Rakovszky és Bartis a Libri-díjas

Rakovszky és Bartis a Libri-díjas

.konyvesblog. | 2016. május 25. |


Idén indult útjára a Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj. A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazta. A  zsűri az első évben egy verseskötetet, a közönség egy 600 oldalas regényt díjazott.

A Libri irodalmi díj nyertese 2016-ban Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötete, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bartis Attila A vége című regénye érdemelte ki. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadóját május 25-én rendezték, ekkor derült fény a nyertesekre.

A díjakra a szakmai zsűri és közönség szavazhatott. A díjat elnyerő könyvek szerzői 1-1 millió forintot kaptak, illetve 25-25 millió forint értékű médiatámogatást, melyet bármely könyvük promóciójára használhatnak fel.

A döntős könyvek a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül kerültek ki, a közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választotta ki az idei nyerteseket:

Bartis Attila A vége

Dragomán György Oroszlánkórus

Esterházy Péter-Szüts Miklós A bűnös

Forgách András Élő kötet nem marad

Nádasdy Ádám A vastagbőrű mimóza

Rakovszky Zsuzsa Fortepan

Réz Pál Tények és Tanúk - Bokáig pezsgőben

Szvoren Edina Az ország legjobb hóhéra

Térey János A legkisebb jégkorszak

Ungváry Krisztián Magyar megszálló csapatok

A Libri irodalmi díjak 10 döntős könyve közt szerepelt Réz Pál hangos memoárja, a Bokáig pezsgőben. A korszakalkotó könyv kapcsán a Libri Könyvkereskedelmi Kft. Libri irodalmi életműdíjat ad át Réz Pál jogutódjainak, mely egy egyszeri díj; az elismeréssel a Libri szeretne méltó emléket állítani Réz Pálnak és munkásságának. A döntés értelmében a könyv 7,5 millió forint értékű médiatámogatást kap, a Libri kiemelten megjeleníti a Bokáig pezsgőben című kötetet felületein, könyvesboltjaiban és weboldalán a könyv súlyához mérten.

A zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András és Károlyi Csaba voltak, a zsűri moderátori tisztjét pedig Vitray Tamás töltötte be.

Károlyi Csaba irodalomtörténész, a zsűri tagja szerint a tízes listán lévő könyvek közül többet a társadalmi hasznossága alapján is érdemes számon tartani. Például Nádasdy Ádám tárcái a magyar irodalomban először beszélnek ilyen barátságosan és szellemesen a melegekről, Forgách András könyve pedig nagyon egyenesen és tiszta hangon beszél a szeretett anya beszervezéséről, a Kádár-rendszer máig ható gazemberségeiről.  Az a könyv pedig, amely a Libri irodalmi díjat most először megkapja, a múlt végtelenségéről és az emlékezés bizonytalanságáról beszél, azt kérdezi, megragadható-e, megőrizhető-e mindaz, ami valaha történt, egyfajta személyes hangú világ- és létösszegzésre vállalkozik. A fényképek emlékezete szóképek gazdagságát hívja elő, széppé válik a csúnya is, jónak tűnik az is, ami rossz volt, a zseniális versbeszéd életet lehel mindabba, ami elmúlt. Minderre csak jelentős költészet képes. Rakovszky Zsuzsa nagy költő.

Fullajtár Andrea szerint a kultúránknak, azon belül azoknak a művészeknek, akik ebből a díjból részesülnek, égető szüksége van az ilyen elismerésekre. A színésznő egy nap alatt olvasta el a közönségdíjas Bartis regényt.

Reggel elkezdtem nyolckor, és a hatszáz oldalas Bartis Attila könyvet este tízre kiolvastam. Iszonyatosan vitt magával a történet, és ez az olvasás legnagyobb élménye.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél