30. Oravecz Imre: Kaliforniai fürj, Jelenkor, 622 oldal, 2012.
Az Ondrok gödrében megismert Árvai-család történetét írta tovább Oravecz Imre a Kaliforniai fürj című regényében. A kötet az amerikai-magyar történelem egy, az irodalom eszközeivel eddig jóformán feldolgozatlan időszakát idézi fel. A 19. század második felében és az azt követő századfordulón nagy tömegek keltek útra Magyarországról Észak-Amerikába. Zömük kevésföldű parasztember vagy nincstelen zsellér volt, de akadtak köztük szép számmal jobb módúak is, akik további gyarapodásukat remélték a kivándorlástól. Eredetileg csak annyi időt szándékoztak az Újvilágban tölteni, amennyi ahhoz kellett, hogy némi pénzt gyűjtsenek, és hazatérvén földet vehessenek, házat, istállót építtethessenek, kit milyen cél vezérelt. Csak hát odaát többnyire minden másként alakult, mint tervezték. "Dél-Kalifornia! Ez furcsa módon nem Kalifornia teljes déli felét jelenti. Azt is, de annak inkább csak egy részét, nevezetesen azt az óceán és parti hegyláncok határolta hol széles, hol keskeny sávot, amely nagyjából a Santa Maria folyótól San Diegóig, a mexikói határig húzódik. A tőle keletre elterülő Colorado-sivatag, a Mojave-sivatag, északabbra a nagy San Joaquin-völgy déli fele, vagy a Magas Sierra Nevada-hegység déli vége már nem számítódik hozzá. Több mint földrajzi fogalom. Történeti, gazdasági, szociológiai és kulturális is, helyesebben, ezeknek bármelyike inkább, mint az. Nemcsak éghajlata, felszíne, növény- és állatvilága más, hanem itt más is zajlott le, mások és másként népesítették be, mást műveltek, másként viszonyultak hozzá és mindahhoz, amit létrehoztak.
Mint mindenhol országszerte, itt is az indiánok voltak először, kehijják, kupenók, szerranók, dieguénók, csumasok, nupuk és a többiek. Aztán jöttek a spanyolok és velük a ferences rendi szerzetesek, akik közvetve és akaratlanul romlásba döntötték az őslakosságot azzal, hogy megtérítették. Majd a spanyolokból mexikóiak lettek, az ő nyakukra meg az amerikaiak telepedtek, miután az Egyesült Államok a Guadalupe-Hidalgo-i békével megszerezte Mexikótól Felső-Kaliforniát. Észak-Kaliforniával ellentétben, ahol az aranyláz korán mozgásba hozott mindent, errefelé sokáig nem történt semmi. A bankok, pénzemberek a donoktól, a földesuraktól lassanként megvették az egykor kegyadományként kapott nagybirtokokat, de a köznép sokáig kerülte Dél-Kaliforniát. Félsivatag lévén, ahol olykor egyfolytában tíz hónapig sem esik eső, rossz híre volt és szabad földterületeknek is híján. Nem nagyon igyekeztek hát ide sehonnan az emberek" - olvasható az egyik megjelent részletben.
29. Györe Balázs: Barátaim, akik besúgóim is voltak, Kalligram, 192 oldal, 2012.
„Igaza van Hevesi Andrásnak: azt kell megpróbálni pontosan kifejezni, amire rosszul emlékszik az ember. Híven ábrázolni azt, amit nem tud megnevezni. Érzésekre emlékszem. Érzelmekre. Reggelekre, becsukott spalettákra, zongoraórákra, kapualjakra, nagyszünetekre, jégpályákra, jóságra, szomorúságra. 'Mások szavakra, történetekre, jelenetekre emlékeznek, én csak a saját érzéseimre, és azokból betűzök ki szavakat, történeteket és jeleneteket.' Mondhatnám úgy is: dolgozom." Ez a kötet, mint Györe korábbi regényei is, a barátság, a megcsalt barátság könyve – dokumentumokon, jelentéseken, értékeléseken, a szerző korábbi írásaiból vett idézeteken át mutatja be egy „bizalmas nyomozás" történetét. Részlet: "Több kíméletet a halottaknak! Dermedten nézem az egyik lapot az Ottlik-hagyatékban. Csak fénymásolat, de semmi kétség: Ottlik Géza saját kezű írásának másolata, végrendeletének kiegészítése. Arról szól, hogy fogalmazványait, töredékeit, személyes feljegyzéseit – vagyis mindannak, amivel eddig foglalkoztam, legalábbis a 90 %-át – meg kell semmisíteni, azokat még az örököse engedélyével sem lehet közzétenni. Kezdettől fogva félszegen, pironkodva néztem bele az írásokba, mintegy magamnak is mentséget keresve, miért kívánja meg a hagyaték feldolgozása, hogy egyik vagy másik
írásba beleolvassak. Most legalább (megkésve) megtudom rossz előérzetem okát. Újabb jógagyakorlat elébe nézek: el kell felejtenem Ottlikot. El kell felejtenem ifjúkori verseit és jegyzeteit, talán még szerelmemet, Benyovszky Biankát is, bár a képekre és dokumentumokra nem tér ki a végrendelet-kiegészítés.
