Az U18 rovatban a 18 év alatti korosztálynak szóló könyveket mutatjuk be, teljesen vegyesen. Lesznek majd benne mesekönyvek, ifjúsági kötetek, és olyan regények is, melyeket a kiadók elsősorban nem biztos, hogy nekik szántak, de témájuk, érzékenységük miatt szerintünk ők is bátran olvashatják. Az első könyv pont ilyen: a Cameron Post rossz nevelése című kötet néhány hete egy tévéműsor miatt már a figyelem középpontjába került, most viszont Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő írását olvashatjátok arról, hogy szerinte ezt a könyvet miért kellene beemelni az órák anyagába.
A Cameron Post rossz nevelése című könyvet eléggé vártam már, nagyon örültem, amikor a futár beállított vele. Aztán kibontottam a csomagot, és csalódottan láttam, hogy a borítón egy amerikai színésznő arca van, a könyv pedig puha borítós, de baromi vastag. Nem szeretem, ha filmmel adnak el egy könyvet, és szeretem, ha a vastag könyveknek kemény a borítója. A sok ezer elolvasott könyv után szerintem hajlamos az ember „elsznobosodni” , és húzni a száját, ha nem elég jó érzés kézbe venni egy könyvet, vagy ha egy kiadó a könnyebb ellenállást és az olcsóbb marketingstratégiát választva ráhúzza egy film levetett gúnyáját a könyvre.
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Fordította: Todero Anna, Athenaeum Kiadó, 2019, 440 oldal, 3999 HUF
A Cameron Post rossz nevelése így rögtön hátrányból indult. Napokig parkoltattam a nappaliban az asztalon, ahova azok a könyvek kerülnek, amikről tudom, hogy valamikor el akarom olvasni, de még nem jutottak oda, ahova a kiváltságos kevesek: az ágy melletti kisszekrény tetejére. Aztán egyik hétvégén egy nagy sóhajjal (és nyilván némi kötelességtudattól vezérelve, mert megígértem két nagyon helyes, „könyves-lánynak”, hogy elolvasom), kinyitottam a könyvet.
Ez a Cameron Post nevű lány pedig elkezdte mesélni a történetét. És onnantól nem volt menekvés. Tátott szájjal hallgattam, majd engedtem, hogy a kelet-montanai nyári melegtől szétizzadt karját lenyomja a torkomon, megragadja vele a szívemet, jól összeszorítsa, majd napokra úgy hagyja.
Ez a könyv egy olyan életet mesél el, ami tele van mindennel, amitől 1989-ben „Amerika-külsőn”, egy kamasz lánynak szép és izgalmas, meg persze nehéz és kegyetlen lehet a sorsa. Nagyon egyszerű lenne azt mondani, hogy egy leszbikus lányról szól az egész. Vagy azt, hogy arról, milyen kegyetlenségekre képes valaki a vallás nevében. Vagy azt, hogy a szülők elvesztése mekkora trauma, és hogy milyen nehéz jól elgyászolni ezt egy gyereknek, ha a felnőttek nem segítenek neki. De egyik sem lenne igaz. Mert persze ezekről mind szól Cameron Post története, de igazából ennél sokkal többről. Arról, hogy az életben először szerelmesnek lenni a legszebb és legkiszolgáltatottabb érzés a világon. Hogy rájönni arra, hogy nem vagyunk olyanok, mint a többiek, és el kell rejtenünk a valódi arcunkat, mennyire nehéz, félelmetes és fájdalmas. Hogy emberi kapcsolatok nélkül semmik vagyunk. Hogy minden veszteségnek a végére lehet érni, és minden szomorúságot magunk mögött lehet hagyni.
A homoszexualitást „gyógyító" iskolákban a fiatalokkal meggyűlöltetik önmagukat
Érdekes módon a homoszexualitás gyógyításával kapcsolatos viták éppen mostanában éledtek fel Magyarországon, holott az USA-ban tavaly mindenhol betiltották a reparatív, vagyis helyreállító terápiás módszert. A köztévén két hónapja adtak le egy műsort, amelyben azzal foglalkoztak, hogyan lehet gyógyítani a melegeket. A magyar könyvpiacon pedig komoly olvasáscsata alakult ki a homoszexualitás megértéséért, az idén két könyv is megjelent a témában.
Egészen elvarázsolt a nyelv, amellyel Emily M. Danforth elmeséli Cameron történetét. Az egyszerűség, a szavak tisztasága és egyértelműsége mintha önmagában is hitvallás lenne. A felnőttek azt várják el Camerontól, hogy valaki más legyen, mint aki ő igazából. Azt szeretnék, hogy úgy viselkedjen, azt szeressen, úgy reagáljon, ahogy az elvárható egy „jó kislánytól”. Nagyon bonyolultak ezek az elvárások.
Cameron gondolatai viszont tiszták és egyszerűek. Nem lehet nem arra gondolni olvasás közben, hogy mennyire jó lenne, ha mindig azt és úgy lehetne megtenni, amit szeretnénk, amire tiszta szívből vágyunk.
Könnyen egy átnevelő táborban találhatja magát, aki nem az elvárt módon szeret
Amikor a tizenéves Cameron Post szülei autóbalesetben váratlanul meghalnak, a lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés. Az suhan át az agyán, hogy hála az égnek sosem fogják megtudni, mit tett pár órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson.Emily M. Danforth:...
Bár látom a könyvesboltokban a feliratot, de nem tudom, létezik-e ifjúsági irodalom. Van persze az én fejemben is egy lista könyvekről, amiket kamaszként vagy fiatal felnőttként kell olvasni, amikor az ember úton van, de még nem feltétlenül tudja, hogy az útja merre visz. Egy biztos csak, hogy a családtól és a szülőktől el – vagy békés elengedéssel, vagy harccal és háborúval, vagy értetlen elidegenedéssel. Na, ha van ifjúsági irodalom, akkor ennek a könyvnek be kellene kerülnie a kánonba. Ott lenne a helye a középiskolai irodalomórákon, hogy utána beszélgetni lehessen róla, meg vitatkozni. Elfogadásról, másságról, családról, barátságról, hűségről, bűntudatról, gyászról, szerelemről. Az életről. Egyszerűen és tisztán, ahogy Cameron Post elkezdi a történetét: „A szüleim halálának délutánján éppen egy bolti lopással voltam elfoglalva Irene Klauson társaságában....”
Szerző: Gyurkó Szilvia
