Fotó: Burger Barna
A 84 éves Kertész Imre magas állami kitüntetést kap augusztus 20-án. A hírrel párhuzamosan jelent meg a friss Heti Válaszban Schmidt Mária cikke a Nobel-díjas magyar íróról, aki "...a két diktatúráról vallott nézetei miatt esélye sem lehetett arra, hogy a ballibek által uralt kánonban, a sztárolt írók, értelmiségiek körébe felvételt nyerhessen.". Érdemes a témában elolvasni Miklósi Gábor és Vári György cikkeit. A díjat különböző források szerint elfogadja Kertész Imre, aki minden vitán felül megérdemel minden díjat. Csak a politikai helyzet fura körülötte. Összeszedtük az író néhány nyilatkozatát az elmúlt évekből.
Kertész Imre, aki akkor már tíz éve Berlinben élt, 2012-ben a Le Monde francia napilapnak nyilatkozva Marcel Duchamp francia festő egy mondatával kívánta illusztrálni a magyar viszonyokat:
“Nincs megoldás, mert nincsen probléma”. Kertész akkor úgy vélte: nincs semmi új Magyarországon, ugyanaz történik, mint Kádár idejében. A népet úgy megbabonázta Orbán, mint a hamelni patkányfogó.
Az interjúban az akkori viszonyokat elemezve Kertész kifejtette, hogy Magyarországon sosem volt természetes úton kifejlődő, érett demokrácia, hiszen azt már a tizenhatodik században megakadályozta az oszmán birodalom, ez volt az első pillanat, amikor hátrányba került az ország, és ezt a hátrányt a magyarok sosem dolgozták le. Így a történelmi szempontból értelmezett demokrácia eszméjének akár csak meglétéről is gyakorlatilag nincs értelme beszélni.
Az interjúban a Nobel-díjának hazai fogadtatásáról is kérdezték: Kertész felemlegette, hogy sokan támadták azzal, hogy túl sötét képet fest az országról, hogy nem ünnepli a magyarságát, sőt még azt is megkérdőjelezték, hogy igazi magyar írónak számít-e. De nem kíván küzdeni már ez ellen.
“Nyolcvankét éves vagyok és beteg. Nem fogok tollat ragadni, nem hiszem, hogy bármin változtatna.”
2012-ben a Berlini Művészeti Akadémián a Kertész-életmű mintegy 35 ezer oldalnyi anyagából állítottak össze archívumot. Ennek alkalmából Kertész Imre a Der Spiegelnek azt mondta: nagy öröm és nagy megkönnyebbülés számára, hogy elkészült az archívum, hiszen "jó kezekbe került" az életműve. Arra a kérdésre, hogy miért Németországban helyezte el iratanyagát, elmondta:
"Úgy érzem, itt jobban megértenek, mint a hazámban, Magyarországon. Ott a legnagyobb jóakarattal sem lehetne úgy megőrizni az anyagot, mint Berlinben, ahol évek óta élek".
Megjegyezte, a sors útjai kifürkészhetetlenek, túlélte Auschwitzot, most pedig Németországban "mentik meg" munkásságát. Azzal kapcsolatban, hogy Parkinson-kór betegsége mellett tud-e még írni, elmondta: a betegség megnehezíti az írást, de nem ez a probléma. "Nem szeretnék már írni. Az életmű, amely oly szorosan kötődik a holokauszthoz, számomra lezárult. Ha sikerült, ha nem" - mondta Kertész Imre.
Az egyik legnagyobb visszhangot a Die Zeit című német lapnak adott tavalyi interjúja keltette, melyben "holokausztbohócnak" nevezte magát.
Németországban akkor jelent meg regénytöredékekből és a 2001-2009-es időszakban keletkezett naplóbejegyzéseiből összeálló Letzte Einkehr című kötete, melyből egyebek között az derül ki, hogy a Kertész által irodalmi főnyereménynek nevezett Nobel-díj valójában megsemmisítő hatást gyakorolt rá. Mindennel együtt "csodálatos életem volt. Auschwitzi fogoly voltam, aztán megkaptam a legmagasabb német polgári kitüntetéseket, ami mulatságos és megmagyarázhatatlan. De lehetek nagyon egyenes és őszinte? Elég volt. Mindent megkaptam, amit akartam. Azt hiszem, írni sem akarok már" - mondta az interjúban Kertész Imre.
Azzal kapcsolatban, hogy Berlinből Budapestre költözött, elmondta: rosszul érzi magát hazájában.
"Parkinsonom van, különben soha nem jöttem volna vissza"
- tette hozzá.
Az interjú készítője szerint a magyar író az utóbbi két évtizedben a német emlékezetkultúra hőse, keresett ünnepi szónok és ünnepelt Auschwitz-túlélő volt, most viszont az egész világ megtudhatja a naplójából, hogy végig "holokauszt-bohócnak" érezte magát. Arra a kérdésre, hogy nem vált-e "egy kicsit holokauszt-iparrá" az emlékezet kultúrája Németországban, azt válaszolta: "nem egy kicsit, hanem teljesen".
Arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy az egykori birodalmi főváros a vágyai városa, azt mondta: "sokkal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarokkal együtt élni. Magyarországon éltem meg a náci időket, itt viseltem a sárga csillagot, itt voltam a gettóban, itt fogtak el a magyar csendőrök" - mondta Kertész Imre.
A Haldimann-levelek
Kertész 1977 és 2000 között levelezett egy bizonyos Eva Haldimann nevű, magyar származású svájci irodalmár hölggyel, aki már nagyon korán az egyik rajongója és értő kritikusa volt és aki tulajdonképpen bevezette őt a német nyelvű recepcióba, illetve közvetve előidézője volt annak, hogy végül a Nobel-díjat is megkaphassa. Ezekben a levelekben, túl azon, hogy épp milyen munkán dolgozik, illetve hogyan alakul az írói pályája, rengeteg szó esik a magyarországi politikai helyzetről, közéleti szituációkról, amelyek a kilencvenes években estek meg. A levelekből pedig az derül ki, hogy szerzőjük érzékenyen élte meg a jobboldali politika térnyerését, illetve a gyakran szélsőséges nézeteket, amelyeknek olykor ő maga is elszenvedőjévé vált.