Vagy mégsem? Alig két nappal tépelődésemet követően egy későbbi végrendelet kerül a kezembe. Abban nem szerepel ez a megszorítás. Lehet, hogy másodszor is megfeledkezett arról, mit akar a kézirataival? Vagy van valahol egy későbbi kiegészítés is? Amilyen tisztátalan ez az egész ügy, jogilag annyira világos: a korábbi végrendelet kiegészítése az új végrendelettel érvényét vesztette, az abban foglaltak nem mérvadóak, ha csak elő nem kerül egy még későbbi végrendelet, vagy egy újabb kiegészítés.
Akkor tehát folytatom a feldolgozást, de innentől kezdve többé már nem olvasom Ottlikot. Még a bridzsfeladványait sem, pedig az elmúlt napokban órákat töltöttem a megfejtésükkel.
Azért magamnak újra és újra felteszem a kérdést, amelyet Max Brod és nyilván még sokan mások előttem, időről időre feltettek maguknak: miért nem semmisítette meg ő maga az írásait, ha valóban ez volt a szándéka?
Írni annyi, mint ítélkezni. Ez a mondat is szerepelt Mercedes levelében, emlékszem. Nem tudom, mi lett a levél sorsa. Apám csillapítgatott. Nem tudtam megszólalni. Hűséggel, ragaszkodással, tisztességgel nem tudtam. Szerettem. Nem tudtam bizonyítani.(Most sem tudom.) Mercedes valóban az volt, akinek szólítottam? Én valóban az voltam, akinek szólított? Csalódtam benne? Bele-betegedtem? Kiírtam magamból? Megéltem? Szép volt? Kegyetlen? Milyen érzéseket használtam? Megírtam?
Akkor még nem volt hasonmása az élménynek. Nyugodtan elhagyhatom a kérdőjeleket. Nem szabad sokszorosítani az érzéseket. Közeledni, pontosságra törekedni."
28. Ljudmilla Ulickaja: A mi Urunk népe, Magvető, 380 oldal, 2012.
"Értem már, miért nevezik Ulickaját a nagy orosz mesélők leszármazottjának, és miért rajong érte a fél világ. Nem is mesél, hanem teremt, áradó tehetségét azonban egyszerűen muszáj korlátok közé szorítania. A novellák rövidebb terjedelme megköveteli tőle, hogy történetét (magához képest) gyorsan fejtse ki, ne kalandozzon el, ne barangoljon, csatangoljon el mindenfelé a saját maga által felhúzott szövegépítmény labirintusában" - írtukUlickaja könyvéről a Könyves magazin 5. számában. Az 1943-ban született Ljudmila Ulickaja meglehetősen későn került be az orosz irodalmi életbe. Végzettségét tekintve genetikus, kényszerűségből hagyta el eredeti pályáját. Miután munkahelyéről kirúgták, három éven át a moszkvai Zsidó Színház irodalmi vezetőjeként dolgozott. Közben rendületlenül írt is: előbb verseket, aztán filmforgatókönyveket, majd prózát. Előbb csak az asztalfióknak, aztán a nyilvánosság számára. Ulickaja a kilencvenes évek elején megküzdött az irodalmi nyilvánosságért, az oroszországi folyóiratok rendre visszautasították elbeszéléseit (előbb jelent meg könyve Franciaországban, mint odahaza), mígnem a Szonyecska című kisregény meghozta számára a várva várt sikert. Itt bele lehet olvasni a könyvbe.
