Ezeket a könyveket jelölték idén a Margó-díjra (2.rész)

.konyvesblog. | 2019. szeptember 10. |

lead_margo_dij_2015_2018_2000x1200pix.jpg

Az október 10-én kezdődő Margó Irodalmi Fesztiválon kiderül majd, hogy Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás és Mécs Anna után ki nyeri idén a Margó Irodalmi Díjat, amit már ötödik alkalommal ítélnek oda a legjobb első prózakötetnek. 2019-ben összesen 34 könyvet jelöltek a díjra. Tegnap már közzétettünk tíz jelöltet, most pedig folytatjuk a longlistesek rövid bemutatását. 

Drasko Olivia: Beteg szerelem – Gyilkos az erdőben 

Drasko Olivia: Beteg szerelem – Gyilkos az erdőben

Publio Kiadó, 2019, 124 oldal, 2490 HUF

 

Drasko Olivia thrillerében a nők egyik legdurvább rémálma elevenedik meg: beleszeretni valakibe, akiről kiderül, hogy beteg és veszélyes. Elizabeth-re egy wellness központban talál rá a szerelem, ahova azért utazik, hogy kipihenhesse magát. David először egész jó partinak tűnik, de aztán amikor egyik este kocsikázni mennek a közeli erdő felé, bizarr vallomást tesz, majd erőszakoskodni kezd a lánnyal. Elizabeth fokozatosan döbben rá, hogy egy teljesen őrült férfi karmai közé került, aki nagy eséllyel még sorozatgyilkos is.

Dienes Lilla: Egyetlen év 

Dienes Lilla: Egyetlen év

Noran Libro Kiadó, 2019, 248 oldal, 2900 HUF

 

A századforduló Budapestjén és Párizsában játszódik Dienes Lilla regénye, amely négy nő egymásba fonódó történetét meséli el. 1883-ban, karácsony este indul a könyv, itt ismerkedünk meg a Wohl-lányokkal, Ellával és Margittal, akiket pár év múlva már fiatal asszonyként látunk viszont. Bonyodalmas történetük révén az író bemutatja a nők társadalmi helyzetét a 20. század elején, és azt is, milyen lehetőségeik voltak a korban, ha meg szerették volna valósítani az álmaikat. Az Egyetlen év mindeközben arról is szól, hogy van-e jogunk beleszólni egy másik ember életébe, ha azt hisszük, így megóvhatjuk a bajtól.

Pálfalusi Zsolt: A világ legszebb kutyatemetője 

Pálfalusi Zsolt: A világ legszebb kutyatemetője

Hitel, 2018, 355 oldal, 3100 HUF

 

Öt hatalmas kötet, öt „őrült nagy síremlék”. Pálfalusi Zsolt első regényének főhőse előtt ott hever a kész doktori disszertációja, a Felelőtlen fenomén, a lába viszont szüntelenül remeg, mert bár úgy érzi, alkotott valamit, amivel végleg beírta magát az emberiség történetébe, azzal is tisztában van, hogy ettől még nagy eséllyel névtelen marad mindörökre. A világ legszebb kutyatemetője révén ennek a filozófusnak a gondolkodásmódjába nyerhetünk bepillantást, és közben az is kiderül, hogyan lesz egy disszertációból regény.

Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

Pesti Kalligram, 2018, 230 oldal, 3500 HUF

 

„A Gesztenyefa Presszó előtt úgy születik főtér a falunak, hogy igazából hivatalosan nem is létezik” – írja Mesterházy Balázs, akinek debütáló novelláskötetében is szinte észrevétlenül fonódnak egymásba sorsok, a nagyvilág számára névtelen és arctalan egzisztenciák – egykori gimnazisták, tanárok, szarvasgombavadászok, helyi figurák, „megszokott lokálmatadorok”. Minden város megérdemli, hogy legyen saját könyve, Mesterházy Balázs pedig tizenöt történetben mesél a löszös dombok közé szorított Gyönkről, amelynek felülről bizonyára olyan az alakja, mint egy idegsejtnek, és amelyen elfér a kollégium és a kocsma is, „faluszövet (…) a csókok, a tömények és a történetek bonyolult hálózata”.

