2012 a mamipornó éve volt. Egy kedves Twilight-rajongó E.L. James álnéven megírta az idei év messze legnagyobb bestsellerét, A szürke ötven árnyalatát, ami egy trilógiává állt össze. Előre eláruljuk, hogy A szürke ötven nem szerepel a listánkon, helyette viszont 50 olyan könyv igen, amit bármikor tudunk ajánlani olvasásra. Sok jó könyv kimaradt, de a listakészítés igazságtalannak látszó folyamata pont a szigorú válogatással válhat igazságossá.
A listakészítésnek egyetlen célja van, hogy áttekintsük, milyen év áll mögöttünk. Mi például vállaljuk, hogy listánkon krimi versenyzik verseskötettel, sztáríró kezdővel. Ez így van jól. Ez most a Könyvesblog 2012-es listája, tessék bátran kommentelni, vitatkozni. Ahány ember, annyi lista, jó szórakozást.
50. Arnold Schwarzenegger: Emlékmás - Életem hihetetlen, de igaz története, Libri Könyvkiadó, 490 oldal, 2012.
Az év egyik legszórakoztatóbb önéletrajza volt Arnold Schwarzeneggeré, aki jó hangulatú visszaemlékezést adott közre. Oké, a színészt nagyon régóta szeretjük, mert az ő szótlan gyilkolásán nőttünk fel. Természetesen egy klasszikus sikertörténetről olvashatunk, amiben bármilyen pici buktató is mosolyogva átugorható a cél érdekében. Semmi nincs véletlenül, tanuljuk meg elég gyorsan a könyvben. Az osztrák hegyekben annyira kigyúrta magát a pici Arnold, hogy mindent elért, amit csak akart: többszörös testépítő bajnok lett, jó csajai voltak, beházasodott a Kennedy-klánba, sikerfilmeket készített, majd Kalifornia kormányzója lett. Ha holnap kitalálná, hogy lehozza az égről a csillagokat, akkor az is könnyedén sikerülne neki. Cikkünkben összegyűjtöttük a tíz legvadabb sztoriját is: Sylvester Stallone ellenfele volt, lefeküdt Brigitt Nielsennel, 18 évesen Mr. Europe lett, első filmjéért még csak 12 ezer dollárt kapott, a Terminátor 3-ért 20 milliót.
49. Fiáth Titanilla: Börtönkönyv - Kulturális antropológia a rácsok mögött, Háttér Kiadó, 2012, 252 oldal.
A börtön különleges, erőszakkal, szexualitással teli világát belülről pontosan és szórakoztatóan ritkán mutatják meg az avatatlanoknak. Vagy túl sok az írói fantázia, vagy túl kevés. Fiáth Titanilla börtönpszichológus és kulturális antroplógus 2004-2006 között a Baracskai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben dolgozott, majd 2007-től a Budapesti Fegyház és Börtönben. A Börtönkönyv című tanulmánykönyve pont olyan, amilyennek a borítója ígéri: színes, élményekkel teli. Fiáth megírta, milyenek a szexuális és hatalmi viszonyok a börtönben, hogyan alakítják a divatot a rácsok között az elítéltek. "A pszichológia szakot el lehet úgy végezni, hogy nem kerülsz személyes kapcsolatba emberekkel. Amikor egy idős nevelő először vezetett körbe a börtönben, megálltunk a sétaudvaron, és vagy hatszáz szempár szegeződött rám. Azt hittem, elájulok – nem azért, mert évek óta elzárt férfiak néztek egy nőre, hanem inkább arra gondoltam: "Te tapasztalatlan, naiv hülye, mit fogsz tudni mondani ezeknek az embereknek?". Az elfogadás folyamatát az egyes emberek és a közösség szintjén is le kell játszani. A fogvatartottak először trükkösen megvizsgálják, nem vagy-e vamzer (pl. egyik elítélt azt mondta az első munkanapomon, hogy egy hónapja heroinozott bent. Ha feldobom, azonnal tudni fogják, hogy én voltam, ugyanakkor semmire sem megyek vele, mert a vizeletteszt már nem fogja kimutatni). Mások a fiatalságomat kifogásolták, az élettapasztalatok feltételezett hiányát kérték számon, aztán kiderült, hogy – ahogy nem biztos, hogy a rákbeteg orvos a legjobb onkológus, úgy – nem feltétlenül az ex-dzsánki válik be a legjobban az addiktológiában, és nem kell töviről-hegyire ismerned a pesti alvilág mindennapjait ahhoz, hogy segíthess" - mondta interjúnkban Fiáth Titanilla börtönpszichológus az első napjáról. Aki a híres, parkoló pályán lévő Ludditáknak is az MC-je.
