„Akkor is hatással vagyunk a fiatalokra, amikor nem beszélünk valamiről” – itt az Elfogy a levegő új előzetese

„Akkor is hatással vagyunk a fiatalokra, amikor nem beszélünk valamiről” – itt az Elfogy a levegő új előzetese

Moldovai Katalin valós események ihlette, a tanári pálya és a hatalom kérdéseit is felvető filmje november 2-ától lesz látható a magyar mozikban.
Nyitókép: Nemzeti Filmintézet

vn | 2023. szeptember 19. |

Az Elfogy a levegő főhőse, a Krasznahorkai Ágnes által alakított Ana irodalomtanár egy középiskolában, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a viszonya, az iskola megbecsült pedagógusaként tartják számon.

Amikor azonban a francia szimbolizmust tanítja a tizenegyedikes osztályának, és figyelmükbe ajánlja Arthur Rimbaud és Paul Verlaine életét, illetve viharos kapcsolatát bemutató Teljes napfogyatkozás című filmet, az egyik szülő feljelenti őt,

és attól fogva egyre többen fordulnak ellene.

Moldovai Katalin a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában támogatást nyert első nagyjátékfilmje valós esetből inspirálódott: egy tordai irodalomtanárt 2017-ben meghurcoltak, mert az említett, Leonardo DiCaprio és David Thewlis főszereplésével készült filmet ajánlotta tanítványainak.

Meghurcolták a tanárnőt, aki a Rimbaud és Verlaine viszonyáról szóló filmet ajánlotta
Meghurcolták a tanárnőt, aki a Rimbaud és Verlaine viszonyáról szóló filmet ajánlotta

Valós események ihlették Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmjét, amelynek főbb szerepeiben Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Dimény Áron, Sándor Soma, Bölönyi Zsolt és Lőrincz Ágnes lesz látható.

Tovább olvasok

Az Elfogy a levegő, amelynek nagy részét Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Gimnáziumban forgatták, Moldovai Katalin és Palóczi Zita közös forgatókönyvéből készült, producerei Kovács Attila Béla, Muhi András és Moldovai Katalin. Az operatőr Táborosi András, a vágó Soltész Orsolya. A főbb szerepekben Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Dimény Áron, Sándor Soma, Bölönyi Zsolt és Lőrincz Ágnes láthatók. A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál és a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál programjába is meghívott film november 2-ától lesz látható a hazai mozikban.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Nem kerülhet be a párizsi Panthéonba Rimbaud és Verlaine

Hiába írta alá rengeteg értelmiségi a petíciót, amelyben Rimbaud és Verlaine újratemetését kérték, a két költő mégsem kerülhet a párizsi Panthéonba.

...

Így nézett ki az "idős" Rimbaud

...

Cameron Post történetének a középiskolai irodalomórákon lenne a helye

KÖNYVHÉT
...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

...

A fiktív falu hóhérja – Vajna Ádám hollywoodi klisék nélkül mesél a középkorról / Flair #10

A Könyvhétnek vége, de a FLAIR podcast pörög tovább: hallgassátok meg beszélgetésünket Vajna Ádám költővel!

Hogyan talál haza az, aki otthontalannak született? – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi regényéről

Hogyan talál haza az, aki otthontalannak született? – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi regényéről

Kiss Villő magyar-amerikai és amerikai-magyar, legyen Liptóvárosban vagy Manhettenben, mindenhol idegen. Felnövéstörténet az otthontalanságról.

Szerzőink

bs
bs

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

bs
bs

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól