellépők közti szünetekben, így a vége felé már nekünk volt kínos – főként, mikor nem stimmelt a vetítés a szöveghez, így a közönség nem tudta miről szól, és a felháborodás közepette kiharcolták, hogy a portugál Raquel adja elő még egyszer versét. A konferansziék lefagytak, néztek a szervezőkre, akik nem avatkoztak közbe, pedig valószínűsítem, hogy tudják: a slam mint performansz költészet abban a három percben hat, és nem lehet kétszer ugyanúgy elmondani egy szöveget, pláne nem egyből ismételve. Ez a felháborodás és újramondatás amúgy még egyszer megismétlődött.

A közönséggel nem számoltattak vissza – úgy látszik, az ottaniaknál nem szokás –, az öttagú zsűri táblára írhatta 1-10 pontszámait. A zsűrit lecserélték a szünetben, hogy még reprezentatívabb lehessen a jelenlévők véleménye. A másodpercek múlását nem lehetett nyomon követni, de a három perces határt egy sziréna villogása (hangja nem) jelezte – ezt az ötletet imádtuk Saiid-dal. És, mivel a rendezvény logóján két bokszkesztyűben összecsapó slammer áll egy mikrofon előtt, a bokszmeccsekről ismert módon tudatták a közönséggel az összesített pontszámokat: egy dekoratív, hosszú lábú hölgy mutatta a színpadon végigsétálva a pontokat, amiket fedetlen bőrére rá is írtak filctollal. Ez a sok tényező azonban nem hagyta, hogy elterelje figyelmünket a versenyről, az előadásokról, a slammerek üzenetéről, a SLAMről.

Noha lehetett kérni a szövegek angol fordításának kivetítését, volt, aki nem élt vele (Saiid is angol szöveggel készült). Volt minden: tizenkét éves énnek jó tanácsok osztása, bankautomata általi fogyasztói társadalomkritizálás, önmagunk keresése, halk versek, antidiszkrimináció, szerelmes sorok, gyűlölködő sorok, versek az unokának, háború a szavakkal, némaság és félrefordítás, kiabálás, suttogás, És Saiid a tehetetlen, illetve a tükör mögötti emberről. A hangulat nem visszaadható szavakkal, a videók egy fokkal közelebb visznek az ottani érzéshez.

Összességében azt kell mondanunk, hogy bármi lehet SLAM. A visszafojtott páros rímektől a rímtelen kiabáláson át a komplett show-ig. Összehasonlítva a magyar estéket az ottani bajnokok előadásával, megállapíthatjuk, hogy mi, magyarok továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a nyelvünk adta lehetőségek kiaknázására, aminek helyességéről megerősített az Open Mic-on Saiid Semmire sem képes lap című versét magyarul meghallgató közönség ovációja és Márk versenyen való felkonferálása: „wish everyone could understand Hungarian, because it is the most beautiful language int he World"

Mit gondolsz...
...az Európai Poetry Slam Bajnokság színvonaláról?
Saiid: Maga a bajnokság inkább hasonlított egy kisvárosi, új szervezésű kezdő próbálkozásra, mint egy európai bajnokokat megmérettető versenyre. A kivetítőn többször lefagyott a fordított szöveg, nagyon kellemetlen volt, a műsorvezetők talán a legrosszabbak voltak, akiket valaha láttam, sok és hosszú üresjárat volt, a verseken kívül igazából alig lehet pozitívumot mondani az estről. Azon kívül viszont minden profi volt: az utaztatás, a szállás is, a programok napközben, stb.

...a többiek előadásáról?
Saiid: Tizenheten versenyeztünk, és kb. háromra emlékszem, akik nem voltak nagyon jók, a többiek mind elég jól teljesítettek szerintem, és legalább heten pedig brutálisan jól, bajnokokhoz méltóan. Erős mezőny volt, Dani Orez, a spanyol első helyezett nem véletlen vitte a pálmát, nagyon komoly, erős, kritikus szöveget mondott, kellően megspékelve (fekete) humorral, az egészet egyetlen koncepcióra felépítve, és azt a három percen keresztül tökéletesen végig is vitte.

