Életének 86. évében elhunyt Törőcsik Mari, háromszoros Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt.
Szabó T. Anna a Facebook-oldalán idézte fel, amikor először látta Törőcsik Marit játszani. Többszörösen emlékezetes pillanat volt ez, hiszen korábban Kolozsváron nem lehetett a magyar televíziós adásokat nézni, így csak rádióban hallhatta a neves színésznő hangját.
„Április volt akkor is, alkonyatra kerültem haza egy szerelmes sétából, életem első, édes-édes, végtelen csókja után, amikor végre kirepülhettem magamból, szédelegtem az élmény egész világot megpörgető örvényétől, olyan boldog voltam, mint még soha. Hirtelen megtudtam, hogy megtartó középpontja lett az életemnek, repülhetek, de van, ami tartson, van, aki fogjon, nem fogok én már soha többé kiszállni a semmibe.
Ezt éreztem, de nem voltak rá szavaim, nem tudtam, hogyan, kinek mondhatnám el, megoszthatatlan boldogság volt, tágas és néma.
Amikor beléptem a lakásba, édesanyám éppen tévét nézett, a kékesen villódzó sötétben nem láthatta rajtam, hogy minden megváltozott. Behívott, hogy nézzem meg én is, amit nézett, csodálatos film.
Pontosan ez a jelenet ment a Körhintából. Törőcsik Mari és Soós Imre körberepülve mosolyogtak egymásra, végtelen, képtelen-szép odaadással, a szerelem lobogó, ragyogó, soha meg nem pihenő heves lendületében, szédületében,
és a filmbeli Marinak is copfja volt, mint nekem, és kócos volt, mint én aznap este, és úgy örült a párjának, ahogy én még soha senkit nem láttam örülni, tökéletes tükre volt az én örömömnek és szédületemnek, és kapaszkodtak, és forogtak, és fogták és tartották és ölelték és csókolták egymást, és én éreztem, hogy ez az egésznek az értelme, ezért az örömért vagyunk a világon, ezért az egymásranevetős, önátadó bizalomért, mert játék az egész, vásári mulatság, de mégis szentség, az élet körforgásának ígérete és üzenete, a mozgó pillanat, amely mégis áll az időben - ez az igazi szeretet teljes fényessége, amiért a világra jöttünk.”
És az a bizonyos jelenet a filmből:
