BÁCSI Róbert László: Szabad élet (sorozat)
Az ablakok a szemei, a kapu a szája: Quechula vízből előbukkant kőtemploma szemből éppen úgy néz ki, mint Isten arca.
A templomot 1564-ben építették a mexikói spanyol hódítók. Hatvan méter hosszú, tizenöt méter széles, a harangtornya pedig húsz méterrel emelkedik a felszín fölé. Annak idején azért emelték, mert úgy gondolták, hogy a helyen sokan megtelepednek majd. Ez azonban nem így történt. Valószínűleg még saját papja sem volt soha, csak Tecpatánból látogattak oda néha a páterek. Végül teljesen elhagyottá vált, amikor a térséget 1773 és 1776 között kipusztította a pestis. Az 1966-ban épített duzzasztó vize eltakarta a régi épületet. Amikor azonban elérkezett a Nagy Szárazság, a templom újra a felszínre emelkedett. Motorcsónakkal lehetett körüljárni.
A magyar család tagjai olmékokat, majákat és aztékokat láttak. Hernán Cortés spanyol területhódító és kalandor hajói 1519. április 22-én vetettek horgonyt valahol Veracruznál. Kezdetben a spanyolokat isteneknek gondolták az aztékok: kardot, lovat és vaspáncélt addig soha nem láttak. Cortést az azték istennek, Ketzalkóatlnak, a Tollas Kígyónak vélték: a korabeli krónikák 1519-re jósolták visszajövetelét. Cortés élt is a lehetőséggel, használta az aztékok hiszékenységét: rengeteg aranyat és ezüstöt követelt tőlük. Miután az indiánok kezdték kiismerni a spanyolok valódi szándékát, fellázadtak ellenük. Bár 1520. június 30-án az aztékok tönkreverték a spanyolokat az úgynevezett Szomorú Éjszakán, 1521-ben sikerült legyőzniük az aztékokat, és elfoglalták fővárosukat, Tenocstitlant. Ezután a mai Mexikó Új-Spanyolország néven háromszáz évre spanyol gyarmattá vált. Új-Spanyolország területét hatalmas birtokokra osztották, amelyek mintegy ötszáz spanyol földesúr kezébe kerültek. Az elfoglalt területek megmaradt indiánjait áttérítették katolikus hitre és európai módon nevelték őket. A magyarok látták az acélpenge suhintását, látták azt a dinamikus és vérvörös Z betűt a falon.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a Margó Irodalmi Fesztivállal és a Könyves Magazinnal KÉPALÁ címmel nyílt irodalmi pályázatot hirdetett a 38. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódóan. A pályázat szakmai partnere a Petőfi Irodalmi Múzeum volt. A beérkezett pályaműveket itt lehet olvasni.
https://konyvesmagazin.hu/nagy/kepala_palyazat.html
Tíz felkért szerző rövid prózát írt az exponáláskor lezárt történetekből: Falcsik Mari, Kollár Árpád, Lackfi János, László Noémi, Sajó László, Solymosi Bálint, Szilasi László, Terék Anna, Vörös István, Zalán Tibor.
Quechula: ebben a faluban született meg a magyarok Zen nevű kisfia. A szeme elé táruló első látvány maga volt a templom. Az apja és az anyja tudták, hogy ő is látja benne Isten arcát: fejjel lefelé, de látja. Szülei megfogadták, hogy hazájukba visszatérve olyan helyet keresnek majd maguknak, amelyik hozzámérhető ehhez, felidézi ezt.
Balaton-felvidék, Bács-hegy, Mária Magdaléna-kápolna, ez lett az a hely. A szőlők úgy veszik körül a 18. századi épületet, akár a víz, az épített struktúra itt is Istenre emlékeztet. Vettek a környékben egy házat. A vizet nem vezették be, fával fűtenek, az elektromos áramot napelemek termelik. Várták az aztékok, maják és olmékok eljövetelét, várták, hogy újra eljöjjön Hernán Cortés de Monroy y Pizarro. Évekig várták, nem jöttek.
A Bács-hegyi templom falán álló emléktáblán viszont a következő szöveg állt:
„Ebben az épületben ápolták a dominikánus atyák másfél évig a képtalantóti csatában, 1706. november 7-én, a kuruc győzelem kivívása közben >fején három sebbe esett< Béri Balogh Ádámot, II. Rákóczi Ferenc hős brigadérosát”.
Béri Balogh Ádámot 1711-ben kivégezték azok a mocskos labancok. De Bartolomé de las Casas, Chiapa püspöke, az indiánok védője a dominikánus rendhez tartozott – talán ez lehetett a magyarok vigasza.
Hernando Cortés V. Károly császárhoz írott leveleit olvasták, Tóth Gyula Balogh Ádám kuruc brigadéros című 1958-as regényét, és de las Casas Rövid beszámolóját az indiák elpusztításáról. Lassan tél lett a Balaton mellett, aztán tavasz, majd újra nyár. Isten szemei nézték a változást.
Az ősz volt a legnehezebb. A magyarok már nem tudtak elmenni a tengerre, sziklát sem mászathattak a gazdag és puhány nyugati emberekkel, csak a jógaoktatás maradt és az utcai zenélés. Elfogytak a gyümölcsök, az aszalványokra még nem járhattak rá, húst pedig egyáltalán nem fogyasztottak. A kenyerüket megsütötték maguk, vettek rá a szomszédoktól sajtot és mézet. Az asszony néha főzött a bográcsban. Nagyon szerették a krumplipaprikást és az öreglebbencset.
Lassan lehűlt a levegő. Fűteni azonban nem lehetett, mert elfogyott volna a tűzifa tavaszra. Vastag ruhákban jártak, nagyon sok rétegben, fáztak, és várták a decembert, amikor végre bedurranthatnak majd.
A kisgyermeket a konyhában, egy bonyhádi lavórban fürdette az anyja. A kislánynak volt egy kádja odakint, kerti locsolóból készült tartállyal és zuhannyal, nagyon szerette, kijárt, amíg csak meg nem fagyott a kádban a víz. A felnőttek egy kondérban fürödtek, néha ugyanabban a vízben, akár egyszerre mindketten. Jó megoldás volt ez nekik, hiszen fürdőszobát nem építettek.
A férfi néha kijárt a kis tavukra. Meztelenre vetkőzött, úgy gyalogolt be, egészen a közepéig. Vizsgálta a víz felszínét, a túloldalon a nádat, a bokrokat, a fákat, azokon túl a láthatatlan mezőt, a tanúhegyeket. És amikor már a köldöke fölé ért a víz, belevetette magát. Sokáig úszott a víz alatt. Amikor kiemelkedett, már a túloldalon járt, onnan nézett vissza a másik tanúhegyekre, a mezőre, a fákra, a bokrokra, a nádra, és előtte az ő kicsike házukra. Visszaúszott, újra kiemelkedett. Úgy érezte, minden rendben van. Eszébe jutott a quechulai templom, és Dr. T. J. Eckleburg, queens-i szemorvos megkopott plakátja A nagy Gatsbyben. Megtörölközött, visszafutott a házba, ahol akkor már nagyon várták a szerettei.
A 38. Magyar Sajtófotó Kiállítás 2020. november 15-ig látogatható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
