Flóri Anna: Érkezési oldal
Magvető, 2013, 160 oldal, 2490 HUF
Az elsőkötetes Flóri Anna regénye, az Érkezési oldal az Auschwitzba elhurcolt generáció és az őket követő második nemzedék, azaz unokáik történetét szeretné megírni, néhány szereplő sorsába tömörítve a tipikus sorsokat, lehetséges életpályákat. Ennek megfelelően a szövegben két idősík játszik egymásba folyamatosan, a napjainkban élő harmadik nemzedék történetei mögött rendre felsejlenek a tragikus életű elődök sorsai. A borítón is egymásra csúszik két kép, az egyiken szögesdrót látható, a koncentrációs táborok világát idézve, kicsit élesebben a másik képen kötelek, és velük játszó kezek, melyek akár a Moirákat, a végzetet irányító, az emberi élet fonalát gombolyító és elvágó istennőket is felidézhetik.
Ha az indulási oldal a haláltáborok világa, akkor milyen lesz az érkezési oldal? Milyen következményei, kihatásai lesznek egy ilyen horderejű történésnek? Ha kiheverhető egyáltalán, hány generáció szükséges a kiheveréséhez? Hiszen az egyén nem csak a saját életét éli, de ősei félelmei, történetei, döntései is hatással vannak rá. A regény valószínűleg azt próbálja megmutatni, hogyan képes több generációt megnyomorítani egy ilyen sorsfordító, tragikus történelmi esemény.
A szöveg két idősíkot gyakran váltogatva, gyors vágásokkal dolgozik, ezzel az időbeli egymásra vetítéssel igyekszik bemutatni, mi állhat egy-egy mozdulat, emlék, érzés hátterében, hogyan válik tapinthatóvá a jelenben a múlt. A szerkezet elgondolása jónak tűnik, de a kivitelezés sajnos nem mondható sikeresnek. A vékonyka kötet, a szövegtest rövid terjedelme nem teszi lehetővé, hogy egy ekkora struktúrát, egy ennyi áthallással, utalással és elhallgatással dolgozó szerkezetet érthetővé tegyen. Természetesen nem az a probléma, hogy a történetvezetés nem egyenes ívű vagy nem kronologikus, hanem az, hogy az apró mozaikok egyes darabjai többszöri olvasásra sem képesek összeállni, még akkor sem, ha a szerző egyébként gazdag motívumhálóval is igyekszik az összeköttetéseket megerősíteni. Sok részlet összerakható, de az egész nem építhető össze, mintha lennének a kirakósnak hiányzó és felesleges részei egyaránt. Túl sok sejtetés, túl sok kihagyás jellemzi a szöveget és ehhez a szerkesztési módhoz talán túl sok szereplőt is használ, valószínűleg ez okozza, hogy csak bolyongunk a szöveg terében és sokszor nem értjük az utalásokat. A fülszövegben ígért katarzis ezért nem érezhető, noha nagyon szépen megfogott pillanatok, jelenetek is vannak a szövegben.
A napjainkban játszódó történetszál egyik hőse Festetics Ambrus, a magának való, érzelmektől tartózkodó (vagy legalábbis tartózkodni igyekvő) férfi, és egy nevén nem nevezett nő, aki próbálna ragaszkodni hozzá. Mikor a nő váratlanul elutazik, Festetics rájön, hogy szereti. A bizalom és az odaadás hiánya, az érzelmektől való félelem uralja a hősöket, s hogy miért van ez, erre a magyarázatot a múlt történeteiben (is) kereshetjük. A szerzőt a koncentrációs táborok világa nyilvánvalóan nem történelmi eseményként érdekli, hanem hosszú távú hatásairól szeretne képet adni. Arról, hogyan, milyen formában képes nemzedékeken át hatni ez a szörnyű élmény, még akkor is, mikor már emlékké, történelemmé válik.
A hősök érzelmei érdeklik leginkább, de nem tudja őket meggyőzően bemutatni, sok közhelyet használ, sokszor a lélektani elemzés is kevés. Még a két említett, legrészletesebben kidolgozott alak sem válik hús-vér figurává, inkább egy modell, egy absztrakt személyiség marad. Az ifjabb Festetics és „szerelme” megismerkedésének pillanatát például szépen, hitelesen kibontja a szöveg, de hogy végül miért nem lesz belőle „rendes” kapcsolat és miért nem lesz belőle a férfi számára szokásos és bevett egyéjszakás kaland sem, azt nem magyarázza, érezteti a regény. „Fölállt, az ajtó felé indult. Aztán megtorpant, és anélkül, hogy megfordult volna, hátranyúlt, rátette meleg tenyerét a nő fejére, és nagyon halkan azt mondta, hogy mostantól bármikor, és azt úgy értse, hogy akármikor ott alhat nála, de arra ne számítson, hogy ő még egyszer, ezt úgy értse, hogy egyetlenegyszer is hozzányúl. Mert az nem fog menni.” Ennek a fura, se veled, se nélküled viszonynak az indítása például szorult volna némi magyarázatra, kellett volna, hogy legyen előjele, előzménye, így kicsit hiteltelennek tűnik. Sokszor csak úgy a levegőben lógnak bizonyos helyzetek, nincsenek rendesen közvetítve az érzelmek, a döntések mögött sokszor nem értjük a motivációt, s ezért aztán a figurák nem elég hitelesek, nem tudnak valódi személyiségekként működni.
A szerkezet problematikussága és a szereplők ábrázolásának gyengéi mellett meg kell jegyezni, hogy a viszonylag rövid mondatokkal operáló, tárgyilagosnak ható nyelv jól olvasható, pontos, sokszor szép bekezdések épülnek fel belőle, de sajnos nem elegendő ahhoz, hogy a hiányokra épülő, erőtlen szerkezetet összetartsa. Az Érkezési oldal számomra ígéretes, de kissé erőtlen és nem rossz, de emlékezetesnek nem nevezhető regény marad csupán.
Szerző: Kolozsi Orsolya
