Nézd meg a riportfilmet, amelyben Krasznahorkai hazatér szülővárosába

Online elérhető lett az a portréfilm, amelyben Krasznahorkai László hazatér szülővárosába, Gyulára, és megmutatja gyerekkorának legfontosabb helyszíneit. A Breier Ádám által készített A báró hazatér című filmben az író mesél többek közt szüleiről, az általa sokáig legendásnak hitt városról, és regényhőseiről is, akikkel mind érez egyfajta rokonságot. A különleges dokumentumfilm, amely nem sokkal a Báró Wenckheim hazatér megjelenése után készült el, egyfajta múltidézés, amelyben egymásra íródik a Báró egykori városa, Krasznahorkai otthona és a mostani Gyula. 

Forgách Kinga | 2020. március 26. |

Az író rég nem látott helyszíneket keres fel, és közben az is kiderül, hogy miképpen kapcsolódik össze, rakódik egymásra művészete és valós élete. Az pedig már csak ráadás, hogy közben olyan helyzetekben is láthatjuk őt, ahogy korábban sosem: például megnézhetjük hogyan mászik kerítést, merre volt a kedvenc kocsmája, vagy hogyan nézi meg fiatalokkal a naplementét.

A film részleteit természetesen most nem áruljuk el, de felsorolunk pár izgalmas adalékot, amiért érdemes megnézni:

  • láthatod, hogy a Báróhoz hasonlóan, hogyan tér vissza Krasznahorkai szülővárosába, és mit él át közben
  • mesél szüleiről és megmutatja, hogy melyik házban született
  • beszél az egykori városi legendákról és azokról a figurákról, akik valamilyen formában felbukkannak a regényeiben
  • megnézheted, hogyan mászik meg gondolkodás nélkül egy pillanat alatt egy kerítést a hatvannégy éves író
  • kiderül, hogyan szerzett tudomást édesanyja öngyilkossági kísérletéről
  • elmondja, hogy miért érzi azt, hogy elveszítette az otthonát
  • megmagyarázza, hogy miért nem ugyanaz a Báró gyerekkorának Gyulája és a mostani város
  • megmutatja melyik volt a kedvenc kocsmája, és elárulja azt is, miért nem iszik 18 éve
  • mesél a rockzenekaráról, és arról, hogyan tört ketté zenei karrierje tizenhét éves korában
  • szó esik Tarr Bélával való megismerkedéséről és a Sátántangó megfilmesítéséről
  • elmondja, hogy szerinte hogyan adja ki egy mű összes szereplője az író személyiségét, és hogy számára a figurái miért nem választhatók el a valóságtól

A Báró Wenckheim hazatérről megjelenésekor ezt írtuk

„Krasznahorkai László regénye egyáltalán nem adja könnyen magát, mert az író prózája ellene megy az olvasás megszokott elvárásainak: ahogy haladunk a történetben, azt várjuk, hogy a cselekmény is pörögni fog, de szándékosan nem, vagy alig-alig halad. A Báró Wenckheim hazatér egy csodás regény az időről, ami telik, de nem múlik, hogy klasszikust idézzek. Olvasóként ebbe a várakozói pozícióba kényszerülünk, csak várjuk, hogy végre történjen valami (a nem-történés is történés), pedig nem fog, karaktereket és eseményeket ismerünk meg, amikkel a várakozás absztrakcióját tudjuk kitölteni, ezért pont olyanok leszünk, mint a szereplők többsége a könyvben.”

Interjúnkban az író ezt mesélte arról, milyen volt, amikor a Báró elhagyta a hazáját:

„A báró gyerek volt, 17, majdnem 18 éves, amikor elhagyta Magyarországot, de ez nem a saját döntése volt, hanem a családja hagyta el az otthonát. A könyv bárója beteges módon érzékeny, fiatal korában is az volt, és később sem változott. Az ő viszonya az otthonhoz azt hiszem, gyökeresen más, mint amit normális viszonynak tekintünk, és ennek az egyik oka, hogy számára az otthon nem magától értetődő hely. Nem tartozik azon szerencsések közé, akiknek a lélegzés például magától értetődő. Báró Wenckheim még a saját lélegzetvételét sem tekinti magától értetődőnek, mivel semmit sem képes annak tekinteni. Az emberek számára a lélegzetvétel egy olyan adottság, ami csak úgy megy magától. Senki nem gondol arra, hogy vajon mekkora az a belélegezhető levegőmennyiség a Föld körül, amelyből ő is beszippantja egy életen át a magáét, és ha megszorozza azt 7 milliárddal, akkor az körülbelül mennyi időre elég, amennyiben nem termelődik újra és újra ez a fajta belélegezhető levegőtömeg. Mi van, ha egyszer csak belélegezzük a Föld körüli levegőt? A báró például kiszámolta fiatalkorában, hogy hány embernek kell élnie ahhoz a Földön, hogy egy adott pillanatban a lélegzésvétellel eltüntessék a belélegezhető levegőmennyiséget. Mi most mosolygunk ezen, de a báró nem mosolygott annak idején. Számára minden kérdés átgondolandó volt, és az átgondolás után súlyos krízisek álltak elő. Mert mindent képes volt a végletekig elvinni, és ilyen módon alakult ki az élettel szembeni alapvető bizalmatlansága. A báró egyik legmélyebb tulajdonsága, hogy abszolút bizalmatlan az élet bármilyen megnyilvánulásával vagy szereplőjével szemben, ennek tünete a bátortalanság és a félelem. Egyetlen emberrel szemben alakult ez másként, és ez az a kislány, akibe tizenvalahány éves korában beleszeretett, akit az életét megtartó erőként, élete értelmeként kezel, és akihez aztán öreg korában ebben a regényben visszatér.”

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Krasznahorkai könyve is szerepel egy rangos holland díj hosszú listáján

A Báró Wenckheim hazatér is megtalálható azt a húsz könyvet felsoroló listán, melyeknek esélyük van idén elnyerni a holland nyelven megjelent legjobb külföldi regény díját.

...
Hírek

Krasznahorkai regénye elnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat

...
Nagy

Krasznahorkai elbeszélője gyerektestbe szorult öregember

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

Hírek
...
Beleolvasó

Karin Smirnoff noirjában egy temetéssel válnak csak igazán sötétté a dolgok – Olvass bele!

...
Szórakozás

5 dolog, amiről jó, ha tudsz, mielőtt nézni kezded A háromtest-problémát

...
Hírek

Káprázatos lett az Álom luxuskivitelben gyémántokkal kirakott példánya

...
Hírek

Philip K. Dick egyik korai sci-fije új fordításban jelenik meg

...
Szórakozás

Nick Cave-dalok, Varró Dani-versek és Háy János-illusztrációk [PROGRAMAJÁNLÓ]

...
Szórakozás

Az éhezők viadala sztárja memoárban emlékszik vissza hat évtizedes pályafutására

...
Hírek

Megtalálták Kosztolányi Dezső első Byron-fordításának teljes kéziratát

...
Hírek

Vitézy Dávid: Esterházy Péter otthona helyén ne legyen társasház

...
Zöld

Mit kíván Jane Goodall a 90. születésnapjára?