Fotó: Valuska Gábor
Dóra Béla gyerekként játszott A Legyek Urában, és ez annyira meghatározó élmény volt számára, hogy azóta minden évben egyszer előveszi a könyvet. A Könyves Magazin legutóbbi száma a színház és irodalom viszonyáról szólt. A téma kapcsán Máté Gáborral, Olasz Renátóval, Rujder Viviennel és Lovas Rozival beszélgettünk. Most Dóra Béla válaszait olvashatjátok – Az Örkény Színház színésze a kedvenc olvasmánya mellett azt is elárulta nekünk, hogy ha tehetné, Molnár Ferenc Liliomát játszaná el legszívesebben, mert úgy érzi, jó pár dologban hasonlítanak egymásra.
Azt kértük tőled, hogy hozd magaddal a kedvenc könyved. Mit választottál?
William Goldingtól A Legyek Urát. Gyerekkoromban találkoztam vele először, akkoriban, amikor elkezdtem színházzal foglalkozni. A Bárka Színházban játszottuk Vidovszky György rendezésében, és Sam szerepét kaptam meg. Talán akkor még fel se fogtam, hogy miről szól az egész, de jó volt benne játszani, élvezetes volt köteleken mászkálni, meg sárban fetrengeni. Aztán a színművészeti első évében elővettem újra, és azóta minden évben egyszer végigfutom. Megfogott a világa, szerintem nagyon érdekes, hogy azon a zárt kis szigeten hogyan bomlanak fel a határok a társaságon belül, és hogyan állatiasodnak el az emberek.
Dóra Béla már gyerekként kipróbálta a színészetet, szerepelt például a 2003-as A Pál utcai fiúk filmben, 2005-ben pedig Sorstalanságban kapott szerepet. Emellett játszott a Bárka Színház több előadásában is. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet 2016-ban végezte el, azóta az Örkény Színház tagja. Tavaly feltűnt a Brazilok című filmben, de ő alakítja Alexet is a Korhatáros szerelem című sorozatban.
Van kedvenc kortárs íród? Mit olvastál utoljára?
Az Örkény Színházban nemrég bemutattuk a Secondhand című darabot, ami Szvetlana Alekszijevics műveinek átfogó egyvelege. Ehhez el kellett olvasnunk négy könyvét is, az Elhordott múltjainkat, a Csernobili imát, a Fiúk cinkkoporsóbant és a Nők a tűzvonalbant. Szóval készülés közben rengeteget olvastunk ezekből, és ez kitöltötte az elmúlt négy hónapomat. Nagyon nehéz olvasmányok, olyan témákról szólnak például, mint az afgán háború vagy Csernobil. Vannak bennük elbeszélések, kisebb novellák, monológok és interjúk a túlélőkkel. Gyomorforgatóak és kemények.
A Legyek Urán kívül van még olyan könyv, ami annyira megszólított, hogy többször újraolvastad?
Nem, mert az az igazság, hogy rengeteg lemaradásom van olvasás terén. A gimnáziumig abszolút nem foglalkoztam olvasással, nem nagyon izgattak ezek a dolgok, ami gyarló hiba volt. Aztán jött az egyetem, ahol elvoltam a kötelező olvasmányokkal, mást nem kívántam a szabadidőmben. Itt a színházban pedig, ha elkezdünk egy darabbal foglalkozni, azt elolvassuk négyszer-ötször is.
Ha választhatnál, melyik irodalmi karaktert játszanád el a legszívesebben?
Liliomot. Egyszer, amikor még kisebb voltam, játszottam egy Liliom-előadásban a Bárkában, amiben Széles László volt Liliom. Nagyon megszerettette velem, folyton azt figyeltem, hogy mit csinál. Teljesen lenyűgözött engem az egész világ, amit gyerekszereplőként láttam, meg az is, ahogy ő játszott. Ma is sok párhuzamot látok Liliommal, tudok vele azonosulni, úgy érzem, van bennem egy kicsi belőle.
És melyik irodalmi hős volt az, akit eddig a legszívesebben játszottál?
Nagyon szerettem például a III. Richárdban Buckingham gróf karakterét. De meghatározó volt Szigligeti Ede szerepe is a Liliomfiban, amit ifj. Vidnyánszky Attilával játszunk. Az ő figurája eredetileg benne sincs a darabban, mi írtuk bele. Ilyen téren egyébként könnyű dolgom van, muszáj megtalálnom minden szerepben azt, hogy miért szeretem játszani, mert annál kellemetlenebb nincs, ha eljön a bemutató, és úgy érzem, hogy gyűlölöm a karaktert. Még ha valaki nem is tetszik elsőre annyira, akkor is addig keresgélek, amíg nem találok legalább egyvalamit, ami miatt tetszeni fog.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/3. számában jelent meg.