Hibátlan előadással, hangköltészetet és színészkedést is beleépítve, tehát lényegében minden benne volt mindkét előadásban, ami slam, anélkül, hogy bármelyik szempont is károsodott volna a többi hatására. Zseniális volt tényleg. Szöges ellentétben volt evvel például a holland lány, Kira Wuck, aki a saját kötetéből olvasott fel 3-3 rövidebb rím nélküli irományt, elcsukló hangon, zavarodottan, remegve. Az itteni közönség/zsűri már jobban hozzászokott a slamhez, Kira szövegei olyan fantasztikusan szóltak a fájdalomról (szintén néha keserű humort beleépítve), hogy az Ő pontszámai is nagyon magasak voltak, és a közönség is ujjongott. Volt, akinek jó ötlete volt nem annyira jól előadva, de a legtöbben tényleg nagyon ügyesek, és ötletesek voltak. Érdekes volt, hogy az első kört gondoltam erősebbnek szinte mindenkinél, a dobogósokat kivéve, akiknél egyenlőnek véltem mindkét hárompercest.

...saját teljesítményedről?
Saiid: Rettenetesen izgultam az első kör előtt, még soha így nem voltam összezavarodva színpad előtt, hiszen először léptem mikrofonhoz angol nyelven, új szöveget kellett mondanom, fejből és hozzá végig színészkedve is, ráadásul ugye magyar bajnokként egy országot kellett képviselnem egy európai szintű megmérettetésen, úgyhogy tényleg be voltam csokizva, nincs mit rajta szépíteni. Kisebb magyar csapat megjelent, és biztattak, sok sikert kívánva, ez meglepően sokat segített a kezdés előtt, a reakciók pedig menet közben. Azt a tanácsot kaptam, hogy semmi se érdekeljen, csak hogy átadjam azt, amit át akartam adni, amikor megírtam a szöveget - ez nyugtatott meg, és ehhez tartottam magam. Tizenhét indulóból az élmezőnybe jutni elsőre számomra hatalmas siker, nem áltattam magam dobogóval, sejtettem, hogy rendkívül erős mezőny lesz. Utána több slammer, hallgató és zsűritag és az egyik műsorvezető is odajött, hogy nagyon erősek voltak a szövegek és köszönik, nem gondolták volna rólam- gondolom evvel a saját prekoncepciójukat leplezték le, lévén, hogy kilógtam a sorból megint bő nadrággal, meg baseballsapkával.

...az első három helyezettről?
Saiid: A spanyol emberünk messze jobb volt vitathatatlanul a többieknél, ezt az is mutatja, hogy a közönség díját is ő vitte el. A belga srác lett második, ezen nem is csodálkoztam, nem tudtam elképzelni, hogy hazai pályán ne lenne legalább dobogós - hozzáteszem, hogy a második szövege tetszett, ötletes volt, de én nem vagyok oda a francia nyelv slam stílusához, ami 90 százalékban olyan, hogy vagy kiabálást és suttogás váltakoztatva hadarnak, vagy csak simán hadarnak, minél gyorsabban. Az angol lány (aki valójában szingapúri volt, csak átköltözött és szépen megnyerte az angol versenyt) hozta a tökéletes papírformát, tipikus lányos slam volt, a tipikus humorral, nagyon jó ritmussal, kellő önkritikával, de nem új ötlettel. Sokkal inkább a holland lánynak adtam volna a második, vagy a harmadik helyet.

...az európai SLAM helyzetéről?
Saiid: A slam egy pillanatnyi dolog, az akkori három percben születik, vagy nem születik meg a csoda, az aktuális bajnokok nem feltétlen a "legjobbak" az országukból, de még így is nagyon erős volt, jól szórakoztam, és lekötött szinte mindenkinek az előadása, és volt pár rendkívül zseniális előadó, akiknek a stílusa összehasonlíthatatlan az Amerikából megszokott - legalábbis videómegosztóra felpakolt - slammerekéhez képest. Igen, színesebbnek, változatosabbnak láttam ezt a versenyt, mint amilyen az amcsi stílus általában. Irány nincs szerintem, folyik a sziklák közt, mint a víz, utat találva mindig magának. A három percen kívül nincs igazi kötöttség, nincs igazi szabály, nincs tuti recept és igazából jó és rossz sem, a slam mindig a szó erejét fogja ünnepelni, és a bátorságot, hogy kiáll valaki a szavaival a színpadra.

Szerző: Mavrák Kata Hugee