27. Patrick Ness: Szólít a szörny, Vivandra, 224 oldal, 2012.
Siobhan Dowd négy ifjúsági regényt írt, amelyből kettő korai halála előtt, kettő halála után jelent meg. Mindegyik regénye elnyerte a legjelentősebb angol ifjúsági könyvdíjakat, regényei megjelentek számos nyelven. Halála előtt kiadójának Siobhan Dowd átadta a legújabb könyvtervét, azt azonban már nem tudta megírni, nem maradt rá ideje. A kiadó és az írónő testvérei felkérték Patrick Nesst, hogy az ötletből írjon egy könyvet. Patrick Ness Jim Kay-jel írta meg a regényt, majd sok fontos brit díj mellett elnyerte a Német Ifjúsági Irodalmi Díjat, melyet a frankfurti könyvvásáron adtak át az írónak és a könyv illusztrátorának. A Szólít a szörny története megrázó és szép: Conor rákban szenvedő anyjával él. Rémálom gyötri, amiben kicsúszik keze szorításából egy másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Aztán megjelenik egy szörny előtte, de az nem a rémálombeli szörny, nem olyan rémisztő, és három történetet mond el neki. A negyediket Conortól várja, amiben Conornak ki kell mondania az igazságot. Az igazságot, amelyben Conor ki meri és ki tudja mondani, hogy legyen már vége a szenvedésnek, legyen már vége az elhallgatásoknak, a félig kimondott mondatoknak, a vele szemben tanúsított lelkét pusztító kíméletnek. Patrick Ness jegyzi a Chaos Walking-trilógiát: ennek első kötetét (Kés a zajban) a Times minden idők egyik legjobb ifjúsági regényeként aposztrofálta.
26. Fehér Béla. Kossuthkifli, Magvető Kiadó, Budapest, 340 oldal, 2012
Fehér Béla proto-argóból, pszeudó-tájnyelvekből, bájos anakronizmusokból, németes-franciás szójövevényekből, no meg jó adag mai használatból kikopott kifejezésből gyúrt hangja egyedi atmoszférát teremt a Kossuthkiflinek. A harangzúgástól harangzúgásig tartó történet így először stílusával veszi le a lábáról olvasóját. Ugyancsak nyelvi megoldásaiból következik, hogy olvasható egyrészt szikrázó paródiának, de történelmi regényként is tökéletesen működik, persze a szerző az sem mulasztja el, hogy szövegében a szabadságharc korának gasztronómiai topográfiáját is felrajzolja. Sőt, könyve túllép az alcímben jelzett hazafias kalandregény határain, hogy időtlen magyarság-groteszkké alakuljon. Fehér közelről, kézi kamerával rögzíti az eseményeket, gyors vágásokkal dolgozó, zömmel premier plánokat használó, filmszerű könyvet írva így, amelynek szereplői géppuskaszavú, szellemes, csípős nyelvű replikakirályok. Nem túl bonyolult, annál szórakoztatóbb figurák. A regény pörgős párbeszédekkel, nehézkes enumerációk, súlyos nagytotálok nélkül rajzol ki pontos társadalom-mintázatot, s ad egyszersmind precíz diagnózist a magyarság egykori és mostani állapotáról. De nem dorgál, vagy ítélkezik, s végképp nem fröcsög. Helyette mellénk kuporodik és mesél nekünk. Főleg magunkról. Mintha csak azt üzenné: rendszerek jönnek és mennek, a hallé viszont örökké rotyog.
25. Kováts Judit: Megtagadva, Magvető, Budapest, 264 oldal, 2012.
Kováts Judit Megtagadva címmel írt regényt, amelyről sok mindent állíthatunk, csak azt nem, hogy könnyű olvasmány lenne. A regényben a tizenkilenc éves Somlyói Anna szemszögéből éljük át a második világháború szovjet megszállás alatti borzalmait, fiatal nőként, szerelmes diáklányként, aki egyik pillanatról a másikra egyszer csak a front közepén találja magát, hol az orosz katonák, hol a bombázás, hol a málenkij robot elől menekülve. "Úgy emlékszem huszonhárom, vagy huszonöt személlyel készítettem interjút. Egyre csak gyűlt és gyűlt ez az anyag. Eleinte csak a kíváncsiság hajtott, és a vágy, hogy megőrizzem, rögzítsem ezeket a történeteket. Közben hatan haltak meg az interjúalanyaim közül, s ez még inkább arra sarkallt, hogy siessek. Mert ha nem archiváljuk ilyen módon az emlékeiket, akkor örökre elvésznek. Történész-levéltárosként pontosan ismerem a hivatalos forrásokat, ismerem a hiányaikat, korlátaikat, és ezek az élő interjúalanyok mind azt mutatták, hogy van egy merőben más történelem, mint amit tanulunk, tanítunk. Ugyanis szerintem a múltismeret, amit történelemnek nevezünk, egyszerűen nem lehet objektív. Az emberiségnek millió története van, a világ leírása azonban mindig szelektív módon zajlik, és ez sosem mentes valamilyen hatalmi (politikai, gazdasági, katonai) érdektől. Ez a hivatalos történelem viszont nem alkalmas a személyes történetek, vagyis saját múltunk feldolgozására" - mesélte Kováts interjúnkban. A könyvből hosszabb részletet is közöltünk.
