Scorsese filmre vette a pápa utolsó interjúját, hamarosan dokumentumfilm lesz belőle

Scorsese dokumentumfilmet készít a pápa fiatalokkal foglalkozó alapítványáról, ami nem mellesleg filmes lehetőségeket is nyújt feltörekvő filmeseknek. A filmben állítólag a pápa utolsó interjúja is szerepel majd.

sza | 2025. május 06. |

Martin Scorsese, olasz-amerikai rendező a nemrég elhunyt Ferenc pápával készített dokumentumfilmet Aldeas – A New Story címen, és állítólag az egykori egyházfő utolsó kamerára vett interjúját is tartalmazza. A film a pápa által alapított Scholas Occurrentes elnevezésű non-profit alapítványról szól majd, olyan feltörekvő fiatalokról, akik részt vettek az alapítvány programjában.

Ferenc pápa még 2013-ban hozta létre az alapítványt, ami jelenleg is több kontinenset egybekötő nemzetközi szervezetként működik, több mint 450 ezer iskolával közösen. Célja, hogy oktatást és kreatív lehetőségeket, továbbá kultúrák közötti átjárást biztosítson gyerekek és fiatalok számára.

Az Aldeas Scholas Film, az alapítvány filmgyártó cége, és Scorsese által alapított és vezetett Sikelia Productions április 30-án jelentette be a filmet.

A dokumentumfilm főleg indonéz, gambiai és olasz gyerekeket fog bemutatni, akik a program keretében különböző kisfilmeket készítettek.

Továbbá több olyan részt is tartalmaz majd, ahol a filmrendező és az egyházfő beszélget, feltehetőleg tehetséggondozásról, filmekről vagy akár hitről. A készítők szerint a produkció „annak a hitnek állít majd emléket, amiből nemcsak a kreativitás és a kifejezés ereje származik, hanem a remény és a változás lehetősége is”.

A filmnek egyelőre még nincs megjelenési dátuma.

A hírhez pedig két könyvet is ajánlunk:

Martin Scorsese, Antonio Sapardo: Beszélgetések a hitről

Martin Scorsese, Antonio Spadaro
Beszélgetések a hitről
Ford. Betlen János, Helikon 2025, 152 oldal.

Bár Scorsese elsősorban a filmjeiről híres, a hit ugyanannyira meghatározó része a mindennapjainak mint a szakmája. Antonio Spadaro olasz jezsuita teológussal folytatott beszélgetéseikben végigkövethetjük hogyan kapcsolódik össze hit, magánélet és filmkészítés, a bevándorlók között töltött élettől kezdve, a szervezett bűnözésen át egészen a hithez való megérkezésig. A kötet végén pedig egy Ferenc pápa ihletésére született filmvázlat is olvasható a rendezőtől.

Ferenc pápa: Remény – Önéletrajz

Ferenc pápa
Remény - Önéletrajz
Ford. Mester Yvonne, Kossuth Kiadó, 2025, 416 oldal.

Kevés olyan pápai életrajz van, ami még az egyházfő élete során megjelenik, de ilyen volt a Remény, ami még idén februárban jelent meg (részlet itt). Ferenc pápa ebben részletesen ír olasz gyökereiről, felmenőiről és kivándorlásukról Latin-Amerikába, gyerekkori és fiatalkori élményeiről, és természetesen hivataláról, hitről, vallásról egészen napjainkig. Szenvedélyes, bensőséges hangnemben és kertelés nélkül meséli el nekünk az egyházfő milyen élete volt, és főleg milyen nehézségei és örömei akadtak pápasága idején.

(Guardian / Vaticannews)

Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Hawaii gengsztersztorit rendez Scorsese Dwayne Johnson könyvéből

A filmben elvileg Leonardo DiCaprio és Emily Blunt is feltűnik majd.

...

Ferenc pápa, az elnyomottak védelmezője: 7 könyv a szentatya iránymutatásairól 

Kedves, egyszerű, toleráns embernek mutatta magát, ez pedig az írásaiban is visszaköszön. Könyveket ajánlunk Ferenc pápától. 

...

Hogyan tovább Ferenc pápa halála után? Nézd meg vagy olvasd el a Konklávét!

A Konklávé című regény vagy a Ralph Fiennes főszereplésével készült filmadaptáció segít jobban megérteni, mi történik a kulisszák mögött.

Hírek
...

Egy titkos afgán női könyvklub Orwell olvasásával dacol a tálibok ellen

...

Gyerekkönyvet írt a gyászról, majd kiderült, hogy ő maga ölte meg a férjét

...

Kollár-Klemencz László március 15-én: Mindenkinek saját szabadsága van

...

Itt vannak az első fotók a Dűne 3-ról: Timothée Chalamet visszatér!

...

Felrobbant a BookTok az ACOTAR-folytatás hírére, vad elméletek terjednek

...

Salman Rushdie nem szeretne a traumája szimbólumává válni

Ezeket a könyveket olvasd, ha tetszettek az idei Oscar-díjas filmek

Ezeket a könyveket olvasd, ha tetszettek az idei Oscar-díjas filmek

Ha a díjnyertes filmek után hasonlóan elismert könyvekre vágynál, mutatjuk, mit olvass!

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

A halál közeledtével egyre erősebb az élni akarás? – Oravecz Imre új Alkonynaplójáról

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Nem Pynchon az egyetlen, aki 1000+ oldalas könyvével történelmet írt

A hét könyve
Kritika
A halál közeledtével egyre erősebb az élni akarás? – Oravecz Imre új Alkonynaplójáról
Ryan Gosling lézerfegyverek nélkül, a barátság erejével menti meg a galaxist – kritika A Hail Mary-küldetésről

Ryan Gosling lézerfegyverek nélkül, a barátság erejével menti meg a galaxist – kritika A Hail Mary-küldetésről

A világ megmentése egy barátságon múlik Andy Weir regényének adaptációjában.