Sorra mondják le a könyvvásárokat a koronavírus miatt

Sorra mondják le a könyvvásárokat a koronavírus miatt

A koronavírus nem kímélte a könyvpiacot sem, és főleg a fesztivál- és vásárszezonban elég sok bizonytalanságot okoz. A nagy könyves rendezvények közül Párizs, Lipcse és London is a lemondás mellett döntött, a bolognai gyerekkönyvvásárt pedig májusra tették át.

.konyvesblog. | 2020. március 02. |

Elég nagy dilemma állítja a nagyszabású könyves események szervezőit a koronavírus terjedése: a bolognai gyerekkönyvvásárt pontosan ezért március végéről május elejére tolták el, bízva benne, hogy addigra lecseng a járvány. Ez azt is jelenti, hogy a kiadóknak és az ügynököknek újra kell szervezniük a naptárukat, elölről kezdődnek az egyeztetések, de még így is kérdéses, hogy mindenki elmegy-e májusban, aki most úgy tervezi.

A március 10-12. között megrendezendő londoni könyvvásárt sokáig úgy tűnt, hogy meg fogják tartani, holott már az elmúlt napokban tudni lehetett, hogy sokan - főleg Amerikából és Ázsiából - visszamondták a részvételüket. A legtöbben amúgy nem is attól féltek, hogy megfertőződnek, sokkal inkább attól tartottak, hogy vesztegzár alá kerülnek és nem tudnak majd hazautazni. A londoni könyvvásár szervezői végül szerdán jelentették be, hogy a koronavírus miatt lemondják az egész rendezvényt, ami világszerte az egyik legnagyobb, és idén is 25 ezer látogatót, szakmabelit vártak rá. A Guardian beszámolója szerint voltak, akik szerint már korábban meg kellett volna hozni ezt a döntést, hiszen a kiadók - a már megvásárolt repülőjegyek és szállásfoglalások, valamint egyéb költségek miatt - így rengeteg pénzt veszítettek, ami különösen a kis, független kiadókat érinti érzékenyen. Ráadásul akadtak, akik már hamarabb dűlőre jutottak, így már a hét elején tudni lehetett, hogy a koronavírus miatt elmarad a párizsi könyvszalon, amelyet eredetileg március 20-23-a között tartottak volna meg, és amelynek India lett volna a díszvendége. A szervezők lemondták a lipcsei könyvvásárt is: március 12-15-e között eredetileg 51 ország 2500 kiállítóját várták, ez viszont most elmarad. Megtartják ugyanakkor a csütörtökön kezdődő brüsszeli könyvvásárt, amely elsősorban a francia nyelvű könyvekre koncentrál, és a helyi kiadók mellett sok párizsi kiadó is képviseltetné magát rajta. A szervezők egyelőre azt közölték, hogy tartják magukat az előzetes programhoz, ugyanakkor a vírusra való tekintettel betartják a WHO egészségügyi előírásait is.

A vírus hatása alól a nyomdák sem tudják kivonni magukat, hiszen az érintett kínai régiókban több gyárat is bezártak. Így vannak, akik már eleve azzal számolnak, hogy a Kínában nyomtatott könyvek megjelenése emiatt csúszni fog, és akadnak, akik már az alternatív – jellemzően Kínán kívüli – gyártási megoldásokban gondolkodnak.

Forrás: PW

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.