Fotó: Szombat Éva
Könyves Magazin februári számában exkluzív fotósorozatban mutattuk be az öt, általunk legígéretesebbnek tartott írót, aki tavaly jelentette meg első prózakötetét. Ezen a héten a blogon is bemutatjuk őket: Mán-Várhegyi Réka, Totth Benedek és Csurgó Csaba és Babiczky Tibor után Kemény Zsófi kerül sorra.Mindenkinek ugyanazt a néhány kérdést tettük fel, és mindenkit próbáltunk a könyvéhez illő környezetben lefotózni. "Az Én még sosem legnagyobb erénye, hogy nem akart semmilyen konstruált problémát megoldani, hanem csak abból dolgozott, amit ismer, megélt" - írtuk Kemény Zsófi debütáló regényéről, vele készült podcastunkban pedig többek között arról kérdeztük, mit jelent az életében a slam poetry.
Ha íróként egyetlen mondattal kellene jellemezned magad, és egyetlen mondattal a kötetedet, mit mondanál?
Egyelőre egyetemi hallgató vagyok, nem író, csak teszem a dolgom, és időnként az a dolgom, hogy írjak. A könyvem három az egyben-regény: egy fejlődéstörténet, egy bukástörténet és egy szerelmi történet.
Mi volt a legfontosabb dolog, amit írás közben, illetve a könyve publikálásáért küzdő íróként megtanultál?
Amit írás közben, az az volt, hogy az írás tényleg flow-élmény, és tényleg ez az, amiért érdemes élni. A publikálásért meg nem küzdöttem, eszembe se jutott, hogy regényben gondolkozzak, mikor Péczely Dóra, a Tilos az Á kiadó főszerkesztője megkérdezte, hogy nincs-e kedvem írni egy regényt. Elgondolkodtam, aztán másnap írtam egy válaszemailt, hogy oké, van kedvem, mi a határidő.
Mi volt a legnagyobb sokk, ami elsőkönyvesként ért?
Hogy a könyvem nem az első az eladási listán.
Könyves Magazin
Libri-Shopline, 2015, 72 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF
Rögtön tudtad, hogy ezt a sztorit akarod megírni, vagy sok ötleted volt?
Azt rögtön tudtam, hogy elsőre az első szerelmemet akarom megírni, de nem tudtam rögtön, hogy milyen sztorit találok majd ki köré.
Volt olyan pont, amikor legszívesebben feladtad volna az írást? Mi lendített át a holtponton?
Nem volt holtpont. Olyan rengetegszer volt, hogy azt éreztem, vacak, amit írok, és a kutyát se fogja érdekelni, de apám (aki író) azt mondta, hogy ez mindig ilyen, az ilyen érzések jönnek-mennek, nem kell vele törődni, úgyhogy nem törődtem.
Hogyan viseled a kritikákat?
Jól. Persze utálom, ha valaki rosszat mond rólam vagy a dolgaimról, de nem sebez meg mélyen. Hozzászoktam slammerként az anonim kommentekhez. Ha meg valaki tényleg olyat mond, amitől jobb lesz, amit csinálok, akkor nagyon örülök neki.
Ha egy írót választhatnál a magyar és/vagy világirodalomból, akitől tanácsot kérhetnél az írásról, ki lenne az, és miért?
Ulickajától kérdezném, hogy hogy éri el, hogy ne szakadjon meg a szíve a szereplőiért.
Mi akartál lenni kiskorodban - és ahhoz képest előrelépés-e, hogy végül író lettél?
Nem emlékszem azokra az időkre, amikor a szüleim ne kezelték volna tényként, hogy író leszek, akkor is, ha életemben egy sort le nem fogok írni. És kábé olyan magától értetődően el is hittem nekik, mint hogy a Mikulás teszi a csizmámba az ananászt meg a milkacsokit.