48. Benedek Szabolcs: Vérgróf, Libri Könyvkiadó, 472 oldal, 2012
Benedek Szabolcs az 1910-es évek Budapestjét célozta be vámpíros trilógiája első kötetében. Miközben azonban a székesfőváros krémje a titokzatos Saint-Germain gróf körül zsizseg, valaki sorozatban öli a prostituáltakat Pesten. Nyomor és csillogás váltja egymást a kötet lapjain, ahol hőseink úton-útfélen olyan emblematikus alakokba botlanak, mint Molnár Ferenc vagy Ady Endre, Bródy Sándorról és Krúdyról már nem is beszélve. Rendhagyó vámpírtörténet lett A vérgróf, mely az Abbázia kávéháztól kezdve a Vígszínházon keresztül a külvárosi nyomortanyákig kalauzolja el a századelős miliőre éhes olvasót. 1916. Erdélybe betörnek a románok, az Osztrák-Magyar Monarchia népei pedig Ferenc Józsefet gyászolják. Férfiak tízezrei, akik nemrég még a frissen épített stadionokban hódoltak az új őrület, a futball sztárjai előtt Budapesten, most tömött vonatokon tartanak a front felé. Szállási Titusz, Az Est munkatársa is Kolozsvárra utazik, hogy első kézből tudósítsa olvasóit az eseményekről, miközben reméli, hogy régi barátjával, Saint Germain gróffal is újra találkozhat. Mert a háború borzalmai mellett különös gyilkosságok is történnek a városban, melyekhez hasonlóval egyszer már találkozott Budapesten – ahol a gróf távozása óta úgy tűnik, Ady Endre és Molnár Ferenc is vámpírtámadás áldozata lett. Egy évszázados titok, egy démoni szerelem, és egy váratlan segítőtárs azonban olyan kalandba keveri őt, amit talán soha nem írhat meg. A vértanú 2013 tavaszán jelenik meg a Libri Kiadónál. Itt egy részlet a könyvből. A szerző a Könyvesblognak megírta, mi maradt ki a regényből.
47. Ahogy úgy ringatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve - kortárs dán novellák, Scolar Kiadó, 248 oldal, 2012.
Posztmodern tükörjáték, diszfunkcionális skandináv családi (tűz)fészkek, csendes megfigyelés és brutális erőszak. Idegenség, illetve az északi társadalmakban egyre nagyobb problémát okozó bevándorló-kérdés, a protestáns hagyomány és a transzcendenstől való elfordulás küzdelme. A Scolar Kiadó gondozásában megjelent kötet novellái hűvös hangon, kimért távolságtartással tudósítanak a rémálmokról, amelyek az elmúlt két évtizedben törtek rá Dánia jóléttől megcsömörlött társadalmára. Az Ahogy úgy ringatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve című kötetnek a fülszövege is jelzi, hogy a könyv a 2003-ban megjelent Abszolút semmi köze a szexhez című antológia sikerültebb darabjait közli újra, azokat az azóta eltelt nem egészen tíz év dán novellatermésének szűk keresztmetszetével egészítve ki. Túl nagy kockázatot nem vállal tehát a kötet. 2003-ban persze üdítő volt magyarul olvasni a dán próza megújítóit, akik hazájukban nemcsak bölcsészkarok folyosóin, hanem középiskolai padsorokban is népszerűek lettek, s már a kilencvenes években valóságos kultusz alakult ki körülöttük, ezúttal viszont kíváncsi lettem volna az azóta indult, fiatalabb korosztály alkotásaira is. A korábbi válogatáshoz képest ráadásul az új belépőknek számítók munkái az újraközléseknél kevésbé izgalmasak. Apró hiányérzet maradt tehát bennem a könyv olvasása után. Több kurázsival bátrabb kötet készülhetett volna.
