A, Filip Florian: A király napjai
Fordította: Karácsonyi Zsolt, Magvető, 2009, 2490 Ft, 250 oldal.
Ez a történet voltaképpen akkor kezdődik, amikor a könyv véget ér. Filip Florian másodjára egy bő kétszáznegyven oldalas prológussal jelentkezett. Első regénye egy tömegsír feltárásából bizarr nyomozóssá váló emlékbeszéd volt, monológ azokról, akik nem önszántukból múltak el. A különösen nyomasztó alaphangú Kisujjak minden hibája ellenére egy lenyűgözően igyekvő és ezért roppantul szerethető könyvnek tűnt, és tűnik most sokadik újraolvasás után is.
Recenziónk Florian első regényéről itt >>>>
A király napjai ennek éppen az ellenkezője. Bámulatosan profin szerkesztett könyv, minden utalás, díszlet, megjegyzés, szerkezet a helyén van (bár a történelmi környezet precíz ábrázolásának nehéz minden részletre kiterjedően utánajárni), lenyűgözően aprólékos és átgondolt. Viszont hiányzik belőle az a lendület, amely az első regény nyomozását izgalmassá tette, hiányoznak a hibák, a törések, túlságosan steril és néha idegesítően tökéletes.
Ez legyen persze a legnagyobb bajunk, különösen, ha egy olyan szöveget olvashatunk, amely egyszerre tarolhat a kritikusoknál (könnyedén elérheti a remekmű státuszt) és arathat komoly közönségsikert. Filip Florian írása ugyanis tényleg minden igényt kielégít. Közhelyes, de ennél találóbb frázist nehéz a könyvre alkalmazni. A kritika, amely a laboratóriumi körülményeket célozza, leginkább személyes preferenciákra vezethető vissza, nincs valódi jelentősége, mindenki olvassa el ezt a regényt!
Mert Strauss doktor és Siegfried macska története két és félszáz oldalon mindennel szolgál, amire szükségünk van. Egy sokat látott irodalmár mondta egyszer, hogy az igazán nagy regények minden pillanatban kiszolgálják az olvasó igényeit, ha megéhezünk, a szereplők fenséges lakomát csapnak, ha felserken a vágy, a főhős ledönti lábáról szíve hölgyét és így tovább. Ez a nem kifejezetten teoretikus megállapítás remekül illik A király napjaira. Természetesen a bámulatos kiszolgálás részben összefügg a korábban elmarasztalt írásmóddal, Florian szövege ugyanis mintha előre felkínálná a válaszlehetőségeket, sőt, azt megelőzően a szánkba adná a megfelelő kérdéseket is. Így aztán nem meglepő, ha a narrátor mindig jókor van jó helyen.
A király napjai – ha elsőre talán nem is tűnik hitelesnek a recenzió elején megfogalmazott előszó jelleg – valójában Románia azon napjait mutatja be, amelyek a később I Károly néven trónra lépő herceg fejedelemmé választása és királlyá koronázása között teltek el. A szöveg napjai tehát még nem a király napjai, hanem leginkább Siegfried macskáé, aki a leendő uralkodót követő gazdájával együtt Berlinből érkezik Bukarestbe, hogy véres csaták és perzselő szerelmek után a (nyugati minta szerint) fejlődő fővárosban lehelje a lelkét, lehetőséget adva ezzel a királynak, hogy méltó módon kezdje meg uralkodását, egy másik történet főszereplőjeként. A történelem ennek megfelelően a tudományos alapossággal feltérképezett várostörténettől a szó legszorosabb érelmében vett macskakaparásig terjed a szövegben. Siegfired ugyanis megörökíti saját históriáját, méghozzá különféle bútordarabok bőr borításán. Személyes helyzetjelentései a hivatalos történelemmel párhuzamosan futó kis történelmecskék dokumentumai. E két szélsőség között mozognak a szereplők (Strauss fogorvos környezete, később családja) mindennapos történetei. Mivel a narrátor tényleg mindent tud Bukarestről, amit szükséges lehet közölni a fővárost valódi szereplőként alkalmazó regényben, ezek a történetek oly sokfélék, hogy semmiben nem szenvedünk hiányt. Etnikai villongásoktól az intrikákon és ármánykodáson át a szerelmi bonyodalmakig annyi eseményről értesülünk, hogy ez a terjengősség valóban megnehezíti az olvasást.
Egy város (és azzal együtt egy nemzet) átalakulását ennél több szeretettel és odaadással nehezen lehetne érzékeltetni. Azzal, hogy Filip Florian a legkisebb sarki zöldségesig feltérképezi Bukarestet, szinte elmerül a környezetben, a szöveg eggyé válik a felidézett korszak fővárosával. Emiatt a számtalan különálló történet egyetlen hiteles (vagy a hiteles) történelemmé áll össze, függetlenül attól, hogy valójában miként is „alakult” Románia múltja. Nem lehet nem hinni Florian elbeszélőjének. Ez pedig még az igazán akadékoskodókat is meggyőzheti arról, hogy a túlontúl precízen megalkotott szövegvilág a regény egyetlen hiteles megjelenési formája.
