Szinte nincs színházi évad, hogy valamelyik darabját ne tűznék műsorra. A Pál utcai fiúk kultikus státuszán alig fogott az idő, a kétezredik év utáni általános iskolás generációnak éppúgy szellemi alaptápláléka, mint a 20. században egymást váltó mindenféle rendszerek gyermekeinek. Hírneve külhonban ugyan nem vetekedhet Puskás Öcsiével, de a színházjáró közönség előtt ő számít a legismertebb magyar írónak. Molnár Ferenc ma ünnepelné 133. születésnapját.
Neumann Ferenc néven született Budapesten, 1878. január 12-én német eredetű nagypolgári családban. A joghallgatást hamar hírlapírói tevékenységre cserélte, többek között a Budapesti Napló munkatársa lett (itt ismerkedett meg Ady Endrével, viszonyuk elsősorban Vészi Margit miatt mérgesült el). 1901-től a Vígszínház fordítója, főleg könnyed francia bohózatokra specializálódott: a sziporkázó dialógus-építés fortélyaiból sokat leshetett el ekkortájt. Ebben az évben jelent meg Az éhes város című kisregénye, 1902-ben pedig első színdarabja, A doktor úr. Már az antré sem nevezhető bukásnak, az igazi áttörést azonban az 1907-ben bemutatott Az ördög hozta el. Molnár innentől termékeny és körberajongott ellátója a magyar, később a német nyelvterületek pódiumainak, már a neve szavatolta a frenetikus sikert. 1909-ben született meg egyik legismertebb darabja, a Liliom (ironikus módon először komoly közönségkudarc), később A testőr, A hattyú, az Üvegcipő, vagy a Játék a kastélyban, amely máig olyan népszerű, hogy sorok írója eddig négy különböző színpadi verzióját látta, és hallott még jó párról, melynek sajnos nem lehetett szem- és fültanúja. Az Egy, kettő, három című egyfelvonásos mű mozgóképes adaptálója maga Billy Wilder volt (Van, aki forrón szereti, Gyilkos vagyok), Fritz Lang (Metropolis, M- Egy város keresi a gyilkost)pedig a Liliomot ültette celluloidra.
1907-ben jelent meg a Pál utcai fiúk. Hatását, jelentőségét szükségtelen ragozni: a milliónyi eladott, utóbb rongyosra olvasott példányszámon kívül megemlíthető a magyar-amerikai koprodukcióban, zömmel amerikai gyerekszínészekkel forgatott Fábri Zoltán-film 1969-ből. 2003 –ban olasz-magyar kézfogó eredményeként rendhagyó, az eredeti cselekményt több tekintetben megváltoztató filmadaptáció készült belőle, amely kisebb vihart kavart ismert irodalmi körökben: leginkább talán az az újítás csapta ki a biztosítékot, hogy valamelyik kreatív elme Nemecsek anyjának beiktatott egy szeretőt.
Visszatérve az életrajzra: Molnár 1906-ban nősült először, főszerkesztője, Vészi József lányát vette el, Margittól azonban hamar elvált, és ezután – sok más kaland mellett - három ismert színésznő váltotta egymást élete következő harmincvalahány évében (Varsányi Irén, Fedák Sári, Darvas Lili - utolsó asszonya titkára és ápolója, az állítólag csúnyán kihasznált és végül öngyilkosságot elkövető Bartha Vanda volt).
Az első világháború alatt haditudósítóként tevékenykedett, Egy haditudósító emlékei címmel számolt be harctéri tapasztalatairól. A húszas évektől egyre gyakrabban tartózkodott külföldön, a Fehér Házban az Egyesült Államok elnöke is fogadta. 1939-ben a fasizálódó légkör először Svájcba, majd az Egyesült Államokba hajszolta: forgatókönyvíróként és dramaturgként dolgozott a filmiparban, mellette papírra vetette emlékiratait. 1950-ben jelent meg Útitárs a száműzetésben című önéletrajzi műve. Utolsó évei depresszióssá és mogorvává tették az egykori bohém sármőrt, végül 1952. április 2-án halt meg New Yorkban.
Megítélése máig vegyes. Nevezték a magyar dráma megrontójának és megváltójának, a szélsőjobb urbánus-zsidó identitása miatt támadta, a baloldal polgári mivolta felett tört pálcát. Az ún. magas irodalom több képviselője – beleértve a kozmopolitának tartott Nyugat prominens képviselőit, nemcsak a konzervatívokat - jó iparosnak, a közönség ügyesen hajbókoló kiszolgálójának tekintette, akinél „fecseg a felszín, hallgat a mély”. A „közönségkedvenc” nálunk valamiért rosszul csengő stigmája máig útját állja Molnár valódi értékelésének, s amúgy is meglepően kevés a legsikeresebb színpadi szerzőnket feldolgozó szakirodalom. Előkotorhatjuk Hegedüs Géza monográfiáját, vagy Molnár egyik unokájának, Sárközi Mátyás írónak két kötetét Színház az egész világ, illetve Liliom öt asszonya címmel (a másik híres unoka az örökbecsű Szomszédokkal összeforrott Horváth Ádám rendező), de alig lelünk ennél többet. A páratlan kapacitású színházi virtuóz a magyar irodalomtörténet nagy elintézetlen ügye.
