Egy szétesett K.É.Z. nyomoz Cserháti Éva krimisorozatának harmadik részének felütésében. Nem is nyomoz, inkább nyomozgat, meg szakmailag vegetál, vagy épp sajnálja magát. Az öt nyomozóból ketten maradtak a rendőrségnél, ketten magánnyomozó irodában folytatják, az ötödik pedig, az idült alkoholista, de amúgy éles szimatú Vasvári Lajos nyugdíjas lett. Miközben Cserháti szinte az összes már megismert szereplő karakterét tovább építgeti, a fókusz egyértelműen Vasvárin van, és az ő háttértörténete egy kiadós múltidézésből bomlik majd ki.
Viszont nem ez a fő csapásirány, hanem természetesen egy gyilkosság: egy zarándokvonaton ugyanis megölnek egy Rácz Flórián nevű papot, véres holtteste mellett pedig egy apáca térdepel, aki rögtön elő is lép az ügy első számú gyanúsítottjává. A szétesett nyomozócsapat tagjai bár viszonylag messziről indulnak, de kisebb vargabetűk után mind ugyanennél az esetnél kötnek ki. Munkájuk során más és más kirakósdarabot gyűjtenek össze, azokat próbálják sikertelenül összeilleszteni. Tisztánlátásukat azt sem segíti, hogy rövid időn belül még egy nagyon hasonlóan kivitelezett gyilkossággal kénytelenek szembenézni, amelyet szintén egy vasúti szerelvényben követtek el.
Ahhoz viszont, hogy legalább az olvasó optikája élesedjen, Cserháti Éva – nagyjából a mű harmadánál – egy masszív időutazást hajt végre. A második rész
lényegében történet a történetben,
még akár önállóan is megállná a helyét, de egyértelműen azért van rá szükség, hogy megértsük a jelenbeli motivációkat és gyilkos mozgatórugókat (és természetesen kellően össze is zavarodjunk az ügyesen elhullajtott vörös heringeknek köszönhetően).
Az egyes fejezeteket inverz leadek vezetik fel, egy példa: „Tizedik fejezet, amelyben nem hangzik el, hogy 1950 után a kispapképzést is ellenőrzése alatt tartotta az Állami Egyházügyi Hivatal (stb)”. A tömör bevezetőkben sok olyan információ bukkan fel, amely fontos a korszak – ebben az esetben az 1974-es év – politikai és társadalmi viszonyainak megértéséhez, de ezzel a megoldással Cserháti a sok adattal nem terheli magát a szöveget. Az osztrák-magyar határ mentén játszódó történet egyik legfontosabb szereplője egy Tomi nevű kisfiú, aki Rácz Flóriánhoz rendszeresen jár – persze illegálisan – hittanra. Hogy esetleg más is történik az okítás alatt, azt egy idő után a fiú egykori gondozónője, jelenlegi tanítónője és rendőr nagybátyja, Kelemen István is gyanítja. Itt jön a képbe a fiatal Vasvári, aki felettese, Kelemen kérésére nyomozni kezd, de hamarosan egy olyan morális dilemmával szembesül, amely az egész jövőjét eldöntheti.
A hetvenes évek
a megfigyelések és az összerezzenések kora.
Az egykori apácák és szerzetesek egy része illegalitásba vonult, az ő történetükből is megvillantott egy keveset a regény. Meg persze ott vannak a megfigyelt és megfigyelő papok, és azok is, akik visszaéltek a rájuk bízott nyáj bizalmával. A kérdés végig ott motoszkál, hogy mindez hogyan kapcsolódik a jelenbeli gyilkosságokhoz. Vagy hogyan kapcsolódik az immáron idős Vasvári Lajoshoz, akinek önpusztítása szintén ebben a korszakban gyökerezik? Cserháti Éva apránként építgeti tovább a K.É.Z. univerzumát, filmszerűen pergeti egymás után a különböző szereplők jeleneteit, amelyek néha csak villanások - egy-egy jellegzetes gesztus vagy odavetett szó -, ami olvasóként talán segít (vagy az írói szándék szerint pont, hogy nem).
Agatha Christie óta tudjuk, hogy a vonat ideális bűnügyi helyszín, és ezt a Zarándoklat a halálba csak megerősítette. A szerteágazó krimiben viszont még mindig az emberi dinamikák a legérdekesebbek, így a kirajzolódó mintázat szerint a K.É.Z. nem áll le itt, karaktereiben ugyanis van még pár történet.