46. David Mitchell: Felhőatlasz, Cartaphilus, 576 oldal, 2012.
Megosztó film a Wachowski-testvérek és Tom Tykwer David Mitchell regényéből készített közös alkotása. Giccsközeli monumentum gyanús filozófiával, homályos álbölcselettel, kicsit túlzsúfolt, sokszor követhetetlen történetszálakkal. Ugyanakkor magával ragadó, lenyűgöző mozi, mely úgy tart fogva majd három órán keresztül, hogy az ember nem pillant se órára, se mobiltelefonra. A regényben hat különálló, de mégis kapcsolódó történet követi egymást, ám az első öt a legizgalmasabb résznél félbeszakad. Egészen a hatodik fejezetig kell eljutnunk, hogy egy komplett, lezárt történetet kapjunk. Mitchell nem hagyja teljes bizonytalanságban olvasóit, a könyv második felében visszakanyarodik az előző öt sztorihoz, és az időben visszafelé haladva szépen sorban pontot tesz a végükre. Az utolsó oldalakon ugyanott találjuk magunkat, ahol a sztori elkezdődött. Adam Ewinggel a 19. században. Mi megpróbáltuk a lehetetlent, és részletesen elmagyaráztuk, mi miért történik.
45. Ungváry Krisztián – Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában – Titkos helyszínek, szimbolikus terek és emlékhelyek, Jaffa Kiadó, Budapest, 187 oldal, 2012.
Budapest eddig alaposan elrejtett arcáról írt rendkívül érdekes könyvet Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor. A diktatúra behálózta a főváros mindennapi tereit, könyvükben ezt a titokzatos hálót mutatják meg. A történelem meghatározói itt szervezkedtek, ettek-ittak, törtek meg „árulókat" vagy gyilkoltak le bujkáló embereket az ÁVH-villától az Alma utca 2/b-ig, vagy Rákosi Mátyás lakhelyéig, ahol bombabiztos óvóhelyet létesítettek a föld alatt, a dolgozószoba ablakán páncélüveg volt, az ajándékoknak két külön szoba járt, és az utcából kitakarították a lakókat, hogy magas rangú pártkatonákat telepítsenek a helyükre. Ungváryék könyve viszont egy olyan Budapestről szól, amely – tetszik, nem tetszik – mindannyiunké. Itt az elmúlt évszázadban egymás sarkát taposó diktatúrák lenyomatai leselkednek minden utcasarkon: nem kell túl sokáig kapargatni a város arcáról a hevenyészve rádobott sminket, hogy közel férkőzzön a mély ráncokhoz az ember, írtuk cikkünkben.
44. Szabó Róbert: Fekete Dacia-Erdélyi rémtörténetek, Libri Könyvkiadó, 212 oldal, 2012.
A fiatal erdélyi szerző, Szabó Róbert Csaba negyedik novelláskötetében az angolszász gyökerű gótikus rémtörténet műfaját viszi el oda, ahol a Brit-szigetek után talán a legjobb helye van: Erdély és Románia ködborította, legendás vidékeire. Az alcímmel ellentétben azonban nem csak erdélyi rémtörténeteket tartalmaz a kötet, szereplői révén ugyanis megjárjuk a Duna-delta vidékét éppúgy, mint Bukarestet. Időben is meglehetősen csapong a történetvezetés: míg a Ruba Mihály ajándéka című írás a tavalyi norvégiai mészárlás felidézésével indít, addig A léghajó utasai című novella jó száz évvel röpít vissza minket az időben. Ráadásul maguk a „rémek" sem egyfélék, sokszor leginkább az emberben lakozó gonosz az, amely egy-egy furcsa cselekedet révén azután testet ölt (Kiszáradás), máskor elsőre megmagyarázhatatlan tünemények (Lelkiismeretünk bekötőútjain) vagy nagyon is evilági jelenségek (Az emeleti szobák lakói) miatt áll meg az ütő néhányszor az olvasóban. És azután persze jönnek a klasszikus rémelemek, amikor végül a ráció is feladja, hátralép egyet, és a sarokba bújva nyüszít jó hangosan (Stein József és testvérei). A kötetben erősen keverednek a klasszikus rémtörténetek mintájára íródott darabok a modern környezetbe ágyazott mesékkel; ezek közül is különösen emlékezetesek azok, melyekhez a szerző saját gyűjtéséből származó illusztrációkat, egy-egy rajzot, versikét mellékelt (Emlékül Annuskának), és hasonló hidat képez fikció és valóság között A léghajó utasaihoz becsatolt korabeli zeppelin-fotó is. Részlet a Fekete Daciából, kritika a könyvről.
