A folyóírás segít az olvasási képességeken is?

Az elkeserítő olvasási felmérések hatására az amerikai iskolákban próbálják kitalálni, hogyan fejlesszék hatákonyabban a diákok képességeit. A megoldás pedig elképzelhető, hogy a folyóírás újbóli bevezetése lesz.

bzs | 2025. június 06. |

Az amerikai általános iskolások számára 2010 óta nem kötelező képesség a folyóírás, ekkor került ki az akadémiai követelményrendszerből. Sőt, valójában a nyomtatott betűkkel való írás is épp csak említésre kerül a dokumentumban. Most azonban több államban is felvetették, hogy vezessék vissza, ugyanis számos előnye van a tetszetős kézíráson túl. Kalifornia, Iowa és Oklahoma már meg is lépték ezt.

Mégsem felesleges az írás?

Az amerikai állapotot jól jellemzi, hogy az erről szóló cikkben a folyóírást külön definiálnia kell a szerzőnek. A lap szerint a legtöbb oktatónak nincs elég ideje, hogy megtanítsa a gyerekeket írni, pláne nem egy olyan, nem kötelező és bonyolult módszerre, mint a folyóírás. Több országos felmérésben is jelezték a tanárok, hogy nagyon kevés idejük van az írástanításra, az instrukciók elmagyarázására és gyakran választaniuk kell, hogy az olyan alapvető készségeket fejlesztik, mint a tanulók kézírása vagy hogy meg tudnak-e írni egy fogalmazást. 

A folyóírás mostani növekvő népszerűsége abból eredhet, hogy a kutatások szerint ez a technika nemcsak az íráskészséget, de az olvasási képességet is fejleszti a gyerekeknél. A felmérések eredetileg a nyomtatott írásra koncentrálta, az eredmények alapján azonban kiderült, hogy a folyóírás javítja az írásképet, az írás olvashatóságát, az írás hosszát és egyes olvasási képességket.

Egy 2020-ban készített tanulmány szerint jó hatással van a helyesírásra és fejleszti a történetmesélési képességet

A titok pedig azokban a finommotoros mozgásokban rejlik, amelyeket a folyóírással alkalmazunk. Ezek mélyebb olvasási ismeretekhez kötődnek, számos kognitív és fizikai folyamatot hangolnak össze. A diákok másképp memorizálják a betűket a nyomtatott és a folyóírás tanulásakor, így az utóbbi esetében mélyebb és sokoldalúbb tudásuk lesz róluk és könnyebben idézik majd fel őket.

A tanulók az agyuk több területét mozgásba hozzák, amikor így írnak.

Az olvasáshoz szükséges tudást, – hogy melyik betű melyik és hogy kell ejteni – a memóriájukból hívják elő. A látásuk és a motorosképességeik összehangolásával válik lehetővé az írás. A nagyobb mozdulatokkal a karjukat elrendezik az íróasztalon, a ceruzatartás és a betűk formázása pedig már finommotoros készség, amelyet folyamatosan koordinálnak. 

(The Conversation)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Amikor életveszélyes volt az ágyban olvasás

A 18. század éjszakai veszélyei: regények, macskák, maszturbáció.

...

Csalás olvasás helyett hangoskönyvet hallgatni? Érvek és ellenérvek

Olvasásnak számít-e a hangoskönyv hallgatása? Ezzel a kérdéssel provokáltuk nemrég az olvasóinkat, mutatjuk, miket válaszoltak.

...

Az esti meseolvasás lehet az apák egyik szuperereje

Az apás mesélésekhez ajánlunk egy nemrégiben megjelent, kortárs antológiát, az Apa olvas című kötetet. 

Listák&könyvek
...

2026 egyik „kihagyhatatlan könyve” azt vizsgálja, meddig terjed egy író szabadsága

...

Ezekért őrül meg a BookTok 2026 őszén: tarolnak a kalózok és a horror romantasy-k

...

10 friss magyar megjelenés, amiért megéri várni az őszt

Hírek
...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

Az anya-magzat kapcsolatról jelenik meg könyv Orvos-Tóth Noémi kiadójánál

...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.