Szoros küzdelem várható a mai skóciai népszavazáson, a felmérések ugyanis azt mutatják, hogy a függetlenséget és a brit unió fenntartását is közel ugyanannyian pártolják. A szakadás és a maradás kérdése évek óta foglalkoztatja a skót írókat is.
Iain Banks tavaly májusban már tisztában volt azzal, hogy valószínűleg nem fogja megérni a skót függetlenséget, mégis bízott abban, hogy ha mégis hosszú kort érne meg, akkor a független Skóciában érné utol a halál. Nem így történt. Az író 2013 áprilisában az interneten közzétett személyes nyilatkozatban jelentette be, hogy súlyos beteg, végső stádiumú epehólyagrákban szenved. Az orvosok már akkor közölték vele, hogy nagy eséllyel csak hónapjai vannak hátra. Tavaly júniusban hunyt el.
Banks soha nem csinált titkot belőle, hogy a függetlenedés híve, ami - egy tavaly májusi véleménycikke szerint - sok előnnyel járna Skócia számára. "Számos skót íróval beszélgettem erről a kérdésről, és mindannyian úgy éreztük, hogy már csak azért is a függetlenségre szavaznánk, hogy soha többet ne kelljen szükségtelen, jogtalan és erkölcstelen háborúkban részt vennünk" - írta akkor. (Banks 2004-ben egyike volt azoknak a közéleti személyiségeknek, akik az iraki invázió miatt Tony Blair felelősségre vonását követelték Nagy-Britanniában. Tiltakozásul akkor szétvágta az útlevelét, és elküldte a Downing Street 10-be, a miniszterelnöki rezidenciára.)
Banks már évekkel korábban is hitet tett a függetlenség mellett (2011-ben például arról írt, hogy míg 8 évesen azzal sokkolta a szüleit, hogy inkább britnek, mint skótnak érzi magát, idősebb korára ez teljesen megfordult), és úgy vélte, Skóciának teljesen független államként igenis lenne jövője. Ez a véleménye korántsem volt egyedülálló a skót írók körében. Az edinburgh-i születésű drámaíró, David Greig például úgy vélte: nem kizárt, hogy a független Skócia is követhet majd el hibákat, de szerinte ez ritkábban történhet meg, és azokat a hibákat talán hamarabb orvosolnák, mint ahogy az jelen körülmények között történik.
"Pocsék dolog skótnak lenni! Az alja, a legalja vagyunk. A nagyvilág söpredéke. A legnyomorultabb, legszánalmasabb, legszemetebb emberfajta, ami a civilizációból született. Valaki utálja az angolokat, én nem. Csak tróger népség. És mi ennek a tróger népségnek a gyarmata vagyunk. Még rendes gyarmatosítókat sem találtunk magunknak! Roskatag tetvek uralkodnak rajtunk. Szerintem ez elég szar helyzet, Tommy! És a világ minden friss levegője sem változtat ezen!" (Trainspotting, 1996)
A skót függetlenség másik nyílt támogatója, Irvine Welsh, aki néhány éve egy edinburgh-i irodalmi konferencián intézett kirohanást a Man Booker-díj ellen, melynek odaítélése – így Welsh – azon az önhitt nézeten alapul, miszerint „a felsőosztálybeli angolság az a kulturális mérce”, melyhez azután minden irodalmat mérni kell. Welsh regényét, a Trainspottingot a Scottish Book Trust nevű szervezet az elmúlt ötven év legjobb skót regényének választotta. Magyarul szeptemberben jelenik meg Welsh Mocsok című regénye, amely a Trainspottinghoz hasonlóan ugyancsak Edinburg-ban játszódik. A Mocsok mocskos szájú, perverz nyomozója nem is rejti véka alá, mit gondol a skótok és az angolok együttéléséről:
"– Látom, épp időben érkeztem – mosolygok rá.
– Rendben, Robbo – mondja, aztán a csaposhoz fordul. – Még egy korsó sört, Les, és tölts egy kicsi Grouse-t is.
– Legyen nagy az a Grouse, Les, ha már ez a geci angol fizet – kacsintok a pultosra. Hurley kicsit elsápad egy pillanatra. Az etnikai kártya is ott van a többi között, és aki komolyan veszi ezt a játékot, az az egész paklit használja, úgy és akkor, ahogy és amikor szüksége van rá. Ez a kis mellékes megjegyzés azt a célt szolgálta, hogy emlékeztesse Hurley-t: megtűrt vendég nemcsak ebben az országban, hanem ebben az életben is."
Welsh ugyanakkor cikkei többségében nagyon árnyaltan fogalmaz (igaz, idén júliusban arról írt, hogy az igen-kampány megérdemelné, hogy pozitív eredményt érjen el a szeptemberi voksoláson), és írásaiból az derül ki, hogy a legnagyobb baja alapvetően nem is az állammal, hanem annak vezetőivel van. A TIME-ban megjelent friss cikkében például azt írta: bárhogy is alakuljon a skót népszavazás végeredménye, az mindenképp csapás lesz a jelenlegi status quo és a brit politikai elit számára.
Alan Warner angol apától és skót anyától született ( és ideje nagy részét ma már főként Spanyolországban tölti), ennek ellenére ízig-vérig skótnak tartja magát, és elkötelezett a függetlenség mellett. Azt mondja, ez nem a skót patriotizmusról vagy nacionalizmusról szól, hiszen nagyon szereti Angliát, ugyanakkor a jelenleg zajló eseményeket demokratikus fejlődésként fogja fel. Warner felidézte, hogy a húszas években gyökerezik az a skót irodalmi felfogás, mely szerint az írók-költők azt képzelték, hogy műveiken keresztül építik fel a nemzetet. Warner úgy vélte: saját művei is ebbe a hagyományba illeszkednek be. Hozzátette ugyanakkor azt is, ha a népszavazáson a nem szavazatok győznek, az nagy csapás lenne ezen felfogás hívei számára, hiszen az azt jelentené, hogy a skótok többsége nem osztja a fenti nézetet.
A skót függetlenség kapcsán még egy író nevét emlegették sokszor az elmúlt hetekben. Az amúgy Edinburg-ban élő J.K. Rowling idén ugyanis egymillió fontot adományozott a Better Together (vagyis a Jobb együtt) kampánynak; döntését akkor azzal indokolta, hogy aggódik a függetlenség gazdasági kockázata és az orvosi kutatások jövője miatt. Miután a hír napvilágra került, Rowlingot többen támadták az interneten. A skót rendőrség akkor bejelentette, hogy komolyan fogja venni az online visszaéléséket, és vizsgálódni is fog.
