A legutóbbi Valhalla-posztra érkező, elképesztő kommentcunamiból kiderült: a Könyvesblog olvasói szeretik a sci-fit, főleg ha az a Galaktikában leközölt, régi klasszikus. Mivel a szépemlékű Kozmosz-könyvsorozat Wostry kolléga játszótere, én inkább azt mutatnám meg néhány bejegyzésben, amit a 80-as évek végén, 7-8 éves fejjel legjobban szerettem édesapám könyvespolcnyi Metagalaktika- és Galaktika-gyűjteményében: Buscema Conanját, a kristálydínókkal, mutánsokkal és csápos szörnyekkel hadakozó, bátor űrkalandorokat, Asimov csillagok közé vágyó, szőke suhancát... És persze a kétszemélyes Enterprise-legénység, Höpölin és Hupcihér kalandjait.
A két amorf kozmonauta az ekkor még Szabó László Róbert néven rajzoló Marabu teremtményei. Bár a hórihorgas Hörpölin és a köpcös Hupcihér elsőre a Stan és Pan párost juttatják eszünkbe, sokkal inkább a kartondobozban időutazó, Spiff kapitányként idegen bolygókat felfedező, morcos űrlények elől menekülő Kázmér és Huba rokonai ők, vegyítve egy kicsi, savanyú, de kifejezetten magyaros Star Trek-szerű sci-fi mikrouniverzummal. Másfelől viszont Marabu régi karakterei a népszerű dodók előfutárai: a Kretén és a Népszabadság ünnepelt karikaturistája már ezekben a korai, 1987-es képregényeiben is előszeretettel reagált az olyan hazai kulturális jelenségekre, mint a fantasy térnyerése a sci-fi rovására vagy a másolt videókazettákon beáramló akciófilm-dömping. Ugyanakkor bizonyos képsorokban társadalmilag is hiperérzékeny: mélyen elítéli a xenofóbiát és a környezetszennyezést.
A fenti nyitóepizód, a Hörpölin és Hupcihér meg a védtelen hölgy a 1987/7-es Galaktikában jelent meg (ez volt a 82. szám). Rendhagyó módon 5 oldalon terpeszkedett, a szerző csak a következő résztől minimalizálta kétoldalasra a terjedelmet (kivétel még a legutolsó, Fehér karácsony című ünnepi sztori, ami három oldalt kapott a '87/12-es számban). A "pilot epizódból" szinte süt a 80-as évek végén elszabadult fantasy-őrület és a PECSA szerepjáték klubjának királylánymegmentős-dándzsönös-szörnyvadászos feelingje: Hörpölin és Hupcihér, akik mindketten a Zöld zeller nevű űr-lélekvesztő kapitányának vallják magukat, segélyhívást kapnak egy szőke bigétől, akit egy gigantobunkhopus nevű szörny terrorizál a labirintusnak is beillő palotájában. A képregény már ekkor tele van a későbbi részekre is jellemző tipikus jelenetekkel. Hőseink, akik a Star Trek-szériák kötelező, passzos egyenruháját hordják kis H betűvel a Csillagflotta-kitűző helyén, ha épp nem alszanak a parancsnoki székeikben ülve, akkor egymást inzultálják illetve ütlegelik amiatt, hogy kié legyen a dögös nő/a legújabb tudományos ketyere/az első szóváltás joga egy ismeretlen fajjal.
A 83. Galaktikában megjelent Vészriadó című epizódot a szerző engedélyével az LFG (leánykori nevén: rpg.hu) másodközölhette, így azok is ismerhetik, akiknek anno kimaradt a Galaktika-korszak. A sztori egyetlen nagy gegsorozatra van kihegyezve: a dagi Hupcihér szokás szerint elaludt a szolgálatban, így Hörpölinnek egyedül kell megakadályoznia, hogy összecsókolózzanak egy kisbolygóval. Az alapvicc remek stílusparódia, hiszen rengeteg filmben és tévésorozatban láthattuk már, ahogy az űrhajót igazából egyetlen multifunkcionális kapcsolóval vagy karral irányítják, a többi villogó gomb pedig csak díszlet. Itt pont ez a kar ragad be, Hörpölin szórakoztató balfaszkodása mellé pedig, amolyan bónuszként kiderül egy-két infó a páros valódi munkájáról is, például hogy kőzetmintákat kell gyűjteniük a galaxis különböző planétáiról.
A 84. Galaktikában leközölt Kommandóakció című epizód nem igazán sci-fi, inkább kikacsintás Stallone Rambo 2-je, Schwarzenegger Kommandója és Chuck Norris Delta Force kommandója felé (1987-et írunk, virágkorát éli az összekötött videókon másolt akciófilm zsáner!). A peches páros, Hörpölin és Hupcihér saját magukat meghazudtolóan profik: kétbalkezes űrhajósból símaszkos kommandósokká vedlenek át, akik halálosan pontos lövésekkel iktatják ki a kamerákat, és mindenkit legázolnak, hogy időben elérjék a nevenincs űrbázis katonai vámraktárának közepét. (Humor persze itt is van: rosszul tartják az akciófilmekből kihagyhatatlan bazookát, és amikor egyszerűen csak meg kellene fordítani a "kályhacsövet", inkább beállnak háttal a célpontnak.)
A 85. szám Harmadik típusú találkozás című kétoldalasa már ízig vérig sci-fi, a Star Trekből jól ismert, bolygóközi úttörős (értsd: ahol tudnak, segítenek) stílusban. Hörpölin és Hupcihér a Burgónium bolygón próbál szót érteni a helyi lakossággal, természetesen kevés sikerrel. Itt gondolkodik el először az olvasó: vajon milyen kataklizma érhette az emberiséget, amiért Hörpölinre és Hupcihérre voltak kénytelenek osztani az intergalaktikus nagykövet szerepét?
A '87/11-es Galaktikában olvasható Térkonstruktőr pont amiatt lett személyes kedvencem, mert ez emlékeztet a legjobban a Kázmér és Huba képregényekben masszívan jelen lévő, "kartondobozból időgépet/klónozó masinát/kicsinyítő szerkezetet!"-típusú sci-fire. Hörpölinnek és Hupcihérnek ezúttal egy szigorúan titkos találmányt, a bedobozolt térkonstruktőrt kellene elszállítania a Zöld zellerrel, de természetesen kibontják és megpiszkálják a ketyerét. Marabu látványosan idézi meg a Bill Watterson-humort: Hörpölin először összezsugorítja, aztán felfújja, majd cseppfolyósítja és klónozza szegény Hupcihért, a hasonló témájú Kázmér-egysorosok legszebb hagyományait követve.
Sajnos az utolsó, karácsonyi epizódhoz már nem volt szerencsém, de ez a képregény így is igazi popkulturális klasszikus, jár neki egy A osztályzat.