Kele Fodor Ákos: A szív vége

Kele Fodor Ákos: A szív vége

Tea Kiadó, 2018, 266 oldal, 5900 HUF

 

„Mert ha mese nem lenne, nem lenne se pletyka, se hír, amit elbeszélhetnénk” – állítja A szív vége mesélője, aki jól tudja, hogy a meséket eredetileg nem feltétlenül a gyerekek szórakoztatására mondogatták. A felnőttekhez szóltak, akik életük bonyolult, fájdalmas, vagy akár örömteli eseményeire ismerhettek bennük. Nincs ez másként a cigánymeséknél, melyeket közel négy éve tanulmányoz Kele Fodor Ákos, és amelyek szerinte egyfajta zárványként élnek az etnográfiai gyűjteményekben. Az általa összegyűjtött és újramesélt történetekben bosszúálló királyok, szerelmes cigánylegények vagy éppen ijesztő erdődémonok alakjai sejlenek fel, és teremtenek egy magával ragadó, mágikus világot.

Kompolthy Zsigmond: Pannon pestis

Kompolthy Zsigmond: Pannon pestis

Pesti Kalligram, 2019, 202 oldal, 3500 HUF

 

Kompolthy Zsigmond szatírájában Budapest nyomokban emlékeztet magára, különösen a benne élők, akik között rejtélyes kór szedi áldozatát. Nincs tekintettel sem társadalmi pozícióra, vagyonra, életkorra: a fertőzöttekre a legkülönbözőbb élethelyzetekben köszönt rá a vég, melyet heves gesztikulálás és dobbantás kísér, hogy aztán a delikvens füléből vér fröcsögjön és villámgyorsan elhalálozzon. A járvány persze az autokefál pannon összkeresztyén-demokratikus állam vezetését is lépéskényszerbe hozza (aztán másba is, de ez már spoiler), a csúcsra pedig a város közepén kerül sor, melyhez a hátteret – mint már annyiszor, úgy most is – a Duna adja.

Fehérváry Andrea: In-dia-dal

Fehérváry Andrea: In-dia-dal

Álomgyár Kiadó, 2018, 308 oldal, 3137 HUF

 

Mindenkinek az életében eljöhet a pillanat, amikor fogódzókat keres, valami többet vagy mást, olyasmit, ami átlendíti a szürke hétköznapokon. És vannak olyanok, akik nem is keresik, egyszer csak megtörténik velük a váratlan, amitől az életük 180 fokos fordulatot vesz. Így járt Fehérváry Andrea hőse is, a negyvenes, elvált Flóra, akivel egyszer csak tudatják, hogy megtalálták az indiai sorslevelét (az úgynevezett Pálmalevelet), amely egyszerre mesél a múltról és a jövőről. A levél hatására Flóra úgy dönt, Indiába utazik, ezzel pedig nemcsak az addigi megszokott mindennapokból lép ki és merül alá az indiai csodában, de spirituálisan is egy teljesen új utat jelöl ki magának.

Maggie Rohm: Felhőfoszlató

Maggie Rohm: Felhőfoszlató

Publio Kiadó, 2018, 115 oldal, 2490 HUF

 

A Leslie nevű katona társaival a falut védi az ártól; munka közben ismerkedik meg a biciklis lánnyal, akivel mintha az első pillanattól kezdve egy láthatatlan, erős kötelék fűzné össze. Történetükbe szinte kódolva van a happy end, viszont egy szerencsétlen baleset teljesen átírja mindazt, amit addig a majdani közös életükről gondoltak. Szintén az újratervezést kénytelen választani a vitorlás Nicolas, aki egy jamaicai éjszaka tesz ígéretet arra: bárhogy is alakul a sorsa, nem hagyja el magát, éli tovább az életet. Úgy tervezi, hogy körbevitorlázza a Földet, ám a váratlannal újra és újra számolnia kell.

Pataki Kitti: A körforgás

Pataki Kitti egyperces novellái egzisztencialista kérdések egész sorát feszegetik, felvillantva ezzel egy földi lét titokzatos állomásait. Mindezek nem azért titokzatosak, mert rejtélyekkel vannak kibélelve, sokkal inkább arról van szó, hogy minden emberi létezés kérdések egész sorát veti fel a létezőben, ezek megválaszolása pedig elkísér minket az eszméléstől egészen a sírig.

 

 

Balla Kriszta: Fénymag

balla.jpg

Balla Kriszta egy utazásra hívja olvasóit, amely során azokat a tapasztalatait osztja meg velük, amelyeket harmincöt földi éve alatt szerzett. Fénymag című kötetében a minket körülvevő anyagi és nem anyagi világgal, valamint annak törvényszerűségeivel foglalkozik, és közben olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy mi az élet célja, mi a szeretet, vagy hogy milyen embernek lenni. Emellett könyvében szó esik a magyarságról, a haza jelentőségéről, a karmáról és az egóról is.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.