2015 áprilisában a Könyvfesztiválon a rendhagyó Esterházy-életrajz, Az évek iszkolása szerzőjével, Marianne D. Birnbaummal beszélgettem, aki ezt írta bevezetőjébe: “Idősödő írót többnyire azért igyekszünk mielőbb meginterjúvolni, hogy meg ne haljon a beszélgetés előtt” - olvastam akkor a könyv elején, majd dobtam egy hátast, pedig Birnbaum valójában maga miatt sürgette ezt az interjút, EP pedig viccelődött ezen, nem tudta kihagyni. Egy hónapra rá szembesült a hasnyálmirigyrákkal, derül ki a naplójából, ami az első könyve volt, amit nem akartam elolvasni.
A remek interjúkötet csak a személyes történetekre koncentrált, feltűnően kerülte az irodalmi kérdéseket, fura is volt olvasni, akkor ezt írtam: “fura lenne az életmű ismeretében, ha EP élete elmesélhető lenne egy nagy, összefüggő élettörténetként, amiben mindennek megvan az értelme, következménye, oka és hatása, de nincsenek például intertextusok.” December elején Szüts Miklóssal és EP-vel forgathattunk A bűnös című könyv megjelenésekor, ekkor kérdeztük betegségről, gyilkosságról, az írásról mint terápiáról. Ő mindenre talált szavakat, derűsen és a megszokott önreflexióval válaszolgatott a kérdéseinkre, és amikor kértük, hogy csapó hiányában csapjon a tenyerével, ő csapott és nevetett. Így, ebből nem vagyok hajlandó engedni:
Hatvanhat éves korában hasnyálmirigyrákban elhunyt Esterházy Péter, aki az Édesapám volt.
Egy irodalmi- és nyelvcsaládhoz tartoztunk, ő volt a családfő, igazi apa-alak, akihez képest mértem minden más irodalmat, akitől olvasni tanultam múltat és jelent, és akitől a legtöbbet tanultam a magyar nyelvről és a szabadságról. Erre akkor jöttem rá, amikor a Harmonia Caelestist olvastam, nem sokkal a Javított kiadás előtt. Láttam, hogy az apa-kérdés bonyolult ügy, egyszerre nyelv, hagyomány és kultúra, és persze a focihoz is kell érteni. Könnyű volt a helyzetem, mert nagyapám a rendszerváltásig minden könyvet megvett és olvasott EP-től, és bár egy ideig úgy ítélte meg, hogy nem nekem való, csak egymásra találtunk. A rendszerváltás után a politika közbeszólt, nagypapám már nem vette tovább EP könyveit, ilyen ez az ország és a kultúra.
Esterházynak egyszer egy interjúban elmeséltem a fentieket:
“Az ember reménykedik, hogy a könyvespolc nincs megosztva, de kicsit azért az is meg van. Nem veszem félvállról, rosszul is esik a nagypapája elvesztése, minden olvasó számit, de azért azt mondanám, hogy ez elsősorban az ő problémája. Az olvasástudó árulása. Mert ha tetszett neki a Fancsikó és Pinta, akkor tetszene neki a Harmonia is. De mert hiányoznak a neki tetsző politikai deklarációim, eltekint tőlem. Titokban esetleg olvashatna, hogy a keserű tréfa eszközével éljek”.
Egyébként mivel EP-ből írtam a szakdolgozatomat, a vasárnapi ebédeknél általában szóba került a téma, mondjuk inkább a munka és a hozzáállásom, mint az intertextuális vagy narratológiai játékok. Egy ilyen vita közben nagypapám egy cikkemre hivatkozott, utána megjelölt egy EP-szöveghelyet is, vagyis titokban megvette és elolvasta a könyvet is. EP és az irodalom így járult hozzá családunk fejlődéséhez akaratlanul is, de valószínűleg sok más hasonló családot lehetne említeni.
Körmendy Zsuzsa szerkesztő szerint a Harmonia Caelestisszel zárult le a 20. század Magyarországon. Esterházynak nem volt kedvenc könyve a sajátjai közül (mindig az utolsó, mondta), de a sok nincs-kedvenc között a Harmoniát nevezte meg egyszer a legfontosabbnak. A regényt évekig írta, és a legenda szerint már majdnem nyomdába ment, amikor rájött, hogy nem jó az első mondat, hozzányúlt, de megborult a regény szerkezete, ezért hosszú évekig kellett újraépítenie a későbbi remekművet. “Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot” - ez lett az első mondat, ott van a helye a legjobb első mondatok között.
Egyébként arra jöttem rá, hogy mint egy rendes Édesapám, életem minden fontos szakaszában állandóan jelen volt különböző szövegek formájában. Például az iskolában minden kötöttség alól az ő szövegei szabadítottak fel, láttam, máshogy is lehet olvasni, írni, beszélni, használni a nyelvet. A kamaszkoromban a Kis magyar pornográfia közös könyvünk volt apámmal. A szív segédigéit anyám halála után mindenképpen el akartam olvasni újra, de nem lehetett kapni, a csajom kinyomtatta a Digitális Irodalmi Akadémiáról, befűzette és még dedikáltatta is. Egyébként van egy olyan dedikációm is, amit először Galuska névre írt, majd nevetett, áthúzta a G-t, javított kiadás. Egyszer a Margón a szél ráborított egy roll up-ot, dörgedelmes hangon lehülyézett a mikrofonba, kedvesen kimosolygott a takarásba, majd folytatta a szöveget: ugyanis az élet egy EP-szövegrészlet, és amikor lehülyézett, az csak idézet volt a saját szövegéből. Egyébként a Javított kiadás olvasása szinte terápiaként segített saját apa-fiú viszonyomat feldolgozni. A pina szó helyes használatát is tőle tanultam még a középiskolában, pad alatt darálva az életművet. Arról ne is beszéljünk, hogy az irodalmat is EP szűrőjén keresztül olvastam, ezzel megnyitott rengeteg utazást térben és időben, és megérttette, hogy a hagyomány nem az, amihez nem szabad hozzányúlni a polcon, hanem az, amivel párbeszédbe lépünk. Írásai folyamatos párbeszédben álltak az irodalmi hagyományainkkal, miatta kezdtem olvasni Ottlikot, Kosztolányit, de még Jókait is, és általa értettem meg, hogy az irodalom mindig kortárs ügy marad, mert olvashatok Pázmány Pétertől Mészöly Miklósig bárkit, a szöveg akkor és ott az olvasás pillanatában élni kezd, csak a jelenbeli tudásomat használhatom, saját kontextusomból nem tudok kilépni, és bár lehet, hogy a szerző halott, de a szövege nem válik azzá.
Azt nem tudom, hogy Gogolhoz képest EP köpönyegéből hányan bújtak ki, de az biztos, mindenkire hatással volt, ilyen értelemben ő az utolsó nagy irodalmi apa-alak. Mindenkiről tudott, mindenkihez volt egy kedves szava, figyelt, olvasott, jegyzetelt, írt. Tegnap a halálhír után a Facebook egy nagy, internetes ugrópontokkal teli szabad Esterházy-olvasókönyvvé változott, így az utolsó napja egy gigantikus szövegjátékká vált, Bevezetett mindenkit a szépirodalomba, jelölt és jelöletlen idézetek mindenhol, sőt olyan is volt, aki egy olyan EP-idézetet rakott ki, amit EP is csak idézett. A szavak csodálatos élete.