43. Vámos Miklós: Szitakötő, Európa könyvkiadó, 436 oldal, 2012.
Vámos Miklós megírta nemzedéke regényét, és nagyon jól tette, azt gondoljuk. A Szitakötő a barátság és a nemzedékek regénye tehát: mire jutott az 1950-es években született generáció? "Egyszer csak arra ébredtem, hogy a nemzedékem közelít a hatvanhoz. Mi 1950 körül születtünk, vagyis az ötvenes évek a gyerekkorunkat telibe találta. '56-ot már kisgyerekként átéltük, de a háborút nem. Elérkeztünk a nyugdíjkorhatárhoz – elérkeznénk, ha nem változnának a nyugdíj-jogszabályok percenként –, ez mégiscsak az az időszak így hatvan tájt, amikor egy normális országban egy nemzedék hátradől. Már nem kényszerül mindennapos munkára, erőfeszítésre, ellenben él a benyert javakból, ha szabad így kifejeznem magam. Ez Magyarországon egyáltalán nincs így. Vagy ha így van valakivel, annak elismerésem. Elkezdett érdekelni, hogy mire jutottunk mi. A rendszerváltást lekéstük, negyven körüliek voltunk akkortájt, nem mi voltunk a gazdasági-politikai változás győztesei, hanem az akkor húsz és harminc közöttiek, ők alapították a nagyon nyereséges vállalkozásokat, ők költöztek külföldre, őt találtak fel olyasmit, amivel nemzetközi pályafutást értek el, nem az én nemzedékem" - mondta nekünk Vámos a vele készült interjúban.
42. Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke, Magvető, 2012.
A zseniális és szórakoztató Parti Nagy Lajost én még soha nem láttam dühösnek, sőt csalódottnak és kiábrándultnak sem, pedig jelent már meg politikáról és társadalomról regénye (Hősöm tere), és ír tárcákat rendszeresen a rendszerváltás utáni Magyarországról is (Se dobok, se trombiták). A 2010-es választások (vö. fülkeforradalom) utáni történések írásra ösztönözték az írót, amit mondjuk a kormány javára írhatunk így a ciklus felénél. Annak viszont kevésbé lehet örülni, hogy azért kezdett heti rendszerességgel írni álmeséket Magyar mesék címmel az Élet és irodalomba, mert meg akarta mutatni a király mezítelenségét, leleplezni a rendszer hazugságait és pökhendiségét. Vannak pillanatok, amikor mindennél jobban szeretnénk megérteni, mi történik velünk, PNL-lel is ez történt, csak ő megteremtette ezt az álmesei világot egy archaizáló, rontott magyar nyelvvel, hogy még tisztábban kiolvasható legyen, mi történik országunkban. PNL írói trükkje, hogy végre nem kell semmit se kitalálni, elég a valóságot (feltételezve, de meg nem engedve, hogy a magyar politka a valóság) követnie, és szorgosan leírnia. Az első történetet még 2011 áprilisában a gyöngyöspatai eseményekkor kezdte írni PNL: a publicisztika helyett az álmesék világába menekült, hogy megteremtse ennek az időszaknak a nyelvét és történetét. Van egy kerál, I. Fülkefor, aki boldogan uralkodik egy országon, mi ennek az országnak vagyunk mélabús lakói. Egy évet összegez ez a kötet, nem kívánunk folytatást neki.
41. Kerékgyártó István: Rükverc, Kalligram, 2012
„– Baszki, ez meztelen!" – ezekkel a szavakkal indít Kerékgyártó István Rükverce, és a finomkodás később sem jellemző a kötetre. Időrendben visszafelé araszolunk Vidra Zsolt életében, akinek a rendszerváltás idején nem osztottak lapot (még ha volt is olyan pillanat, amikor ő ebben bizakodott), igazi lúzer-figura, egy arctalan valaki, egy bárki a szürke tömegből, a családja és a társadalom által kivetett nyomorúságos egzisztencia. Jól megrajzolt karakterek, életszagú párbeszédek jellemzik a Rükvercet, a történetet pedig januártól a Katona is játssza, mégpedig Máté Gábor rendezésében.