24. Irvine Welsh: Skagboys, Cartaphilus, 760 oldal, 2012
Az 1993-as Trainspotting után Irvine Welsh 2002-ben először a regény folytatását írta meg Pornó címmel, a tíz évvel később, 2012-ben pedig előállt a sztori előzményével is. A Skagboys a komor nyolcvanas évekbe röpíti el az olvasót (a munkanélküliség az egekben, a depresszió általános, az utcákat elárasztják a keménydrogok, terjed az AIDS), és miközben a Trainspottingból megismert Mark Renton körül összedől megszokott kis világa, a kiutat ő maga a heroinban véli megtalálni. Pokolra szállásában hű fegyvertársai a barátai, a munkahelyéről elbocsátott Spud, a most is megállás nélkül mesterkedő Beteg Srác, a lecsúszás elől hol több, hol kevesebb sikerrel menekülő Tommy és az egyre hírhedtebbé váló pszichopata, Begbie. A Welsh védjegyének tekinthető fekete humorral megírt történet egyszerre zavarba ejtően és komikus és megdöbbentően tragikus. Részlet a regényből itt.
„– Jó szarok a vénáid.
Még nem késő! Nem késő kifogást találni, felkínált egy menekülő utat, mondj nemet, nemet, nemet...
– Aha, nem tudok vért adni.
Mondj valami mást... mondj nemet, bazmeg...
NEMET, NEMET, NEMET...
– Akár ide is mehet – mosolyog, és belevágja a tűt a karomba. Sértődötten nézek rá: feldühít a betolakodás és a vele járó éles fájdalom. Vigyorog a rothadó fogaival, és visszaszívja a véremet a fecskendőbe. Egy pillanatra szavak formálódnak az ajkamon: »nem is tudom«, de nyomni kezdi, és az összes anyagot belém üríti. Ránézek az üres fecskendőre. Nem tudom elhinni, hogy belém nyomta azt a szart."
23. Kondor Vilmos: Budapest novemberben, Agave könyvek, 320 oldal, 2012.
A Budapest-ciklus ötödik, zárókötetének szánta Kondor Vilmos a Budapest novemberben című regényét, amelyben Gordon Zsigmond útja 1956 októberében Bécsből a magyar fővárosba vezet. Egy fiatal lány nyomát kutatja Pesten, nem mellesleg azonban kitör közben a forradalom. Hangulatban megint nagyon erős történetet tett le Kondor az asztalra, biztos kézzel felskiccelt mellékalakokkal (köztük valós történelmi figurák is meg-megvillannak), és mindenre elszánt főhőssel. Méltó befejezése ez a sorozatnak, amelynek hála megint sikk lett a magyar krimi. Kondor valós kilétét illetően kezdettől fogva találgatásoknak van kitéve, de ha hinni akarunk a fülszövegben és a könyvsorozat honlapján közölt hivatalos életrajznak, akkor egy 1954-es születésű, a párizsi Sorbonne-t megjárt, jelenleg egy nyugat-magyarországi városban dolgozó matematika- és fizikatanárról van szó, aki saját szórakoztatására kezdte írni a Gordon-történeteket. Számos jel mutat azonban arra, hogy Kondor Vilmos álnéven ír (portrénk róla), és a rejtély, amely még mindig izgatja közönségét, kétségkívül jót tesz a könyvek suttogó propagandájának. Köteteit számos nyelvre, köztük angolra, németre, hollandra, lengyelre, olaszra és franciára is lefordították. Pozitív kritikai visszhang kísérte mindenütt, a Budapest noirnak már megfilmesítési jogai is elkeltek. A Budapest-sorozat tehát kétségtelen sikertörténet. Nem felejtjük el megemlíteni, hogy neki köszönhetjük a Könyves magazin történetének vitathatatlanul legszórakoztatóbb interjúját, amiből most idézünk is:
Ön a hetvenes évek második felében Párizsban járt egyetemre. Hogyan jutott ki?
(Erre a kérdésre nem kaptunk választ.)
Nem gondolt arra, hogy nem jön vissza, hogy disszidál?
(Erre a kérdésre nem kaptunk választ.)
Ön nagy rajongója Jim Thompsonnak. Látta a "Killer Inside Me" 2010-es Michael Winterbottom-féle feldolgozását?
Igen, láttam, és a film érdemeit elismerve sajnos az volt az érzésem, hogy pont azt az őrületet nem sikerült visszaadniuk, ami a regény sajátja.
Árulja el, mely valós történelmi személyek kaptak (nagyobb) szerepet az új regényben?
Ebben a regényben sokkal kevesebb a történelmi szereplő, mint az előzőekben, ők is főleg újságírók vagy bűnözők.
22. John le Carré: Egy tökéletes kém, Agave, 656 oldal, 2012.
Philip Roth Pulitzer-díjas amerikai író szerint a második világháború óta született legjobb angol regény. A John le Carré mesterművének tartott regényt, életművének talán legfontosabb darabját méltán tartják nemcsak a kémregények legkiválóbbjának, hanem a kortárs angol próza egyik meghatározó darabjának is. Magnus Pym, a középszintű diplomata és a brit hírszerzés embere eltűnt bécsi lakásából. Többen azt sejtik, hogy átállt a szovjetek oldalára, így hamarosan kíméletlen hajtóvadászat indul nemcsak a feltételezett áruló, hanem a köddé vált férj, az odaadó apa és a titkos ügynök ellen. Hamarosan kiderül, hogy Pym élete csupa titkokból áll, amelyekről még a hozzá legközelebb állók is csak részleteket véltek sejteni: felesége, Mary, munkatársa, Jack Brotherhood és tartótisztje, Pavel őrnagy.
Miközben három földrész titkosszolgálatai keresik őt, Pym egy tengerparti szállodában veti papírra élete történetét, amelyet két alak dominált. Egyfelől apja, a zseniális és elkötelezett svindler, a másik pedig egy rejtélyes figura, akivel Svájcban hozta össze a sors - vagy a (bal-, talán a jó) szerencse. A könyvből 37 oldalas részletet közöltünk, amit itt lehet elolvasni.
21. Hilary Mantel: Holtaknak menete, Cartaphilus, 426 oldal, 2012.
Nagy-Britannia regényíró nagyasszonya tavaly több szempontból is (irodalom)történelmet írt: női és brit szerzőként is ő volt az első, aki duplázni tudott a Booker-díj történetében. 2012-ben a Holtaknak menete című kötetével nyerte el a rangos díjat, amely lényegében a Farkasbőrben folytatása. A történet a következő: miután Boleyn Anna nem tudta fiúörökössel megörvendeztetni Henriket, a király Jane Seymourra vetett szemet. Henrik meg akar szabadulni Annától, a legkevésbé sem dicső feladat pedig Cromwellnek jutott, akinek minden ravaszságára szüksége van, sőt, még többre is, hiszen egykori ellenségeivel kell szövetkeznie. Az egyre sötétebb hangulatú történet középpontjában az így előkészített és lebonyolított „koncepciós per" áll, melynek során az is világossá válik, hogy a hatalomgyakorlás és politikai ármánykodás módszerei a reneszánsz Angliában igencsak hasonlóak voltak azokhoz, melyeket napjainkban a közéleti kommunikáció eszközeinek tartanak. Részlet a regényből itt. Ez a fülszöveg: „– Asszonyom, volt idő, amikor szívélyesebb volt a viszonyunk. Hajdan meghallgatta a véleményemet. Hadd adjak most is egy tanácsot. Hagyja a terveket, a cselszövést. Szabaduljon meg ezek terhétől. Vonuljon vissza, és éljen nyugalomban, míg meg nem születik a gyermek. Ne kockáztassa az egészségét azzal, hogy felizgatja magát. Ön mondta, hogy a viszály és harag már születése előtt rányomhatja egy gyermekre a bélyegét. Fogadja most el a király vágyait. Ami pedig Jane-t illeti, valóban sápadt és jelentéktelen, nemde? Tegyen úgy, mintha észre sem venné. Fordítsa el fejét az olyan látványtól, amit nem az ön szemének szántak.
A nő ökölbe szorított kezét térdére helyezi és előrehajol. – Én is adok önnek tanácsot, Cremuel. Béküljön meg velem, még mielőtt megszületik a gyermekem. Mert még ha lány is, szülök majd másikat. Henrik engem sosem hagy el. Épp eleget várt rám. És rám megérte várnia. Ha most elfordulna tőlem, akkor annak a nagyszerű és rendkívüli munkának is hátat fordítana, amelyre azóta került sor a birodalomban, hogy én vagyok a királyné – a reformációra céloztam. Henrik sosem tér vissza Rómához. Sosem hajtja meg a térdét. A koronázásom óta Anglia megújult. Nélkülem nem létezhet.
Nem biztos, hölgyem, gondolja Cromwell. Ha kell, én le tudom önt választani a történelemről."
KLIKK A KÉPRE, HA ÉRDEKELNEK A LISTA KORÁBBI HELYEZETTEI:
